2020 mondhatni, nem akármilyen év volt, falak közé zárva. De hát írónak ez a természetes közege, négy fal között, a gép felett, nemdebár? Régen, az írógépet a hónunk alá csapva (hacsak nem Robotron 202-es volt) a reggeli napsütésbe is ki lehetett ülni, de a monitorból semmi nem látszik, ha rásüt a nap, ha meg nem rá, akkor szembe, szóval a szabadtéri írás fölött eljárt az idő – elenyészett, mint a leütött billentyűk nyomán meglendülő karok hangos csattogásának zaja. Nohát, de nem az elektromos írógép szimfóniáját szándékozom megírni, hanem vissza akarok tekinteni az előző évre, mit tettem és mit nem. A rendszeres évi számvetés ideje ez, ritkuló blogbejegyzéseim legállandóbbika.

Magam elé kapom a tavalyi naptáramat, melyre offline módon minden eseményt, a lapok hátuljára pedig sok kis jegyzetet felrovok – benne a teljesítendő munkáktól a hirtelen támadt, nyúlfarknyi ötletekig –, bár azt naptár nélkül is meg tudom mondani, hogy irodalmi szöveget meglehetősen keveset alkottam; szomorú is vagyok emiatt. Bár egy tavaszi regénymegjelenésem volt, a Mysterious Universe világába tartozó Négykezes plazmára és energiavetőre, de ugye annak megírása az előző évekre datálódik. Év végén bele kellett volna kezdenem a második könyv, a Teuton írásába, de filmes munkák miatt ez átcsúszott idénre.

Esszék, novellák születtek „csak”és egy közösen írt regény negyede. Év elején a Hévíz lapjain jelent meg Asimov száz év elteltével című írásom, majd az Új Pedagógiai Szemle hasábjain A popkultúra okosabbá tesz cikkem, egy nagyobb vitaanyag részeként. Novella is mindösszesen öt látott napvilágot (egy a Cser kiadó antológiájában: az alternatív történelmi A volt-kávéfolt, egy az Eső irodalmi lapban, kettő az Országút oldalán és egy a Galaktika decemberi számában: Amikor a dolgok megtörténtek), ugyanakkor ennél többet írtam, úgy hiszem, nem ártana elküldeni őket különböző periodikáknak, mert enélkül csupán a gép vincseszterén foglalják a helyet. De ezzel együtt sem ezen a téren dolgoztam a legtöbbet, még úgy sem, hogy a fentebb említett közösen írt regény is beleszámolom.

A mű a Találj ki Hollywoodból címet viseli, és a Betűtészta kiadó felkérésére Mészáros Ágnessel, Somogyi Gyurival és Turbuly Lillával közösen találtuk ki és írtuk meg. Négy író, hat-hat fejezet – szigorú rendben váltva egymást. A történet a Találj ki! attól függetlenül élvezhető új része, és a 10-13 éves korosztálynak szól. Gyerekek, akik eltévednek egy éjszakai kiránduláson. Mindenkinek volt egy főhőse, akivel haladt (az enyém Deák Marci)… Valahogy mi négyen egy filmforgatásra estünk be, ahol egy különös bűnügybe csöppentünk. Szórakoztató munka volt, szeretem a közös végeredményt – októbertől megvásárolható a nyitva tartó könyvesboltokban.

De visszatérve a kezdetekhez: a naptár a filmes munkák számbavételéhez szükséges, merthogy az év és a szellemi energiáim nagy része ahhoz kellett. Év elején nem is egy, de vagy három sorozat fejlesztésébe kezdtem bele, tavasszal ugyanis a Nemzeti Filmintézet megnyitotta a sorozatokra és tévéfilmekre vonatkozó pályázatát. Emellett kidolgoztam egy dokumentumfilm történetét is, amely a 20. század eleji boldog békeidők világába vitt volna vissza minket. A forgatókönyvíró tisztában van vele, hogy ez még nem a gyártás előszobája, de nem is a gang az ajtó előtt, hanem a kerítéskapun túl, még az utcán toporgunk ilyenkor… Az ötletelésben, majd a munkában szerencsére nem egyedül voltam. Elkészültek a sorozatok és a dokfilm anyaga is, beadtuk, s következett a „most várunk a döntésre” időszaka.

Ezek után tavasszal egy tévéfilmes és egy nagyjátékfilmes fejlesztés is elkezdődött. A tévéfilmes munka egy újabb Szabó Magda regény adaptációja volt – a Pilátus januárban ugye öt fesztiváldíjat elhozott Milánóból (ahol, mint utólag kiderült, már tombolt a Covid-19., amikor kint voltunk), természetes hát, hogy az új regényhez is Somogyi Gyurival és Dombrovszky Lindával közösen nyúltunk (ha már van egy jó csapat…). Hatalmas hajrával raktuk össze a film treatmentjét, amely aztán parkolópályára került, de szinte biztos, hogy nem végleg, mert megítélésem szerint jól sikerült és úgy lett egyedi, hogy az írónő szellemiségét hűen visszatükrözi. Alig értünk a munka végére, jött a történelmi nagyjátékfilm, amint egyedül vettem a vállamra és készítettem el a forgatókönyv első változatát (azóta pedig a tévéfilmeset is). Lassú sodrású, látomásos történelmi dráma – jelen pillanatban kétesélyes a sorsa. Én reménykedem az NFI pozitív döntésében… gyönyörű és felkavaró film lesz, ha bizalmat szavaznak neki.

Mindezek természetesen online egyeztetések között születtek meg, egyrészt, mert június végéig Belgiumban voltunk, másrészt mert a Covid miatt amúgy is ez volt a legjobb lehetőség a kapcsolattartásra. Hiába no: a film az a regényírással szemben igazi csapatmunka. Aztán jött a nyár és fellélegezhettünk kicsit. Hazatérve mi Gyurival és Lindával nekiláttunk egy igaz történet nyomán születő nagyjátékfilmnek – az ötlettől a forgatókönyvig. Szomorú-megható sztori, az elkészülte után ő is a sorsára várakozik, bár őt mi magunk tettük parkolópályára, mert jöttek más feladatok és lehetőségek.

Bónuszmunka: produceri kérésre leporoltam egy régi krimi vígjáték-ötletet is egy nagyjátékfilmes beadáshoz. Az ötlet kifejezetten ünnepi. Karácsony tájékán játszódik, sok hó, sok félreértés, sok Mikulás. Sajnos nem ment át a Filmintézet döntőbizottságán. Már gyártáselőkészítésben volt egy másik karácsonyi filmvígjáték. Szomorú, de van ilyen. Bár az is lehet, hogy a döntőbizottság nem tudta még szeptember elején átérezni a karácsonyi hangulatot (ki sejtette volna akkor, hogy 2020-ban nem is nagyon lesz karácsonykor karácsonyi hangulat?).

Nyár végén egy fikciós dokumentumfilm ötlete került elém, egy olyan téma, amely nagyon is megérdemli, hogy vászonra kerüljön: nem tévéképernyőre, hanem mozivászonra. Az ilyen kevert műfaj nehéz feladat elé állítja az írót, konkrétan két nagyjátékfilm ötletet prezentáltam a producereknek, mire a harmadik megfelelő illusztrációként bekerülhetett a dokumentumfilmes részek közé. Az NFI-nek annyira nem jött be, de nem pihenünk… és a kapott útmutatások alapján – meg persze az arra érdemes téma miatt – érik a negyedik változat.

Már az őszben jártunk, amikor is a sorozatos projektek elkezdtek felpörögni. A beadott háromból kettőről jött jó hír: átment a pályázatnak ezen a körén. Elkezdtük tehát a fejlesztést, amely két outline-ban és a két pilot forgatókönyvében csúcsosodott ki. Futottak a hetek, kerekedtek az epizódok. „Besegítettem” egy másik, történelmi doku-sorozatba is… Ezután újabb beadás és várakozás következett.

A „várakozás” időszakában és mert az ember agya nem pihen, még kikerekítettem két sorozatötletet a magam örömére, illetve a magunkéra (az egyiket Gyurival) – s mert lehet, egyszer majd kell valakinek. Akadt is egy újabb stúdió-pályázat, ahová betoltuk, és lám: kiválasztódott. Hogy hogyan tovább – most, 2021 februárjában – még folyamatban. Emellett egyszer csak felkértek egy magyar sci-fi nagyjátékfilm történetének kidolgozására is – a világalapok és a karakterek nagyjából megvoltak, csak a sztori hiányzott, az viszont nagyon. Most már van sztorink, ám lehet, hogy minisorozat lesz belőle? Akármi is, érdemes lenne végre bizalmat szavazni egy komoly magyar sci-finek, amelynek zúz (jó értelemben) a látványvilága.

Decemberben aztán nagy-nagy örömömre berántottak egy újabb Szabó Magdás adaptációba: nagyjátékfilm a Für Elise-ből. Bárki, aki olvasta, megmondhatja, hogy nem egy egyszerű mű, tessék csak végiggondolni, hogy hogyan lehetne 120 percbe belesűríteni mindazt, amit Szabó Magda ott az életéből leírt, és amit még hozzáköltött a képzelt testvérével. Treatmentig kellett vinni a történetet, de ez a legnehezebb szakasz a forgatókönyvírásban, és persze a legkreatívabb, míg összeáll a nagy egész. Ihletett napok sora. Hát, karácsony előtt pont ilyen időszakot él az ember – kiváltképpen, ha újra a négy fal közé kényszerül. Hamarosan nyilvános lesz az NFI idevonatkozó döntése róla…

Persze ezek a legfőbb munkák voltak. Csuklógyakorlatok, mint könyvkritikák az Országútnak vagy apró kis szösszenetek, versek, filmszinopszisok születtek még. És regényötletek. Vagy öt regényt felvázoltam magamnak, borzasztó, de valószínűleg sose készülnek el…

A történethez egyébként hozzátartozik (csak hogy ne hagyjam cliffhangerként lógni), hogy a sokadik körös sorozatfilmes projektek egyike aztán megkapta a lehetőséget a fejlesztésre, így most már az első négy epizódon dolgozom másodmagammal. Sűrű év volt, de kreatív… Az idei is annak ígérkezik.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás