karton_kiss_vincze_magdi.jpgCsütörtök este beugrottam a Tuanhoz az új Mysterious Universe regényért, aztán egy délutáni telefonhívásból kifolyólag átrándultam a Kodály köröndről az Alkotmány utcai Karton galériába, ahol tehetséges, ifjú képregényrajzoló hölgyek bemutatkozását ígérte a program. Hogy miért, amikor a körmömre ég a munka? Mert szégyen és gyalázat, hogy nem voltam még a Kartonban, és ezt a hiányosságot pótolnom kellett (még akkor is, ha a jelenlegi kiállítás művészi értékéről nem vagyok meggyőződve, az élvezetiről még kevésbé), másrészt pedig Kasza Magdi hívott meg, és szégyen és gyalázat, hogy eddig egyetlen kiállítására vagy bemutatkozására sem tudtam elmenni – na itt volt a megfelelő alkalom.

karton_suli.jpgKiss Feri képregényguru és szövegíró kérdezgette a három hölgyet, akik kint ültek az asztalnál: Süli Andrea, Vincze Nóra és Magdi. Három teljesen eltérő karakterű lány és három teljesen eltérő karakterű alkotó számolt be szakmai útjáról és mutatta be képeit. Süli Andrea gyerekkora óta rajzol, zenére és kávéra. Az emberi test kidolgozottsága érdekli, az ember belső démonai, köztes utat keres az amerikai képregény és a manga között. Próbálkozik egy saját képi nyelv megteremtésével, galériája itt. Magdi is beszámolt eddigi próbálkozásairól, az újságíró-léttől a sötétkamrás photoshoppolásig. Aztán előkerültek az illusztrátori munkák, a roma-képregények és persze a hologramok, meg elmondta, hogy azokból sajnos nem tud referenciákat mutatni titkosságuk miatt. A mappájából különfélébbnél különfélébb grafikákat varázsol elő, amit először távolról nézhettünk meg, aztán közelről is.

karton_kiss.jpgVincze Nóri kis késéssel érezett, de nem is próbálta a többieket behozni – hármuk közül a legszűkebb szavú képregényes lányról szinte csak azt tudtuk meg, hogy elektronikus ábrázolás szakra jár és vonzzák az animációs filmek. Képeiből később, az este kötetlenebb szakaszában notebookról kaphattunk ízelítőt. Ha valaki kíváncsi a munkáira, az egyiket megtalálhatja itt, a honlapját pedig itt. A képek sokkal többet elárulnak, mint a szavak, örültem, hogy ott voltam aznap este a Kartonban.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás