DSCN1085Remek volt ez a nyár: úgy tűnik a Mysterious Universe sorozat új lendületet kapott a kiadójától. A Tuan kiadó, amely az elmúlt években MU-könyveket csepegtetett a könyvpiac sci-fis szegmensébe, most magasabb sebességre szeretne kapcsolni. Ennek első jeleként kiadta Harrison Fawcettől az erőteljesen átdolgozott Ópiumkeringőt, és idén jön még az Aranypiramis is. Fawcett megígérte a Hosszú út a trónig, baby megírását – ezt hiszem, ha látom… én tíz éve próbálom kiimádkozni belőle. De azért remélem, hogy végre az is megszületik.

Shaw barátunkkal párhuzamosan alakul Ketchikan története is: augusztusban befejeztem egy régi regény javítását – tehát jövő tavasszal újrakiadás várható egy régebbi, mára már alig fellelhető kötetből. De még előtte jön valami új: a Négykezes plazmára és energiavetőkre immár ‘íródik”. A sztori a tavalyi tervekhez képest kicsit változott, ez lesz Ketchikan első története, ebben még csak 23 éves, és javában dúl a gilleth-mutáns háború. Terveim szerint a kötet elkészül idén ősszel, hogy 2016 első MU-kötete lehessen.

Örömmel jelentem be, hogy ezzel párhuzamosan egy MU-szerepjáték is készülődik, ennek megjelenését egyelőre nem látjuk, de reméljük a legjobbakat. Szóval, ha minden igaz, 2016 során végre négy Mysterious Universe regény kerül a könyvesboltok polcaira.

(A mellékelt kép illusztráció, állítólag a szerzőket tartalmazza)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás