Évek óta nem készítettem évi összefoglalót a munkáimról, most azonban megteszem. 2025-re visszatekintve vegyesek az érzéseim, de nem azért, mintha nem látnám az eredményeket. A leadott munkák jó érzéssel töltenek el, de azt hiszem, kellett volna pihenni is köztük. Be kell vallanom: decemberre eléggé kimerültem.
Kezdem a filmekkel. Filmes munkában nem volt hiány. Két független film forgatókönyvét is elkészítettem, az egyik egy sci-fi, ó, méghozzá az egyik kedvenc témám, ami – mondhatnám, hogy tisztelgés a klasszikusok előtt, mivel éppen negyven éves volt a Vissza a jövőbe klasszikus első része – egy időhurok-sztori. Átlépem benne a megszokott határokat, mert eleve többen ragadnak bele, másrészt az időhurok csupán nyolc és fél perces. No és mire elég nyolc és fél perc? Bár támogatást nem kapott, de mivel kis költségvetésű, remélem, egyszer mégiscsak megvalósul.
Egy másik független filmes forgatókönyvem horror. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok oda a zsánerért, illetve keresem benne azt a pluszt, ami a rémületesen túl valami másságot is hordoz. Jelen esetben durva testhorrorról van szó, ámde olyan önreflexív humorral, amit még elbír a film, és ami számomra élvezetessé tette az írást. A könyv nem pályázott állami támogatásra, a rendező-producer más forrásból tervezi megvalósítani. Aki olvassa, küldjön pozitív energiát neki…
Ezek mellett három olyan filmes alkotás is volt, amelynek szinopszisában, treatmentjében, illetve kettőnek már a forgatókönyvében is előre lépés történt. Az egyik, amely jelen pillanatban a Nemzeti Filmintézet első körében a boldogító igen-re vár, dokumentumfilm. Egy világszerte ismert magyar família története, a huszadik századi magyar sors négy kiemelkedő reprezentánsán keresztül. Ha valaki beleássa magát a személyes történelmekbe, iszonyúan érdekes sorsokat, életutakat talál. Nincs az a kreatív író, aki ilyeneket a semmiből elő tudna húzni. De nem is kell. Az a század… az a század durva volt. Eh, miket is beszélek, ez is az lesz.
A másik két film már megkapta második, illetve első körös támogatását az NFI-nek. Az egyik a tizenkilencedik-huszadik század egyik legnemesebb magyar államférfiújáról, gróf Apponyi Albertről szól. Apponyiról mindenki tudja, akihez kicsit is közel áll a történelem, hogy a párizsi béketárgyalások során a magyar nemzet legnagyobb védőbeszédét mondta el 1920-ban három nyelven (magyarul nem). Ezen túl azonban az ő élete is tartalmazhat meglepetéseket… engem is megdöbbentett, amit találtam, és a politikai pályaképből a fejlesztés során egy felettébb személyes történet bontakozott ki. A másik film sajnos aktuális: a második világháború után játszódik és a csehszlovákiai magyarság kitelepítéséről, kényszermunkatáborokba szállításáról szól. Az elmúlt hetekben ez most megint a politika homlokterébe került. Tojáshéjon lépdelek a forgatókönyv írásakor, de muszáj erről az időszakról is beszélni. Sőt, ennél többről, mert mindaz, ami történt egy hihetetlen életúthoz vezetett aztán…
Ez öt film, de persze ötletben, szinopszisban, egyeztetésekben ennél több is volt. Előkerült egy régi treatmentem, a Vacsora hét személyre. Tizenegy-két éve, amikor kitaláltam, megírtam, pitcheltem, akkor is imádtam. Most is imádom, bejönnek a főzős-kajás filmek. Ha forgatókönyvet kell írnom belőle, iszonyatosan meg fog dolgoztatni. Erre is (igazából minden projektre) küldhettek energiákat, mert megérdemli(k). Nem én, a forgatókönyvek, hogy film legyen belőlük.
Ide kívánkozik egy extra munka is, amit pár éve végeztem el, de idén ismét belelendültünk a gyakorlati megvalósításába, ami a projekten való rengeteg apróbb feladat (csak számomra apróbb, mert mások komolyan megdolgoztak az előre haladásért) elvégzését jelentette: egy színpadi előadás vizuális és zenei alapjainak végiggondolását és a szövegek csiszolását. Ebből a szempontból 2025 átmeneti év volt, remélem, hogy egy olyan állomás, amely a szövegkönyvet összeköti majd az előadással.
És akkor jöjjenek az irodalmi alkotások. Év elején két 2024-ből áthúzódó munkám volt. Az egyik egy tanulmány a magyar science-fiction történelméről, amit a Libereci Műszaki Egyetem és a Napkút kiadó SF-monográfiai felhívására írtam (még megjelenés előtt van). Kemény munka volt, leginkább a hivatkozások és a bibliográfia összeállítása – szépíróként elengedem a gyeplőt, ez esetben nem lehetett, egy tanulmánynál a szabályok szigorúak. Rengeteg interjúból származó információ van benne, az egyik, ami miatt rettenetesen szomorú vagyok, az Nemere Pistához kötődik: a szívinfarktusa előtt három órával beszéltem vele a témáról. Vannak megismételhetetlen pillanatok, ez a felismerés napokkal később zuhant rám.
A másik áthozott munka a Zanzibár lángjainak a befejezése volt. Ezt a regényt a General Press számára Vancsó Évivel közösen jegyeztük, Pálmai-Lantos Éva írói álnév alatt. Évi írta a jelenbeli családtörténetet, én a történelmi drámát mögötte. Az én részem 1963 és ’64 fordulóján játszódik Zanzibáron, amikor elűzik az ománi származású uralkodót és a helyiek átveszik a hatalmat. Borzasztó napok voltak, ami ott és akkor történt, felért egy genocídiummal. Belelátni egy másik világ történelmébe, mindig különleges élmény: a boldog felfedezés és a borzadály elegye. Remélem, sikerült átadnom azt az érzést… És mondanék egy furát: Évi részei a könyv végén belefutottak a történelmi részekbe, vagyis a történelem a jelenkori eseményekbe. Évi befejezését megkönnyeztem. Én. A társíró, aki azért tudtam, hova fut ki a történet. Na.
Decemberre egy novelláskötet is napvilágot látott a GP keretein belül, a Vércseppek a havon. Ezzel belevágtunk – mint Pálmai-Lantos Éva – a krimi műfajába is, csatlakozva sok remek szerzőhöz. (A General Press kapcsán hamarosan új hírekkel is fogok jelentkezni. Bizonyos dolgok 2025 őszén nagyon-nagyon jó irányba fordultak, de biztosat majd a szerződések aláírása után.)
A Történelmiregény-írók Társasága egy zseniális banda, ezt bizton állíthatom. 2025-ben is összedobtunk egy regényt Budapestről. Buda&Pest – ahogy kezdődött. Az Év Könyve díjas Buda&Pest – egy város zivtaros századaiból kötet előzményét írtuk meg, kemény szerkesztői munka mellett, a római kortól a tatárjárásig bezáróan. Nekem Könyves Kálmán kora jutott, merénylet a király ellen. A megjelenő könyv szintén mint egy féltégla, ölni lehet vele, de ágyban olvasni nem, mert veszélyes, ha rád esik. Imádok a TRT-s fiúkkal-lányokkal együtt dolgozni, ajánlom a két művet a történelmi regények kedvelőinek, érezni rajta, micsoda lendülettel és kedvvel íródott.
Mysterious Universe. Új terep, mármint az eddigiekhez képest, mert valójában nem az: a Mysterious Universe 25 éves! Közel ötven regény, négy novelláskötet jelent meg ezek alatt az évek alatt, amihez idén én az Ellopni egy Chagallt második kiadásával csatlakoztam. A regény (amelyben York Ketchikan a Conques nevű bolygón betör a világ legjobban őrzött bankjába egy angyalt ábrázoló Chagall-festményért) eredetileg az Inomi kiadónál jelent meg tizenvalahány éve.
A Chagall ugyan újrakiadás, de készültem én egy igazán unikális alkotással is: huszonhárom éve, Az Excalibur keresése II megjelenése után elkezdtem egy novellafüzér írását. Nos, idén befejeztem. Tizenöt novella, amelynek az elbeszélő-főhőse Milton Byrne. Ha valaki emlékszik a Hogyan piszkáljunk bele gátlástalanul a múltba, avagy miért rángattam meg Lao-ce szakállát című novellámra (amely 2012-ben jelent meg Az oligarcha vérvonala MU-antológiában), ott Milton Byrne és York Ketchikan már együtt időutaznak. Itt még éppen csak szétütik egymás arcát sportból. Szigorúan sportból. A novelláskötet különös kísérlet részemről az űropera és a szépirodalom összeházasítására. Nem túl vastag, de mindenképpen változatos írásokkal. Hogy megtalálja-e az olvasóit? Számomra a MU mindig is kísérleti terep volt. Hol máshol léphetné át a mindenség határait egy író, mint az űroperában. Hát nem?
Még mindig MU: elkezdtem az év második felében a Mosolyszünet regénnyé átdolgozását. Az eredeti, mintegy százezer leütéses novella Az evolvens kalózai antológiában jelent meg még 2005-ben. A regénnyé formálást a filmes munkák miatt félre kellett tennem, ez bizony 2026-ra marad. York ebben kivételesen nem kirobbant, hanem megakadályoz egy hatalomátvételhez köthető polgárháborút. Emellett végre megismeri Jacques de Molay-t is. Megsúgom: meglepetéssel is készülök a Mosolyszünet mellé.
Az év kísérletező kedve úgy hozta, hogy Vancsó Évivel és Nagy Ádámmal egy merőben szokatlan projektet is tető alá hoztunk: egy kalandjáték-kockázat könyvet. Igen, lapozgatós sztorit Tell Vilmos életéből. Új terep volt számomra, amely gráfrajzolással kezdődött – még sosem írtam ilyen alapos vázlat alapján semmit sem. Szerencsére a munkák és így a teher is három részre oszlott. A mű 2026 tavaszán lát napvilágot a Kaméleon Komixnál. Még az is lehet, hogy lesz magyarkártya az arcképünkkel (kéretik mellőzni a tökalsós poénokat). 😉
Novelláim nem nagyon jelentek meg: négy a Várad kulturális folyóirat májusi számában. Ennyi. Nem jutott idő novellaírásra. Szintén a Váradba és a Galaktikába írtam egy beszámolót a temesvári sci-fi és fantasy filmfesztiválról, a TGIFF-ről, ahol Évivel zsűriztünk szeptemberben (a Galaktikába egyébként felváltva, hónapról hónapra publikáltunk elméleti anyagokat, interjúkat). A közösségi élet szervezését azt hiszem, kimaxoltuk a novemberi HungaroConnal, aminek a megrendezését bevállaltuk a Fészek Művészklubban. A Fészek Egyesület elnökeként és az Avana Egyesület elnökségi tagjaként úgy tűnt, jó ötlet. Az is volt, de eszement sok szervezési feladattal járt, egy fél regényt meg lehetett volna írni azalatt.
Az év folyamán kiadtam Szilágyi Zoli A lándzsa hegye novelláskötetét is az SFportal Könyvek sorozatban. Tudni kell, hogy ez is „szerelemgyerek”. Szeretném az aktív SF írók munkáit összegyűjteni, régieket és újakat. Dokumentálni ezeket az évtizedeket. Novelláskötetet kiadni egyik kiadó sem szeret, csekély a vásárlóerő, biztos veszteség. Én azonban úgy látom, van értelme. És sokan segítenek, mindenki a szabadidejéből áldoz az én lököttségemre. Azt hiszem, nem lehetek elég hálás a világegyetemnek a barátaimért.
És az év nagy vállalása, amely csak 2026 márciusától lesz látható: az SF&F Átjáró Irodalmi Antológia újraélesztése. Meghirdettünk egy novellapályázatot, aminek az előszűrésére a Tehetség Íróstúdiót kértem fel. Közel kétszázötven írás érkezett be, amiből a második válogatási kört már személyesen csináltam és pár novella szerkesztését decemberben meg is kezdtem. Emellett folyamatos levelezésben vagyunk a külföldi novellák és tanulmányok, esszék szerzőivel, ügynökökkel, kiadókkal (egyszerre szerkesztjük az első két lapszámot), illetve a fordítókkal. A válogatás és a grafikai jelleg kialakítása egyszerre izgalmas és módfelett megterhelő. A kiadó a Tuan kiadó lesz, ők is új terepre tévednek ezzel. Meg szeretném mutatni a sci-fi, fantasy, weird új útjait a magyar olvasóknak és szerzőknek. Ránk fér. De persze itt is borotvaélen táncolunk, mert ahány olvasó, annyi ízlés.
Két idegen nyelvű megjelenésem is volt 2025-ben: az egyik egy nyúlfarknyi sci-fi novella finn nyelven és egy hozzá kapcsolódó interjú Évivel, a másik pedig két tanulmányom a magyar sci-fi (történelmi háttér, klubok, Galaktika, Átjáró, írók és szerkesztők) történetéről – ezek kínaiaul a Zero Gravity News 34. számában. Mindezek mellett tanítottam kreatív írást is, online és jelenléti formában egyaránt és volt néhány „mentoráltam” is, akik közül akadtak, akik eljutottak a megjelenésig. Hát, körülbelül ezekkel tellett az év. Fogalmazhatnék úgy: betellett. Lássuk, mit hoz 2026!
Legutóbbi hozzászólások