Fordítókkal műhelytitkokról

Egy jó héttel ezelőtt az SFportal Meetupon a fordítások volt a téma. Nyár lévén kérdéses volt, mennyire bírjuk megtölteni a Tündérgyár egyébként kihalt pincéjét, de aztán voltunk elegen – nyilván a téma érdekessége miatt. Kamper Gergő barátom vállalta a...
Kinek a harmadik, kinek az első

Kinek a harmadik, kinek az első

Az jutott eszembe már a legeslegvégén, hogy az 1987-ben indult Szegedi Fantasztikus Táborba én először 1989-ben jutottam el, azaz a harmadik alkalomra, és bizony egyetlen tábort sem hagytam ki azóta, pedig idén a 24.-re kerül sor (egy évben nem rendezték meg). Hogy ez...

Előszefantor a tél sarkában

Tudtam én, bármilyen esőt, meg 15 fokos lehűlést, hideget, viharos szelet jósoltak hét elejére a meteorológusok (felesleges egy szakma). Amint kitettük a lábunkat Budapestről és közeledett a szegedi kettőshatár, megjött a tavasz. Az első este még hideg volt a...
Jelmezben

Jelmezben

Soha ennyien nem voltunk bulin – legyen az sfportalos sörözés, írószövetséges poharazgatás, sf szilveszter vagy farsang – mint most, tegnap a 2011-es farsangon. Igazi kavarodás volt, színes, jelmezes forgatag, ahol DJ Boltzmann (Németh Attila) keverte a...
Krisztust vagy férfit?

Krisztust vagy férfit?

Egy elsőkötetes szerzőnő regényének bemutatójára invitált az Írószövetségbe a Magyar Prózaíró Műhely. Csepcsányi Éva könyvét az Irodalmi Jelen adta ki Mistica profana cím alatt. A történet középpontjában egy Hedvig nevű lány áll, aki mélységes hite mellett szerelmes...

Az SFportal elő-karácsonyáról

Öröm és idegesség között hányódtam szombaton este a Trombitásban, ahová az SFportal karácsonyi ünneplését szerveztük: a lefoglalt húsz helyre ugyanis harmincöten jöttünk össze (és naná, hogy én foglaltam a helyet, a jelentkezések alapján eléggé alul lőve a létszámot,...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás