Valamikor a kétezres évek elején, amikor megjelent először (még a Cherubionnál) Az Excalibur keresése 2., elkezdtem egy novelláskötetet írni a Mysterious Universe világában. A szálakat ott vettem fel, ahol az Ex2-ben véget értek: a Megrezben befejeződött a háború, és megindultak a béketárgyalások egy hatalmas űrállomás fedélzetén. A főszereplőm egy Milton Byrne nevű újságíró, akinek a feladata tudósítani a New New York Times olvasóit az események folyásáról. Byrne különös figura, egyesíti magában Hemingway és P.J. O’Rourke személyiségét, szókimondó, cinikus és mindenbe fejest ugrik. Nem véletlen, hogy összehaverkodik York Ketchikannel is, akinek rendre szétüti az öklét az arcával a barátságos bokszmeccsek során.
Milton külpolitikai újságíróként cikkeket ír vagy mesél, anekdotázik, amiket nem hivatalosan a szupercellulárisra tol fel, ha a lap éppen nem akarja közölni őket (lesz is ebből baja). Ugrál a történésekben, a stílusa különleges, nem a megszokott MU-szöveget kapja az olvasó. Emlékszem is, hogy kiakadt az első tesztolvasóm 2003 magasságában, amikor a kezébe vette A tárgyalások vége című indító írást. Én mindenesetre nem adtam fel, meg akartam írni Milton Byrne, és ezzel együtt a háborúba sodródó Föld történetét.
Tizenöt, laza ívre felfűzött novella született meg huszonkét év alatt. Pár éve az jutott eszembe, hogy lehetne némelyiket külön is közölni, hiszen önállóan is megállnak a lábukon, és szerencsére ebben a Németh Attila szerkesztette Galaktika partner volt. Így jelent meg az Oktalan félelem (375. szám), az Egy szó nyomában (393. szám), a Pacifisták zselében (400. szám) és Az örök város (411. szám), négy novella lényegében négy év alatt. A most öszeállított kötet második, hatodik, hetedik és kilencedik írása.
Miért írom mindezt? Mert hamarosan napvilágot lát egyben a tizenöt írás. Vékonyka kötet lesz, a tizenöt novella egy fél regényt tesz ki körülbelül. Csak vájtfülűeknek, akik szeretik az űropera komolyabb, kísérletező formáját. A nehezebb, súlyosabb szövegeket, a többrétegűséget. Négy novellában York is szerepel, de most nem ő mesél, csak epizodista. Milton Byrne egyébként megjelent már egy régi novellában, ahol York volt az E/1-es elbeszélő: az a sztori a most készülő kötet után pár évvel játszódik, és abban már, mint régi ismerősök együtt kalandoznak. Még 2012-ben látott napvilágot Az oligarcha vérvonala antológiában és a hangzatos Hogyan piszkáljunk bele gátlástalanul a múltba, avagy miért rángattam meg Lao-ce szakállát címet viselte. York életének azon szakaszában járunk, amikor Miltonnal időutazik a Tündöklő nyár fedélzetén (akkor és ott Kr.e. 600-ba), és egy lépésnyire jár csak attól, hogy rájöjjön a világegyetem legnagyobb rejtélyére. Mondjuk, ahhoz kell még egy Jacques de Molay, egy Brett Shaw és a Grál…
De vissza Milton Byrne-hez! Legalább annyira kedvelem, mint Yorkot. Majdnem olyan régen is ismerem. Azért ez a huszonegynéhány év már komoly barátságot jelent, ennyi idő nem múlik el nyomtalan. Remélem, az olvasók is megkedvelik majd a szarkasztikus, szókimondó stílusát, amiben – számomra – van valami felszabadító olyan időkben, amikor a világ összeomlani látszik. A novelláskötet egyébként jelen pillanatban a Feljegyzések a világvége előttről címen fut.
Legutóbbi hozzászólások