Az alábbi anyag az Átjáró magazin megjelenésének 20. évfordulójára kiadott Átjáró 20 antológiában látott napvilágot. A téma személyesen is érint, hiszen 1985-től kezdődően több mint húsz éven át aktívan benne voltam a klubmozgalomban. Úgy látom, a magyar sci-fi mozgalom és fanzinkiadás feldolgozatlan területe a zsánernek, miközben számos magyar sci-fi és fantasy író indulása innen eredeztethető. Ezt a hiányosságot próbáltam meg némiképpen orvosolni.
Bevezető
Az amerikai sci-fi történetének tárgyalásakor gyakran előkerül a szokásközösségek zsánerre gyakorolt befolyása. Magyarországon a második világháború előtt nem volt rá példa, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom közösséget teremtsen, erre sem az irodalom helyzete, sem a két világháború közötti politikai-társadalmi éra nem adott lehetőséget. Nem sokat változott a helyzet 1945-ben sem: a második világháború után a szocialista kultúrpolitika Aczél György által elfogadtatott Tilt-Tűr-Támogat rendszerében a zsáner legfeljebb az ifjúsági irodalom szintjéig jutott el. A hatalom gyakorlói mindig is tartottak az önálló, kontrollálatlan szerveződésektől, ezért a magyarországi SF-klubmozgalom kezdetei jóval az 56-os forradalom után, a kádári konszolidáció békésebb időszakára, a hatvanas évek végére tehetők. Eddig kellett várni, hogy a szokásközösség klubokba tömörüljön, ami megközelítőleg egyszerre ment végbe a tudományos fantasztikum hivatalos irodalomba történt betagozódásával. A két folyamat az elején erősítette egymást, de aztán – hogy azt ne mondjuk: jó magyar szokás szerint – útjaik kettéváltak. A hetvenes évek mind a könyvkiadás, mind a klubok területén a felfutás évtizede volt, míg aranykornak a nyolcvanas éveket lehetne tekinteni.
A szocialista kultúrpolitika belső törvényszerűségei szerint klubalapításra csak úgy volt lehetőség, ha egy intézmény befogadta az alapító társaságot, helyet, infrastruktúrát biztosítva nekik. Lehetett ez iskola, mint a Berzsenyi Dániel Gimnázium, országos szervezet, mint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, könyvtár, ifjúsági ház, vagy éppen munkásotthon. Ezek az intézmények persze (politikai) felügyeletet is gyakoroltak a klub fölött. A Csepel Művek Munkásotthonában 1975 januárjában alakult meg a sci-fi klub, és hamarosan meg is született a klub Tájékoztatója, amely a következőképpen írja le az alapítást:
A csepeli gyárváros néhány dolgozója, akik már hosszabb ideje kapcsolatban állnak a TIT Természettudományi Stúdiójában működő Tudományos Fantasztikus Klubbal, a Munkásotthon vezetőségéhez fordultak, hogy a fenti témában klubot szeretnének alakítani. Csóka Péter elvtárs, a ház igazgatója úgy határozott, hogy a témát a Csillagászati Szakkör égisze alá helyezi, és bár a SCI-FI elsősorban irodalmi vonatkozású, igen sok ponton érintkezik a természettudomány különböző ágaival, így a csillagászattal, rákkutatással, rakétatechnikával, a fizika különböző ágaival, a biológiával, továbbá a társadalomtudománnyal. Mindezek a témák szükségessé teszik egy szilárd, természettudományos alapokon álló szerv ellenőrzését a SCI-FI Klub, mint új kezdeményezés munkája felett. Ha egy bizonyos idő eltelte után a Klub működése önállósítható, akkor a csepeli kultúrtevékenységet irányító felsőbb szervek elé lehet terjeszteni működési engedélyüket.[1]
A magyar sajátosságokat figyelembe véve kijelenthető: a tudományos fantasztikum olvasói az irodalmi zsánerek közül egyedülállóan szerveződtek klubokba, tartottak előbb heti-kétheti rendszerességgel találkozókat, majd egész napos, de akár egész hétvégés, hetes rendezvényeket. Ez utóbbira példa a HungaroCon, amely 1980-ban került először megrendezésre, és a mai napig töretlenül fut (igaz, hétvégi eseményből mára egynapossá „szelídült”), illetve a Szegedi Fantasztikus Tábor, amely egy évet leszámítva 1988 óta előbb hét, majd tíz napon át nyújtott és nyújt élményeket a fantasztikum kedvelőinek (és családtagjaiknak), harminckét évig a Szeged melletti Kettőshatári Alkotóházban, három éve pedig Nagykamarás határában a Boda-tónál.
Ezeken a klubnapokon, rendezvényeken, táborokban a science fiction minden ága jelen volt, az irodalomtól a képregényen át a filmig. A résztvevők tudományos előadókat hívtak meg, megfordult szinte minden tudományterület képviselője náluk, könyveket cseréltek (nem egy klubnak saját minikönyvtára volt), zenét hallgattak, a nyolcvanas évektől pedig, a videomagnó elterjedésével általánossá vált a filmezés (nem egyszer olyan alkotások becsempészésével, illegális sokszorosításával, amelyek amúgy nem kerültek be a hazai moziforgalmazásba, vagy az akkor mindösszesen működő két magyar tévécsatorna műsorába), illetve a szerepjáték. Az irodalom elsőbbsége azonban vitathatatlan volt, ezért a Tilt-Tűr-Támogat szocialista rendszerben, ahol a politika által erősen kézben tartott hivatalos irodalmi élet nem biztosított lehetőségeket a publikálásra, a klubokban nagyon korán felmerült saját irodalmi kiadvány, fanzin elkészítése.
De mi is az a fanzin? A név maga szóösszetétel: fanok, azaz rajongók által előállított magazin. Jelen esetben a tudományos fantasztikus irodalom, film és játékok, futurisztikus hangvételű zenék kedvelői azok, akik klubokba tömörülve a saját örömükre belső tájékoztatót, lapot adnak ki. Ebben aztán írnak a klubéletről, a zsáner jellegzetességét adó tudományos kutatásokról, foglalkoznak futurológiával, könyvkritikákat fogalmaznak meg, filmekről tudósítanak, vitaanyagokat tesznek közzé – és természetesen novellákat amatőr szerzőktől és ismert vagy kevéssé ismert külföldi íróktól. Mindezt ellenszolgáltatás nélkül teszik, és a lapnak is csak jelképes ára van – nem kerül sem lapterjesztésbe, sem a könyvesboltok polcaira. Csak személyes ismeretség folytán lehet hozzájutni, vagy országos fandom-találkozókon.
Nem volt persze könnyű fanzint megjelentetni. Először is, a közvetlen politikai irányítás rajta tartotta az ujját a rendszer ütőerén, tehát a sokszorosításhoz be kellett szerezni a megfelelő engedélyeket a városi vagy a megyei tanács illetékes osztályaitól, másrészt nyomdát kellett szerezni. Az elsőben a sci-fi klubok fenntartói tudtak segíteni, a másodikban a személyes kapcsolatok. A fanzin megszerkesztésének feladatai is jócskán elütöttek a mai gyakorlattól, lévén, hogy sem nyomtató, de még csak fénymásológép sem állt rendelkezésre. A fanzinok többnyire írógépen íródtak, és montázstechnikával szerveződtek oldallá. A nyolcvanas évek közepe hozott változást: a tűsugaras nyomtatók elterjedése határozta meg onnantól a magazinok oldalképét.
A fanzinok megjelenése, s ezzel együtt a klubok még akár segíthették is volna a hivatalos könyvkiadást (néha meg is tették). Ám ehelyett furcsa kettősség jellemezte a hazai sci-fiben a rendszerváltásig tartó két évtizedet. Az állami könyvkiadás berkein belül a költőből sorozatszerkesztővé avanzsált Kuczka Péter (aki az Írószövetségben az SF Szakosztály létrehozása felett is bábáskodott) mindenáron a sci-fi irodalmi létjogosultságát szerette volna bizonyítani, ezért aztán hiába indult el 1969-ben a Móra Kiadó keretén belül a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat, és 1972-ben a Galaktika magazin, Kuczka nem volt hajlandó beengedni az amatőr mozgalmat a hivatalos kiadói berkeken belülre. Tehát amíg egyrészről a Galaktika támogatta a klubok létrejöttét, addig a tagjait elzárta a magazinban való megjelenéstől. Az ellentét a hetvenes évek első felében még nem volt szembetűnő, komoly szakítás akkor következett be, amikor a fandom annyira megerősödött, hogy az Euroconon, azaz az európai SF-találkozón már a díjak kiosztásába is bele szeretett volna szólni. Ezt Kuczka nem engedhette[2], és ez aztán komoly ellentéthez vezetett a mozgalom és az irodalmi élet között – még erősebb lendületet adva a klubok fanzinkiadásának. Mindezzel együtt érdekes módon az inspirációt a Galaktika magazin adta, a formát pedig az Írószövetség SF Szakosztályának Tájékoztatója.
De miért is fontos a sci-fi klubmozgalom feltárása, és a tagjaik által írt, szerkesztett fanzinok bemutatása? Mert a rendszerváltás után, a kilencvenes években kinyíló magazin- és könyvkiadás már befogadta azokat az írókat, akik ezekben az önfejlesztő csapatokban szocializálódtak és csiszolódtak. Ha megnézzük az ezredfordulón vagy éppen ma (néha álnév mögött) publikáló írókat, szerkesztőket, bizony sokat találunk, akik a fanzinok lapjain méretődtek meg először. Néhány klubmozgalomból indult szerző, szerkesztő a teljesség igénye nélkül: Bihon Tibor, Bojtor Iván, Gáspár András, Hajja Attila, Márki István, Nemes István, Szűcs Róbert, Kornya Zsolt, és akkor még a fordítókról nem is beszéltünk…
A kezdetek
Magyarországon a tudományos-fantasztikus irodalom első rajongói közösségei a hatvanas évek végén szerveződtek meg, meglepő (vagy éppenhogy nem meglepő) módon az államszocializmus keretein belül. Az első csapat, amelynek saját kiadványa jelent meg a zsánerben, a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulóiból állt.
1968. február 20-án (középeurópai időszámítás szerint) 21h után alakult meg a sci-fi klub. Tudomásunk szerint ez idő tájt Magyarországon az egyetlen és éppen ezért az első. A három alapító tag: Pataki János, Radó Péter, Ecser János.[3]
A gimnázium KISZ szervezete Diákévek címmel rendszeresen jelentetett meg kiadványt, ehhez csatlakoztak a zsáner kedvelői. Először a Diákévek VII. évfolyamának 1968. szeptemberi számában jelentkeztek fordításaikkal, majd a következő év januárjában a lap mellékleteként megjelentették az első, mai értelemben vett magyar nyelvű SF-fanzint – tulajdonképpen iskolaújságként –, amelyet a bevezetőjükben tudományos-fantasztikus magazinként határoztak meg.
Kedves Olvasóink!
Az első magyar „Science fiction Magazint” tartjátok kezetekben…
Nyilván meglepődve keresitek – hol itt a „magazin”? Hát igen, a kivitel eléggé kezdetleges, de sajnos, jobb kivitelre lehetőségünk nincs, és jobb elnevezés nem jutott eszünkbe. „Folyóirat” vagy „Antológia”? Ezek túl nagyképű kifejezések lennének… Marad tehát a „magazin”.
Egy ilyen kis lapocska első számának előszavában valami meghökkentően szépet kellene írnunk… A „DIÁKÉVEK”-ben előzőleg már adtunk ízelítőt a tudományos-fantasztikus irodalomból. De ez még nem volt az igazi. Azokat a kis novellákat még nem annyira a minőség, mint inkább az oldalszám szerint válogattuk. A decemberi számban már terveinkről is tájékoztatást adtunk. Mivel a sokszorosítási lehetőség adta korlátozott példányszámban fogunk megjelenni, nem mindenkinek – elsősorban csak klubtagoknak – tudunk majd minden számunkból példányt biztosítani.
Jó szórakozást, hasznos ismeretgyarapítást kíván a Szerkesztőbizottság.[4]
A hatvanas évek végén lapot kiadni nem volt egyszerű, még egy gimnázium keretén belül sem. Dr. Balogh Endre igazgatóhelyettes lapengedélyezési kérelmére a minisztériumban nyomták rá a megfelelő pecsétet. A nyomdát Csernai Zoltán szerezte, aki már két megjelent regényt – Titok a Világ Tetején, Az özönvíz balladája – is maga mögött tudhatott, és a budapesti Cukoripari Kutatóintézet osztályvezetőjeként dolgozott ebben az időben. Így az első magyar rajongói kiadványt III/400/S. 89/67. engedélyszámmal a Magyar Cukoripar nyomtatta ki száznyolcvan példányban.
A lapot az iskola diákjai töltötték meg fordításaikkal, és magyarul addig még meg nem jelent írásokat közöltek: az első, dupla számban Frederic Brown, Alfred Bester, Henry Kuttner, Frederik Pohl, Arthur Porgess, Clifford D. Simak, E. P. Russel és A. C. Clarke művei voltak olvashatók. Később orosz szerzőktől is fordítottak (a gimnáziumban orosz tagozat működött), illetve saját anyagokat, híreket a nagyvilágból. A szerkesztők Ecser János és Obláth Gábor voltak, a második évtől Simonits Péter és Wieser Gábor – a kiadvány pedig hat számot ért meg két év alatt.
Ha végignézzük a fanzinban résztvevők névsorát, láthatjuk, hogy a fordító diákok később nem kapcsolódtak alkotóként a sci-fihez. A nyomdát szerző és szintén publikáló Csernai Zoltán mellett a diákokat szintén felnőttként támogató Avarosy Éva neve lehet ismerős, aki több SF-novellafordítást is jegyez, illetve számos repüléssel kapcsolatos könyv szerzője.
A hetvenes évek első évei a sci-fi fellendülését hozták. Kis kitérőt kell tennünk ezen a ponton: az első olvasói-rajongói csoportok hullámának a magyar irodalmi életben történt változások adtak még erőteljesebb löketet. 1969-ben ugyanis Isaac Asimov A halhatatlanság halála című regényével a Móra Kiadó keretén belül elindult a Kuczka Péter nevével fémjelzett Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat. Ugyan a kiadó az első két évben mindösszesen csak öt-öt SF-regényt jelentetett meg, maga a tény, hogy létezik egy csak tudományos-fantasztikus irodalmat magába foglaló sorozat, arra ösztönözte az olvasókat, hogy rajongói csoportokba szerveződjenek.
Ezek a rajongók Budapesten elsőként a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének MTESZ Klubjának keretén belül találták meg a helyüket: itt a Tudományos Fantasztikus Irodalmat Kedvelők Köre 1970 januárjában alakult meg. Nagy népszerűségnek örvendett (a Berzsenyiből távozó sci-fis Diákévesek is csatlakoztak hozzájuk), egy-egy klubnapjukon száznál is többen megjelentek. Pozitron elnevezésű kiadványukban a következőképpen indokolták meg az irodalomszeretők csatlakozását a MTESZ-hez
Sok vita folyt arról, hol a határa a fantasztikus irodalomnak, hol kezdődik a futurológia, prognózis, távlati tervezés. Egy kétségtelen, hogy a tudományos fantasztikus irodalom (ha egyébként jó alkotásról van szó) azokat a célokat szolgálja, amit a futurológia, prognózis és természettudomány – ha más módon is, mint ezek. Úgy gondolom, ez a kiadvány jól fejezi ki a Kör céljait, az érdeklődési körét, sőt – mivel teljesen egészében társadalmi munkában írták és szerkesztették – azt a lelkesedést is, mely a Kör egész tevékenységében megtalálható.[5]
A szerveződés a korszakra jellemzően a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban lett nagyon hivatalos és mélységesen komoly. A Tudományos-fantasztikus Klub 1971. május 4-én alakult meg, és elnököt még ugyan nem választott, de a huszonöt tagú Intéző Bizottság Tóth Árpádot emelte titkári pozícióba. Megszavazott működési szabályzatukat a társulati „főtitkár elvtárs” elé terjesztették. Év végére a klub már több mint háromszáz taggal rendelkezett, és átvették a Pozitron kiadását.
A Pozitron új formájában (és ebben különbözött a korszak más SF-fanzinjaitól) fűzött, nyomdatechnikailag előállított, „profi” minőségű kiadvány volt, amelyet a TIT Rotaüzemében nyomtattak ki ötszáz példányban. Az első szám szerkesztője Dr. Szálka Béla volt, akitől ezt a feladatot a második számtól Simóné Avarosy Éva, majd 1973-ban Trethon Judit vette át. A Pozitron kezdetekben novellákat nem tartalmazott, ebben különbözött az összes többi későbbi fanzintól: az oldalakat tudományos anyagokkal, irodalmi és filmes kritikákkal, bibliográfiával, a nagyvilág híreivel, tudósításokkal, interjúkkal töltötték meg a szerzők. A második számban novellapályázatot hirdettek, amelynek az elbírálása lassabban ment a vártnál.
A klub, amelynek elnöke aztán dr. Horváth Sándor lett, díjat is alapított Aranymeteor / Arany Meteor néven, amit először 1972 májusában osztottak ki. Regény kategóriában Szepes Mária kapta meg Surayana élő szobrai című regényéért, novella kategóriában Karczag György Könnycsepp Mónikáért írása, mellettük dr. Horváth Sándor Vernéről írt tanulmánykötete, illetve az Aréna című kisfilm, míg a tévéfilmek közül az Elszabadult időt tartották az ítészek a legjobbnak. Ez volt a magyarországi klubok első díja, aminek győzteseit a TIT benevezte a Triesztben megszervezett első európai sci-fi találkozóra, az Euroconra. Talán ez lehetett a kezdete a hivatalos sci-fi kiadás és a klubmozgalom közti későbbi ellentéteknek – amely a klubmozgalom és a fanzinok fejlődési irányának egyik alapeleme lett.
A Pozitron 1973 után még kétszer jelent meg, elég nagy időeltolódással. A Hosszú Ágnes, Kiss János, Lantos László szerkesztette 1977-es kiadvány éppen úgy nem tartalmazott novellákat, mint az elődei. Tudományos kitekintések, kritikák, cikkek, beszámolók (pl. a poznani III. Euroconról) töltötték meg az oldalakat. Az utolsó TIT-es Pozitron pedig 1983-ban látott napvilágot. A szerkesztője Naményi Béla volt. A 80-as évek fanzinjainak beltartalma ekkor már megszokottan novellákból és elbeszélésekből állt össze, s ez itt is tetten érhető: két cikk mellett Borek Attila, Demeter Attila és Szatmári Jenő István irodalmi anyagai olvashatók a fanzin oldalain.
Kronológiailag fontos megjegyezni, hogy a Móra Kiadó berkein belül munkálkodó Kuczka Péter sem tétlenkedett: a Magyar Írószövetségben még 1971 januárjában (tehát előbb, mint a TIT-ben) körülbelül húsz fő részvételével megalakult a Tudományos-fantasztikus Irodalmi Munkabizottság. Még a megalakuláskor határozatot fogadtak el, hogy negyedévenként kiadnak egy SF Tájékoztatót.
Kuczka Péter vázolta az SF helyzetét Magyarországon. Megállapította, hogy az igény itt is egyre megvan, sőt egyre nő. A 15-30 ezres példányszámokban megjelent SF könyveket napok alatt elkapkodják, magyarokat és fordított külföldieket egyaránt. Lassan mi is felcseperedünk. Jelenleg két kiadó ad ki SF sorozatot (Móra és Kossuth), ami 4-6 könyvet jelent; de a többi kiadó is jelentet meg alkalomszerűen SF-könyveket. Javul a színvonal is, de nem állhatunk meg a jelenlegi szinten. Kiadóinknak főleg a magyar művek megjelentetését kellene szorgalmazniuk. Van magyar SF hagyomány, és vannak még ki nem adott rejtett kincseink is. (Pl Jókaitól a Jövő század regénye és Babits Gólyakalifája, de meg kellene nézni pl. a Laczkó Géza vagy Rideg Sándor hagyatékaiban kéziratban rejtőző SF műveket is.) Mindenesetre az utóbbi négy évben 25-30 magyar SF mű jelent meg. Vannak köztük első osztályúak, többségük pedig megüti a világszínvonal átlagát, egyben a külföldi kiadhatóság szintjét is.
Nehezebb a helyzet az SF novellákkal. Folyóiratokban való megjelenési lehetőségük nálunk szinte minimálisnak mondható. Az irodalmi folyóiratok ezt a műfajt nem is igen tekintik irodalomnak. Valamilyen módon pedig meg kellene teremteni az SF novellák rendszeres megjelenési lehetőségét. Az 1972. évi trieszti Európai Díjra is neveznünk kellene novellákat, de ennek előfeltétele a megjelenés. A belső lehetőségek megjavításával egyidejűleg be kellene kapcsolódnunk az európai SF mozgalomba is. Ezt megelőzően még az idén meg kellene rendezni Budapesten a szocialista országok SF íróinak összejövetelét. Ezen kívül még egy dolgot kellene megvalósítani. Az Írószövetség támogatásával létrehozni és folyamatosan kiadni egy magyar „fanzine”-t, azaz sokszorosított SF Tájékoztatót (hasonlót a műfordítói szakosztály kiadványához). Ebbe belekerülnének az elsősorban itt elhangzott viták, elméleti előadások témái, kritikák, cikkek, hozzászólások, könyvismertetések, a külföldi SF mozgalom hírei stb. Ezt a fanzint utána kiküldhetnénk a külföldi SF kluboknak, tehát kitűnően szolgálhatná a magyar SF hírverését a világban.[6]
Ennek a tájékoztatónak az első, 36 oldalas száma már áprilisban megjelent (ekkor még nem létezett a Galaktika magazin, csaknem egy évet kellett várni az első szám megjelenésére), fő témája az előző évi Heidelbergi Konvent, a svéd és ausztriai SF, illetve a következő évre tervezett trieszti Eurocon. Az SF Tájékoztató lényegében a hivatalos irodalmárok kiadványa volt, de mintául szolgált a később megalakuló klubok számára.
Következik:
Korai kis magyar SF-fanzintörténelem II. – 70-es évek
Korai kis magyar SF-fanzintörténelem III. – 80-as évek
[1] A Csepel Művek Munkásotthona Sci-Fi Klubjának Tájékoztatója, 1975. 1. szám
[2] „A szocialista országokban nincsen fan-mozgalom, úgy, mint más európai országokban. Néhány fanzine, néhány klub, néhány magányos rajongó mellett vannak az írók és a művészek, akik különböző művészi szövetségekhez tartoznak, és csak néhány helyen (pl. Magyarország) alkotnak külön csoportot is. Ennek következtében a szocialista országokban aligha lehet megoldani, hogy csak a fan-ok döntsenek a nemzeti díjak kiosztásáról, vagy kijelöljenek az SF EURÓPA DÍJ-ra bármilyen művet. Ezt legtöbbször csak a hivatásosak tehetik.” Kuczka Péter. A Magyar Írószövetség SF Tájékoztatója. 3. szám
[3] Ecser János: Az első magyar SF klub. Pozitron, MTESZ klub SF Híradója. 1970. 1. szám
[4] Prológ. Sci-fi Diákévek, a Berzsenyi Dániel Gimnázium KISZ szervezete Diákévek c. lapjának melléklete, 1968. 1. szám
[5] Philip Miklós MTESZ főtitkárhelyettes előszava. Pozitron, MTESZ klub SF Híradója. 1970. 1. szám
[6] A magyar SF felderítéséért. Magyar Írószövetség SF Tájékoztatója. 1971. április. 1. szám
Legutóbbi hozzászólások