Megkövetem a Sherlock rajongókat, pár hete ugyanis azt mondtam az angol minisorozatról, hogy nem jó. Nos, amellett, hogy az első három rész néha túlírtnak, unalmasnak és feleslegesen kaotikusnak tűnt, mégiscsak felfedezni vélem benne azt, ami miatt érdemes nézni, pontosabban a harmadik epizód, de leginkább a második évad első epizódja után. Azt a véleményemet persze továbbra is fenntartom, hogy ha a megfiatalított Sherlock, azaz Benedict Cumberbatch és Robert Downey Jr. között választanom kellene, akkor ezer százalékig az utóbbi mellett tenném le a voksomat – Cumberbatch Sherlock Holmes-a egész egyszerűen úgy táncol néha az idegeimen, mint cigányprímás ujja a hegedűn.
Van persze egy olyan érzésem, hogy a fiatalítás és a jelen korba helyezés az angolok esetében a kreatív alkotás folyamatának elején inkább egyfajta meghökkentést szolgált, mint ahogy a „A Scandal in Belgravia” című epizódban az Irene Adlert megszemélyesítő Lara Pulver fél perces meztelen jelenete is (a fotózás olyan, hogy semmit nem látunk), ami után a BBC felháborodott emailek tucatjait kapta. Holmes ugyanis egy ikon, s kiemelve a korból és a karakterből, sokakat zavar, másokat meg kíváncsivá tesz – és a gyártók máris elérték, amit akartak: a figyelmet.
A Steven Moffat jegyezte epizódok azonban többé teszik a sorozatot. Nem mindig sikerült eltalálni ugyan a megfelelő ritmust, néha elszundikáltam az első évad egy-egy jelenete alatt, aztán győztem visszanézni, mert ahhoz meg túl bonyolult, hogy lankadjon a figyelmünk, ám a második évadra mintha magára talált volna a forgatókönyvíró-gyártás-színészek hármasfogata, a zene, a képek, a sztori újszerűvé teszik ezt a Sherlock feldolgozást. Nekem tetszik doktor Watson kicsit szürke, de lassú karaktere is, illetve a karaktert alakító Martin Freeman alakítása. Mivel a „sorozat” évadonként három-három epizódból áll, ezért azt is elnézem, hogy mindenütt ott van Sherlock Mycroft nevű bátyja, és persze mindenben benne van Moriarty keze, hiszen nincs idő melléktörténésekre. Ha nem lesz unalmas, akkor mehet így tovább.
Legutóbbi hozzászólások