A következő hírbe botlottam bele az m1-en: „Vegetariánus csütörtököt hirdetett a belgiumi Gent önkormányzata” amivel „a klímaváltozás elleni harchoz járulnának hozzá”. Naná, hogy rögtön átmentem figyelő üzemmódba, mert érdekelt, hogy mitől lassul le a klímaváltozás, ha a balga belgák egy 250 ezer fős városban hetente egy nap répát és uborkát esznek hús helyett.
Nos, a genti vegák és a városháza szerint, a húsipar felelős az üvegházhatást okozó gázok kifejlődéséért, s ha egy évig betartják a vegacsütörtököt, az olyan, mintha húszezer autóval kevesebb közlekedne az utakon. Ráadásul a vega életmód betartásával az ivóvízzel is spórolni lehetne.
Ez érdekes. Ha Európa teljesen vega lenne, a hét minden napján, akkor gond nélkül megduplázhatnánk az autók számát az öreg kontinensen. Nem mellékesen a húsfeldolgozás széndoxid-kibocsátása mellett a malacok és a marhák sem finganák össze a légteret annyira, hogy a sarkok felett kilyukadjon az ózonpajzs. Az ötlet megkapó, kár hogy nekem a vércsoport szerinti táplálkozás alapján húst kell ennem hússal, és különben is, valamikor a régmúltban az őseim olyan fogazatot növesztettek, amely feltételezi az állati termékek folyamatos benyomását az arcomba, így aztán nem tehetem meg, hogy nem veszem figyelembe hosszú évmilliók Szélesi-felmenőinek görcsös igyekezetét a húsfogyasztás továbbörökítésére.
De ha nem így lenne, akkor tényleg támogatnám az ötletet. Répát először is minden belgának, akik – mondjuk – ha emellett átszoknának közel és hosszútávon a biciklikre, illetve a kézi hajtású lapátos csónakokra, akkor egyedül megválthatnák a világot a klímaváltozás egyre gyorsuló katasztrófájától. Aztán répát Európa minden lakosának, és a világnak. Talán egyedül a indiaiak nem vennék észre a változást. Meg a szomáliaiak. Meg az etiópok… Szóval a világ egészségesebb és tisztább légterű országai.
A hír végén statisztikát is idéztek: „egy felmérés szerint egy átlagos belga 1800 állatot eszik meg életében.” Namost ez nem mindegy, hogy keszeg vagy marha. Ha keszeg, akkor a belgák könnyen átszokhatnak vega kajára (nem mellesleg az északi konyha szerintem eleve alkalmas átállásra, mert mintha mi sem történne, az ételeik élvezeti értéke nem csökken). Tehát én is támogatom a gentieket.
Legutóbbi hozzászólások