Nos, sikeresen Belgiumban ragadtunk a határok lezárása után. A pontos helyszín Leuven, egy tiptop kis egyetemváros, ahol szinte minden második épület a KU Leuven tulajdona. Érdekes, hogy a vírus ellenszerét a szomszédságunkban keresik.
A kihalt Leuven
Nem tudom, mi van Brüsszelben vagy Antwerpenben, de Leuven polgárai dicséretes nyugalommal és visszafogottsággal kezelik a helyzetet. Nem láttam ideges vagy feszült embert – mondjuk, hihetetlen kevés embert látni az utcákon. A boltok tele (még élesztő és tészta is van), a sorban állók tartják a két-három méter távolságot, és senki nem türelmetlen. A közutak üresek, néha ugyan el-elhúz egy autó, de esetenként kicsit posztapokaliptikus hangulatom van: ilyen a világ ember nélkül. De legalábbis nagyon-nagyon kevés túlélővel.
Mit tesz az író a karanténban? Ugyanazt, amit akkor, ha nincs karantén. Ül az íróasztalnál, és üti a billentyűzetet. Mármint célzottan és ésszel. Szóval születnek a sorok, filmtreatmentek, novellák, kritikák… Elkezdtem az Országút számára könyvkritikákat írni. Jó móka… Anno az első hivatalos felkérésem kritikákra a Nulladik Típusú Találkozás magazintól jött a kilencvenes évek elején. Akkor ugye elég erőteljesen megszaporodtak a sci-fi regények, volt miről írni, és keményen vérbe és vitriolba mártott tollal lehetett nekik esni… De hát, más kor, más hangulat és persze én is éppen csak kimásztam a tinédzserségből, és amikor a fiatalság kritikát fogalmaz meg, akkor döntögetni akar… Ma már megértem Trethon Juditot, amikor a Transz című regényről írt anyagomat nem közölte, mondván: támogassuk a kiadót, ne döntsük le azonnal a lábáról. Megértem… bár szerintem nem volt jó ötlet elnézőnek lenni, a kiadó az NTT kritikájától függetlenül is eltűnt. Ma is keményen fogalmaznék, de inkább sebészkéssel, mint machetével esnék neki a szövegnek.
Na jó, elég a nosztalgikus kerülőkből. Szerencsére az Országút megválogatja a regényeket, amelyekről kritikákat kér.
Tuan kiadó, 2012
Szóval az író ír. Tizenhat éve nekiálltam egy Mysterious Universe spinoff-nak, a főszereplője egy Milton Byrne nevű újságíró a harmincadik századból, és akkor eljutottam nyolc novella megírásáig. Azért spinoff, mert nagyon nem MU-hangulatú, még úgy sem, hogy néha megjelenik York Ketchikan, és szétüti valakinek a száját (egyébként van közös York-Milton novella Hogyan piszkáljunk bele gátlástalanul a múltba, avagy miért rángattam meg Lao-ce szakállát címen Az oligarcha vérvonala antológiában 2012-ből). Miért mondom? Mert a karantén alatt három novellával kiegészítettem az eddigi nyolcat. Már csak négyet kell megírnom, és van egy olyan MU-kötet, ami nagyon nem MU, és azt is lehetne mondani róla: „stilisztikai megoldásai miatt inkább szépírodalom, mint sci-fi”. Hah. Nekem a MU-ba sok minden belefér. Persze a kiadóm majd frászt fog kapni tőle, ha beállítok vele. Bár ezzel a tempóval az még tizenhat év.
Nekiestem emellett pár régebben elkezdett novella befejezésének is. Ezzel együtt van a fiókomban már vagy tizenegynéhány elküldésre váró anyag. Éppen csak megfelelő orgánumot nem ismerek, amely befogadná. Sci-finek túl emberközeli, szépirodalomnak túl sci-fi. Nem baj, előbb-utóbb lesz egy kötet belőlük.
Nade: az író ír. Ül a karantén közepén, és alkot. Vicces, hogy ezzel együtt sem nagyságrendileg többet, mint előtte. Valahogy annyira még sem jönnek a szavak. Persze, pszichésen megterhelő az egész, még úgy is, hogy igazából nincs bajunk, és a flamandok hihetetlen aranyosak. Kétnaponta biciklire pattanunk, és tekerünk minimum húsz kilométert, néha negyvenet, hogy kilazítsuk az otthon-ülést, és hogy pihentessük monitornézésben elfáradt szemünket. Ha a járatlan utakon valaki szembejön, félrehúzódik, bólint, mosolyog. Tekerés tovább. Egyébként a fél ország országúti sportbiciklin edz. Hihetetlen.
Erdei utakon a Heverlee Parkban
Ha az író nem ír, és nem biciklizik, akkor filmet néz. Mivel az elmúlt két hónapban több filmes projektben is részt vettem (mármint szinopszist, treatmentet, karakterológiát, forgatókönyvet írtam), ráfoghatom, hogy a sorozat- és mozifilmnézés munkaköri kötelesség. Amikor még lehetett repkedni Magyarország és Belgium között, kimentettem a projektort, így igazi mozihangulatot varázsolunk az albérlet fehér falára. Azóta túl vagyunk (a teljesség igénye nélkül) A tettes című sorozaton, a Támadás Amerika ellen-en, a Designated Survivor harmadik évadán, a Star Trek Picard-on, a Manifest két évadán, A kívülállón, A mocsárlényen, a Barry mindkét évadán, haladok a Blacklist utolsó évadával és a Devs-szel. Folytatni kellene a Tales from the Loop-ot… A nagyjátékfilmeket fel sem tudom sorolni…
Elkezdtem videoblogolni is. Nem terveztem, de már vágóprogramot is letöltöttem, ez a vég kezdete. Őrjítő spirál, ami lehúz. Na jó, ez vicc. Még mindig jobban szeretek írni, mint videoblogolni. És kellene egy kalap.
Hétfőtől egyébiránt a belgák lazítanak a szigorú szabályozásokon, kinyitnak az élelmiszerboltokon túl más üzletek is. Remélem, a sörözők kerti részei is kinyithatnak hamarosan. Jó lenne egy-egy tekerés közben beülni valami különlegesebb, helyi sörre. Mert kezdem megszeretni a belga söröket. Sosem hittem volna, hogy egyszer napi rendszerességgel sörözöm majd, de hát felfedezni mindig jó… Nyáron azért csak kinéz egy badacsonyi bortúra. Ha a korona is megengedi.
Legutóbbi hozzászólások