Az egész véletlen volt: a Hajógyári szigeten szerettünk volna majálisozni, így aztán a Szentlélek térről elgyalogoltunk a hídig, majd át a szigetre. E hosszú túra alatt azonban durván megszomjaztunk, és sátrat, ahol valamit kaphattunk volna szomjunkra, csak a Jobbik majálisán találtunk. Miután már belekeveredtünk a rendezvénybe, hát körbejártunk, ebédeltünk, vásároltunk, és hallgattuk a körülöttünk járók beszélgetéseit.
Csendes majális volt: hagyománytisztelő motorosok sütkéreztek oldalt, zászlók lobogtak mindenfelé és gárdatagok sétálgattak kettesével körbe-körbe. Megannyi póló „Hát te HUN vagy?” vagy a szokásos „Magyar vagyok, nem turista” feliratokkal. Emitt-amott egy-egy „Magyarország a magyaroké” olvasható. Az árusok teljesen mások, mint egy falusi majálison, itt nincsenek fröccsöntött műanyag játékszerek, de vannak nagymagyarországos kitűzők, kulcstartók, könyvek, tülkök, ólomfigurák. Néhány érdekes sátor: gárdatoborzó, vagy az egész-séget őriző spirituális egyesület. (Délután már Velencén mentünk át egy másik csapattal a helyi majálisok sátrai között: ott minden más, lehangolóan bóvli, kopott volt.)
A Jobbik rendezvényén a hangulat közvetlen volt: a padoknál vagy a füvön ülők piknikeztek, ettek, ittak. Még nem volt program: a nagyszínpadon azonban bizonyos időközönként bejelentették, hogy Morvai Krisztina hamarosan előadást tart a sátorban és hogy a vécésor mellett a mentők mindenkit ellátnak, ha baj adódna, illetve óvjuk a terület tisztaságát, és a szemetesekbe tegyük a szemetünket. Körülnéztünk: a tömeg ellenére tényleg minden makulátlanul tiszta, senki nem szemetel.
Ha sikerült volna elfeledkeznem a pólókról, meg a gárdistákról, meg az árpád sávos zászlókról, akkor azt mondanám, hogy remek hely volt, kellemes ünnep. Válogattam a könyvek között (megtaláltam A lelkek birodalmát), Davóék a nyakláncok között, ingek között. Valahogy felemelő volt magyaros hangulatban majálisozni, életfák és sámándobok vagy íjak, nyilak mellett. Tetszett.
Mindezzel együtt az jutott az eszembe, vajon miért nem lehet normálisan kezelni az ügyeinket? Minek nagymagyarországozni, amikor nincs a dolognak politikai realitása ma már? Semmilyen. Minek irreális és haragot szító dologba ölni energiákat? Aztán: Magyarország a magyaroké – naná. Ez is, minek mellünket verve ismételgetni? Tudjuk, tehát dolgozzunk érte. Nemzetmentő politikát folytatni pedig leginkább úgy lehet, ha gazdagítjuk a nemzetünk. Szellemiségében, tudásában.
Közhelyszámba megy, hogy a Kárpát-medence átmenő hely, s akik itt áthaladtak, genetikai kódjukat, kultúrájukat, s nyelvük egy részét is letették itt, s mi beépítettük. Így kéne magyarnak lenni, nem úgy, hogy kirugdossuk azt, aki nem tetszik nekünk. Ezzel együtt is lehet tisztelni hagyományainkat, művészetünket, s ápolni azt. Politikai célokban is meg kellene ezt fogalmazni, s nagyobb hangsúlyt helyezni rá, mint a múlt felemlegetésére.
Sajnos nincs olyan jobboldali párt, amely megfelelően képviselné a magyarságot, a magyar kultúrát. A két parlamenti jobbos formáció korántsem képviseli úgy a nemzeti értékeket, hagyományokat, mind kellene. A nagyobbik egeket verő szólamaiban nagymagyar, de cselekedeteiben nem látszik az, hogy tenne is érte valamit. Politikai célokat kergető civil szerveződéseket hoz létre, pedig kulturálisakat kellene. A Jobbikkal meg az a gond, irreális politikai célokba nyom energiát, és nem a meglévő utakon próbál tenni, hanem szembemenne az árral, sőt, felfele akarna úszni a zuhatagon. Ez nem megy. Ezért a sértettség és aztán a fanatizálás. És ez megint nem az, ami a magyarság érdeke lenne.
Legutóbbi hozzászólások