Remek trailer, kicsit béna mozi. Egy mondatban így tudnám összefoglalni a Tomorrowland című filmet, amiben George Clooney és Hugh Laurie játszik a térfél két oldalán.
Egész jól indul, nem csupán látványban (szeretem az ilyen retró, szépet álmodó scifit), de akár még ötletben is. Poénos, aranyos. 1964 – azok a kissé feszült békeidők, amikor az emberek még hittek abban, hogy a jövő irányítható, tervezhető és szép lesz, mert mindenki úgy akarja, és majd a tudomány elhozza az aranykort. Mesésnek tűnik ma már ez a naivitás, tehát jó alapja lehet egy mai mesének.
Így aztán még akkor sem akadtam ki, amikor rájöttem, hogy ez bíz’a családi mozi lesz, nem akció, ahogy a trailer azt sejtetni engedte – amibe lényegében belesűrítették a film két akciójelenete közül az egyiket. A családi mozit is szeretem, még anno az E.T. környékéről ered ez furcsaság, abba pedig nem kellenek véres üldözések és repkedő golyók… vagy keresztvasas lézerkardok. De hát Disney… az Disney (tetszett az utalás a Star Warsra).
Szóval látványvilág rendben, színészek rendben, poénok rendben… a zenét azt nem tudnám felidézni. A történettel kissé vegyesen állok, még nem döntöttem el, a párizsi jelenet mi a fene is volt tulajdonképpen.
Csak az a vége, csak azt tudnám feledni. Az utolsó fél óra merő unalom és katyvasz volt, nem is a történések, hanem azok magyarázata. Hugh Laurie nagymonológja fájt, mint ahogy a robot csaj hangrögzítőjének bejátszása is. Operára mondják, hogy az a műfaj, ahol leszúrják a főhőst és még fél órát énekel. Na… pont ez az érzésem volt itt nekem is.
Mondom a rövid verdiktet: egyszer megnézhető film, de szigorúan csak gyerekekkel vagy ha éppen nincs jobb program a moziban. Kólával, kukoricával a kézben.
Legutóbbi hozzászólások