Itt az ideje, hogy január 4.-én lezártnak minősítsem a 2017-es évet, és kicsit áttekintsem a történéseket, írásokat. Régebben a blogomon gyakran csináltam ilyet év vége közeledtével, és odaraktam a számvetés mellé a következő évi terveket, de aztán leszoktam erről, mert a tervek jobbára csak vágyálmok maradtak: többnyire olyan könyvek címeit látom ott felsorolva, amik azóta se íródtak meg… és ez nem kicsit frusztráló. Most azonban tevékenyebb évet zárok, és feltámadt bennem a bizakodás, hogy hátha 2018 is ilyen szorgos lesz (mert amúgy lusta vagyok), és akkor sok minden belefér. Ehhez viszont nem árt a visszanézés, számbavétel és persze nem árt elgondolkodni, mik is a preferenciáim. Mert az idő mindig szűkre szabottnak bizonyul. Ugye.
Néha kellene egy időgép…
Szóval a tavalyi év, a január egy nagy munka kellős közepében talált: a Kincsem regényben. Régi álom volt ennek a történetnek a megírása is, de amikor kezdett beteljesedni, hát nem kis munkával szakadt a nyakamba. Február végén volt a leadási határidőm, és a hónap elején előre is elnézést kértem Évitől, hogy fáradt, nyűgös, kiállhatatlan és hisztis leszek, nézze el nekem. Elnézte, pedig minden halmozottan jelentkezett, Ahogy közeledett a hónap vége, úgy rövidültek a napok, és vált egyre folyékonyabbá az agyam. A határidő és a sztori látható lezárása mindig kicsit kényszeressé tesz, ilyenkor aztán a világ gyakran lekapcsol… én meg azt sem tudom, hol vagyok. Nagyon kellene ilyenkor egy időgép…
Aztán jött a tavasz, és a könyv kirepült a kezemből, hogy visszatérjen még persze a lektorálás után egy utolsó átnézésre, de az már jórészt gyerekjáték az előzőekhez képest. Úgy voltam vele, hogy bármennyire is megkedveltem Blaskovich és Sztáray társaságát, és lopta bele magát a szívembe a kor, most egy fél évig nem akarok lovakról és grófokról hallani, így nem vállaltam be a folytatás megírását karácsonyra. Helyette valami könnyed, laza, szórakoztató regényt szerettem volna letenni az asztalra, aminek a megírása engem is szórakoztat. A vincsesztereim rendezésekor már korábban megtaláltam egy tízéves fájlt, amelyben egy mese-fantasy alapjai voltak lefektetve (az ötletet Brod vetette fel hajdanán), ezt vettem hát elő.
Tóth Bercel nyomozni kezd
A főszereplőm egy Balatontól hazafelé tartó úton nevet is kapott (a keresztszülei Kádár Zsolti és Ibi), ezzel kezdett el kerekedni Tóth Bercel rendőrhadnagy története. Én úgy fogalmaztam meg, hogy urban mesefantasy krimit írok, de az előolvasók ráébresztettek, hogy a „címke”, amit ráteszek, nagyon is félrevisz, mert nem gyerekeknek szól (ahogy a Csillagfényszövők címkézését is elrontottam egy évvel korábban, de nagyon), így Évi javaslatára urban folk fantasy krimi besorolást kapott nálam a Bercel és a Margit híd trollja. De persze csak ősszel, mert a felénél le kellett tegyem a könyvet, ugyanis más munkák jöttek. Filmes munkák.
Egy könyvadaptáció képernyőre vitelére kértek fel: egy hat részes minisorozat elkészítésére. Ebbe vágtam tehát bele tavasz végén-nyár elején. A téma a nemzetközi terrorizmus. A könyv nagyon jó alap volt, de még ezzel együtt is nagyobb munkának bizonyult, mint ahogy előzetesen kiszámoltam. Egy nagyon más világba kaptam betekintést, és nem mondom, hogy egy kicsit nem lettem kiábrándultabb. Ha megvalósul, akciódús sorozat lesz, félelmetes felvetésekkel.
A mazoló: Elek Ferenc, mellette Gere Dénes és a rendező, Mitev Viktor
Ősszel aztán beesett pár másik munka: egy horror-mozi szinopszisának megírása (ami már-már treatment), egy kincskeresős kalandfilm kidolgozása, egy másik sorozatterv ismét csak a mindennapok árnyékos oldaláról – maffiatéma (ebből most kell majd a pilotot megírnom). Bedolgoztam három epizód forgatókönyvének erejéig egy tévének is… Valamikor tavasszal elkészült egy kisfilm A mázoló című Mitev Viktorral tervezett nagyjátékfilmhez hangulati alapként, ideje volt tehát a treatmentnek is elkészülnie. Nagy munka volt, mert a sztori igencsak csavarosan épül fel, elég Blöffös… Ezek mellett még a nyáron megihlettek Kefalónia hegyei, így egy szabad hétvégén írtam egy másik, immáron kis költségvetésű horror-szinopszist és hozzá karakterológiát mozivászonra. És meglepetésemre a Bercelből is gyártanom kellett szinopszist – mert egy filmgyártót érdekelt a sztori, amit latte fölött csak úgy elmeséltem neki, az „éppen most mivel foglalkozol?” kérdésre válaszul.
Végül aztán a Bercel és a Margit híd trollja is elkészült novemberre, de nem jött ki karácsonyra. Van ez így, ha az íróember a zsánerek között próbál egyensúlyozni. A kiadók jobban szeretik azokat a könyveket, amelyeknek az olvasótábora jól körülhatárolható, azaz eladható, és ezért nem is lehet kárhoztatni őket. A Bercel eszerint nem egyszerű eset: urban fantasy ugyan, de népmesei elemekkel és azok törvényszerűségeivel is operál. Olyan dramaturgiai húzásokkal, amelyek, ha a fantasy oldaláról nézzük, parodisztikusan hatnak, viszont ha a világ mesekincse felől tekintünk rájuk (mondhatnám, hogy spirituális hagyományok illetve a tradicionális metafizikai-mágikus gondolkodás felől, de az nagyképű lenne egy ilyen oldott, humoros történet esetében), akkor igenis működőképesek. Emellett nem világmegváltó, semmi epikus nincs benne: csupán szórakoztatni akar. Felnőtteket.
Megjelent viszont Az Excalibur keresése I. – A Fekete Sárkány Testvériség. York Ketchikan eme kalandját még 2015-ben készítettem elő második kiadásra, javítottam, csiszoltam a szövegen. 2017-ben tehát nem volt vele munkám, csupán learattam az addigiak gyümölcsét. Ugyanakkor érzem: joggal érhet a vád, minek kezdek urban folk fantasy-be (a Bercelből regénysorozat is lehet), amikor még a Mysterious Universe is arra vár, hogy az írókollégákkal jobban kibontsuk. Bevallom, hogy tavasszal gondolkodóba estem, ne a Négykezes plazmára és energiavetőre legyen-e inkább befejezve (400 ezer leütés készen van belőle három éve), de annak még kevesebb megjelenési esélyét láttam, mint a Bercelnek. Ezen kívül csupán két novella látott napvilágot tőlem: az ESŐ irodalmi lapban a Hetediziglen, és a Galaktika lightban a Csigaházak. A sci-fivel való kapcsolatom idén ez utóbbival, illetve pár SF Szakosztályos est megszervezésével ki is merült.
Pénzváltó Csillával, a könyv lektorával
Az év folyamán részt vettem még két könyv megszerkesztésében. Fűzy Gábor elmesélte az életét Erdős Lászlónak (akivel a Sztálin, aki egyszer megmentette a világot volt az első közös munkánk), ebből született meg az Időutazás című kötet. „Gabi bácsi” ötven éve ül a zongora mögött, és megannyi története van színészekről, focistákról, nehézfiúkról és prostikról a hetvenes évektől egészen mostanáig… Mindenki, aki dolgozott élőszó megszerkesztésén, az tudja, hogy vér és verejték egyaránt folyik közben, de megérte: gyönyörű lett a könyv és élvezetes. Igazi időutazás. Ja és persze egy filmszinopszis is született Gabi bácsi ihletésére, remélem lesz belőle egy pörgős-zenés nagyjátékfilm.
A másik megszerkesztett kötet a Magyar Irodalmi Ház Születés című antológiája volt. Sokszínű novellagyűjtemény, amelybe kis anekdoták, szívszorító történetek, romantikus sztorik és fantasyk egyaránt belefértek. A címe alapján sejthető, hogy tematikus válogatás, pályájuk elején járó szerzőknek bemutatkozási lehetőség. Mindig jó érzés megjelenéshez segíteni másokat, és jó érzés tudni, hogy kellemes perceket okozunk az olvasóknak. Örültem, hogy benne lehettem a projektben, és hát a következőben is (Ezerszín címmel jelenik majd meg), amelynek a válogatása már nyáron megkezdődött…
Ezzel együtt viszont az év legszomorúbb eseménye volt számomra, hogy az Ad astra kiadó lehúzta a redőnyt, és nem jelentet meg több könyvet. Reménykedtem, hogy nem így lesz, és próbálkoztam a hullámokkal szemben úszni, de sikertelenül. Megértem a kiadó megszüntetése mögött meghúzódó okokat, de rettenetesen sajnálom, hogy így alakult. Jó hír ugyanakkor, hogy az Ad astra által elindított, magyar szerzők által jegyzett sci-fi antológia nem vész bele a múltba. Más kiadónál ugyan, de 2018-ban lesz folytatása.
És az év úgy záródott, ahogy elkezdődött: vissza a 19. századba, az 1870-es évekbe, Kincsem korába, de most nem Blaskovich Ernő és Szabó Karolina párosa mellé, hanem Festetics Tasziló és Mary Victoria Douglas-Hamilton kettőséhez. A regénynek még nincs meg az első sora, de a kutatómunka már javában berántott a sztoriba: Oxford, Monaco és Baden-baden történelmébe kirándulgatok most pár hétig…
Legutóbbi hozzászólások