Kockák. Komolyan, ez forog a fejemben már hetek óta, ezek a „fiúk” az 1870-es évek kockái voltak. Többségük sose nősült meg (az alább említettek: Sztáray János, Batthyány Elemér, Blaskovich Ernő… folytathatnám a sort), a turf, a zöld gyep volt mindenük. A gondolataik a lovak körül jártak, és nem a fogadások miatt! Olyanok is voltak, persze, akik szerencsejátéknak fogták fel a lóversenyzést… többnyire rá is ment a vagyonuk, csak hogy Baltazzi Sándort említsem. Szóval a korabeli kockák. A békés, polgárosodó úri világ kockái.
Blaskovich Ernő
Regényt írtam az elmúlt hónapokban – Kincsemről. Jó pár éve, még Cs.I.u. és B.G.e. idején kértek fel egy történelmi nagyjátékfilm megírására a verhetetlen kancáról, aminek akkor elkészítettem az irodalmi forgatókönyvét, de aztán a projekt megszakadt. Pár éve egy író-olvasó találkozón Tiszakécskén megkérdezték, miért nem írok belőle könyvet, és akkor megkerestem az ötlettel pár kiadót… de a sztori akkor is elhalt. Most viszont alkalom adódott, és nekiültem – és könyv lesz belőle márciusban.
Az első: ismerd meg a szereplőidet, na és persze a kort. A korral nincs gond, ezernyi történelemkönyv, visszaemlékezés foglalkozik vele, illetve jelentős szépirodalmi szerzők, többek között Mikszáth és Krúdy. A szereplőkkel na már kicsit zavarosabb a helyzet, mert ezeket a fiúkat mintha nem tartaná számon a történelmi emlékezet. Nem értem, miért, ugyanis európai szintre emelték a lótenyésztést pár évtized alatt. Döbbenetes munkát végeztek, „csak” szívük, lelkük, életük volt benne.
Sztáray János idős korában
Kincsem gazdájáról Blaskovich Ernőről még csak-csak hallani, hála halhatatlan lovának. Jó gazda volt, lelkiismeretes vidéki nemesember. Kitartó és figyelmes. Évekre előre tervezett a tenyésztésnél. Minden aratáson kint volt a földeken, csak egyen nem, amikor 1878-ban Kincsem Angliában versenyzett. Blaskovich az apjától örökölt birtokot felvirágoztatta, növelte területét, a javakkal jól sáfárkodott. „Kupecz”, így hívták közeli barátai. Öt fiútestvér közül az utolsó, kicsiny termetű, de igazi sportember, úrlovar, „athléta”, igazi gentleman. Harminc éven át egy nőt szeretett, feleségül nem vette, de mindent megadott neki. Számomra rettentő szimpatikus alkat.
Hallani még Batthyány Elemér grófról is, bár nem annyit, mint apjáról, a szabadságharc után kivégzett Lajosról, vagy más Batthyányokról. Pedig nagy kalandor volt Elemér. Körbeutazta a Földet. Na nem 80 nap alatt, de 15 hónap kellett neki. Indiából tigriseket küldött a pesti állatkertnek. Franciaországban léghajóra szállt. Különben pedig hősszerelmes volt, aki meghajolt anyja akarata előtt, amikor az öngyilkossággal fenyegetőzött, ha a fia elvesz egy Habsburg nőt. De vívott kardpárbajt is becsületbeli úgy miatt… Igazi nemesúr, az utolsó a szabadságharc utáni nemzedékből.
Nem hallani azonban Sztáray Jánosról . Nagynevű család sarja, egész élete a lovakról szólt. A telivértenyésztés és versenyzés kikerülhetetlen figurája. Sármos és emberekhez értő, agilis alkat. A versenyidényben alig magyar földön. Ősszel nagy vadász, atléta, sportsman. Szapáry Iván gróf hasonló figura, bár nem annyira „szépfiús” alkat. Viszont sikeresebb úrlovar mindannyiuknál. Palotája húsz lépésnyire van Blaskovich Ernő Reáltanoda utcai palotájától. Mindkettő ebek harmincadján.
Szapáry Iván és Károlyi Gyula grófok
És még sokan vannak. Almásy Kálmán gróf, Festetics Tasziló gróf, Üchtritz Zsikmond báró, az orosz Csetvercsinszky herceg… Szimpatikus alakok, egy letűnt kor nagy férfijai, akik már az 1880-as években nem illettek bele a világba. Jó volt velük regényt írni, bár sokkal-sokkal többet elviselt volna belőlük a történet (és én is, annyi j sztori van).
Néha szomorúságot éreztem írás közben, mert visszanézve nem csak a dicső, fejlődő 1870-es éveket látja az ember, hanem mindazt, ami következett. A történelem nem kegyes a benne élőkhöz. De Kincsem idejében ezek a „kockák” megcselekedték azt, amit a haza dicsőségére meg tudtak cselekedni. A legszimpatikusabb figurák számomra az egész nagy, Ferencjóska alatti Monarchiában.
Legutóbbi hozzászólások