Július 13-án, szerdán elkezdődött megint a veszprémi nyár legnagyobb szabású eseménye, az utcazene fesztivál. Mint évek óta mindig, e jeles alkalomkor délután lendületes magyar zenészek bűvölik el a közönséget, hol egyedül, hol csapatban, estefelé pedig profi külföldi meghívottak „csinálják” a hangulatot és forrósítják fel az aszfaltot úgy, hogy táncolni kell, mozogni muszáj.
A városban több kisebb színpad és két nagyobb (a Séd mozi előtt és az Óváros téren) várja a látogatókat. Szerdán-csütörtökön csak csordogál a tömeg (na azért az se semmi), péntek-szombat azonban mintha a fél ország itt lenne, ez a csendes, kicsit álmos, ősztől tavaszig merev álomba zsibbadt kisváros ilyenkor megélénkül, és van, hogy százezer ember hömpölyög az utcákon, keresve a bulihangulatot, a neki tetsző zenét.
Aki kihagyja, az bolond. Én is – hiába ezer munka, tízezer feladat – ki kell menjek ezeken az estéken a városba. Négy nap, amikor Veszprém minden más magyarországi várost maga mögé utasít, nincs mentség annak, aki otthon marad. Látni itt fiatalt és öreget, egyaránt ritmusra mozogni. Kürtős kalács, pizza és hamburger, kezekben sör, vörös és fehér boros poharak, kézenfogva párok, padokon, köveken, aszfalton, füvön ülő csoportok. Egy szeglet, ahol magányos gitár peng, másutt fiatalok dobolnak mindenen, ami szólhat. A kávéházak megtelnek, a Kossuth utcai óra alatt kígyót lehet simogatni.
Szerda – a nyitónap – estéjén megint csak konstatáltam, hogy a hangulat nem ül le. Leteszem a voksom ismét a La Tresca mellett – ezek az olasz fiúk olyan örömzenét játszanak, hogy csak az nem kel táncra mellettük, aki süket vagy béna. Idén végre CD-t is sikerült venni tőlük – már megérte kilátogatni. Veszprémiek, környékbeliek, Balaton parton nyarolók – még van három estétek!
Legutóbbi hozzászólások