Tíz éve február elején jelent meg az Átjáró első száma. Mély sóhajjal ültünk le hárman, szerkesztők (ha jól emlékszem) egy Király utcai kávéházba Németh Attilával, és Michaleczky Petivel, és vettük kézbe először a fekete-fehér SF-irodalmi magazint (alattunk a pincében Eszterházy Péter tartott író-olvasó találkozót). Meg is örökítettem a pillanatot (azért nem vagyok rajta a képen), hogy legyen mit megmutatni az utókornak – akkor persze még nem tudtuk, hogy „csak” két és fél évet fog megélni a lap. Lehetett volna ez fél év, de akár egy évtized is.
A magazin alapötlete 2001 szeptemberében fogant meg bennünk, amikor Pozsonyban jártunk a szomszédok nagy SF-találkozóján, az IstroConon. Egész kis csapat gyűlt össze (pár kép látható alant a vetítésben), és elhatároztuk, hogy körbenézünk arrafelé, mit lehet tudni az ottani rajongókról. Az egyik cseh sci-firől szóló előadáson aztán azt hallottuk, hogy az 1990-ben alapított Ikárie című teljesen színes SF-lap (azóta megszűnt és újjáéledt XB-1 néven) húszezer példányban jelenik meg – egy tízmilliós országban. Hazafelé felszívtuk magunkat, hogy nem igaz, hogy Magyarországon nincs egyetlen tudományos-fantasztikus magazin sem (a Galaktika 1996 óta nem létezett), nem igaz, hogy nem él meg, nem igaz, hogy nem tudunk neki olvasókat toborozni. Mire hazaértünk, megszületett bennünk a szándék, hogy megpróbáljuk.
Kis Átjáró-történet következik, visszatekintés a dolgos évekre 🙂
Find more photos like this on SFport.net
Én akkor a Kalandor kiadó művészeti vezetőjeként és írójaként tevékenykedtem, illetve pár hónapja Michaleczky Peti is a cégnél dolgozott, így adta magát a lehetőség, hogy a kiadó tulajdonosának, Király Gábornak adjuk elő ötletünket. Nagyon óvatos megállapodás született: Gábor állja a 64+4 oldalas fekete-fehér magazin költségeit – úgymint jogdíjak, fordítás, előkészítés és nyomtatás -, mi viszont cserébe ingyen megszerkesztjük a lapot, és persze írjuk a sci-fis cikkeket a novellák közé. A projektbe bekerült Németh Attila is, így aztán hárman, mint szerkesztők, belevághattunk még 2001 őszén a magazinkészítésbe.
Elővettük a régi Galaktikákat, mert szerettük volna, ha ahhoz hasonlatos az újság kinézete (nem a nyugati magazinok A4-hez közelítő tűzött formátumához), úgy gondolván, hogy hazánkban a fantasztikumot olvasó régi generáció az antológiaformára vágyik leginkább. Kicsit, pár millimétert változtattunk a méreten, aztán kiválasztottuk a nyomdát, a nyomdában egy sárgás alapanyagú papírt, Nagy Laci, mint céges tördelő megalkotta a belívet, amit szándékaink szerint irodalmi magazinos-ra vettünk, kicsit konzervatív formátum, de fiatalos fejléc. A lap nevét egy őszi tábortűz mellett találtuk ki az Ábrahám Géza utcában, nem hárman, de legalább húszan ötletelve, ezer címet felvetve: volt ott Galaxis (hátha bevonhatók a régi Galaktikások), Multiverzum, Nova… és egyéb sci-fi irodalomból, filmből vett név. A végén arra jutottunk, legyen magyar neve egy magyar lapnak, és mivel nem csak SF-et, hanem a közeli tematikákat is szerettük volna beemelni (a minél szélesebb olvasóréteg miatt), ezért aztán a többértelmű Átjáró mellett döntöttünk. Én erről az átjárók ősére, az Óriások Körére asszociáltam, így került be a fejlécbe Stonehenge, legyen az mágikus szertartások színhelye vagy csillagvizsgáló…
Novellák, recenziók, kiadók bemutatása, reklámozása, filmes anyagok, interjúk, rövidhírek, ezekkel szerettük volna megtölteni a lapot. A novellák elé pár sort az íróról, hogy a hazai közönség meg is ismerje a szerzőket. Klasszikusok, mert kellenek húzónevek, és „friss” szerzők, akiket viszont illenék megismernie a kissé elhanyagolt hazai olvasótábornak. Saját grafikák, ne adj’ isten, grafikusok bemutatása. A magazin ebből a szempontból információs bázis is lett volna, amihez vissza lehet nyúlni. Reméltük, hogy a kiadókkal való együttműködés (a reklámokért nem kértünk pénzt tőlük, s bíztunk benne, hogy mind benne lesznek a lapban), az kicsit megdobja majd a halott SF-piacot. Akkortájt jó, ha évi öt sci-fi könyv megjelent magyarul, míg a fantasy kiadványok száma a százötvenet is elérte. Megnyertük Berke Szilárdot fantasy szerkesztőnek és Trethon Juditot olvasószerkesztőnek.
Az első számba Németh Attila fordított két novellát, és én is adtam egyet (ez a két tétel volt a költségvetésből a spórolás), de került bele még három magyar írás: Szabó Péter Tündértánca, Csigás Gábor-Juhász Viktor Hosszú még az idő írása, és Visnyei Józsi Szefantoron született, kissé hajtépős megvillanása A vitéz szkafanderszabó-legény, amibe én a kezdet kezdetén beleszerettem. Kamper Gergő fordította az egyik legjobb SF novellát, amit valaha olvastam, Michael Swanwick-től a Holtak-at, és Pálinkás Imre egy Cherryh-t és egy Charles de Lint-et. Szerettem volna ha nem csak angolszász és magyar van az első számban, hanem (legalább jelzésértékűként) más nemzet szerzője is, így került be Ovidiu Bufnilától egy aprócska ironikus szösszenet, Az elveszett Amerika. A szerkesztési ív a sci-fitől vitt a fantasy irányába, tehát a lap elején a tudományos-fantasztikus írások kaptak helyet, a vége felé pedig a fantasy novellák (egy-egy számban horrorisztikus beütéssel). Hangsúlyos és humoros írások egyaránt belefértek: két irodalmi szerkesztő, három ízlés, attól függően, hogy éppen ki került többségbe. A megkeresett szerzők hihetetlen barátságosak voltak, akadt, aki saját magával alkudta le a jogdíjat – ilyet is ritkán látni. Persze akadt, akivel nehezen vergődtünk zöld ágra…
Az első szám talán 3-4000 példányban jelent meg és került ki az újságárusokhoz (már nem emlékszem pontosan). Az első visszajelzések alapján beláttuk, hogy keskeny a tartalom (és persze mi is olvastunk/közöltünk volna sokkal többet), és hál’ istennek tudunk bővíteni áremelés nélkül (egy szám 650 forint, féléves előfizetés 1350 forint), így az áprilisi Átjáró már 80+4 oldalas volt, kilenc novellával és cikkekkel. Elkezdtünk bibliográfiát is közölni, amely negyedévekre lebontva vette sorra a friss megjelenéseket, ez Németh Attila hosszú évek alatt kikristályosodott precizitását dicsérte. A negyedik számnál papírt váltottunk: sokaknak nem jött be a sárgás alap, azt hitték, a kiválasztásánál az olcsóság döntött. Pedig nem. Kiderült, hogy van fehérebb még olcsóbban, így váltottunk: kicsit vastagabb és világosabb papírra tértünk át…
Find more videos like this on SFport.net
Bővült a gárda, új fordítókkal, cikkírókkal menet közben (csak Judit távozott a laptól). Jöttek a pozitív visszajelzések, ezért a hetedik és nyolcadik számot lazább fejléccel, 2003. februárjában már 6000 példányban adtuk ki, azt remélve, ha több kint van az újságosoknál, nő a fogyás. Sajnos nem így történt, vissza is vettünk belőle júniusban, ám növeltük az oldalszámot 96+4 oldalra. Időközben azonban, az egyéves jubileumra a MOM Park mozijában rendeztünk egy „születésnapot”, ahol Jun díszvendégnek „megszerezte” Patrick Stewart-ot. Stewart éppen akkor forgatta Az oroszlán télen-t, és míg a UIP-nek nemet mondott a Nemezis promójára, addig hozzánk eljött. Egészen addig nem hittük, hogy tényleg eljön, míg ki nem szállt a kocsiból a MOM Park mellett. Na, akkor kezdődött a futkosás igazán: egy percet nem láttam a fellépéséből… Ezernél is többen jöttek el, a legtávolabbi érdeklődők Ausztráliából! Ekkor született meg az Átjáró rendezvények ötlete, amik aztán 2005-től Átjáró Találkozások néven 2006 őszéig futottak, néha nem kis munkát és óriási idegességet, meg persze rengeteg pozitív élmény adva a szervezőgárdának. Én mindenesetre akkor kezdtem őszülni (ez nem vicc).
2003 májusában, júniusában aztán kedvezőtlen változás állt be a magazin, illetve a szerkesztők életében: Petivel távoztunk a Kalandor kiadótól, a munkakapcsolat ezután Gáborral csak e-mailekre és internetes anyagleadásra korlátozódott. Az új megállapodás szerint év végéig volt biztos a lap megléte, aztán jöhetett a feledés. Ebben a hangulatban szerkesztettük meg a 10-11-12. számot, de úgy hiszem, ez nem látszik rajtuk. A tizedik szám két címlappal jelent meg, ötletes kis játék Henry Kuttner Gyűlöllek olvasó című poénos írásához (Kuttner volt az első sci-fis élményem tizennégy évesen, a Vasfedezet című novellája, úgyhogy külön öröm volt tőle közölnünk írást – ráadásul nem is akármilyet: önmagát és Virgil Finlay grafikusbarátját is beleírta a sztoriba). Cserébe viszont kimaradtak a belső borítóoldalakról a reklámok, hiába no, akadozott az információáramlás…
Év végére visszavettünk az oldalszámból megint, a finanszírozás itt meg is állt, a csatornáink befulladtak Gábor felé, az Átjáró Magazin két év fennállás után megszűnt létezni. Nem nagyon akartunk azonban beletörődni, és úgy döntöttünk Michaleczky Petivel és új üzlettársunkkal, Tamás Attilával, hogy folytatjuk és „előre menekülünk”. A 13. szám már SF&F Átjáró irodalmi és szórakoztató magazin néven jött ki (francos jogi kérdések miatt, ugye), új koncepcióval 2004 februárjában. Borítónak puhábbat választottunk, a belívek selyemfényű papírra nyomódtak és lett a 96+4 oldalas magazinban 16 színes oldal. A belső dizájn fiatalosabb, magazinosabb lett, megjelentek a lekerekített sarkak, kiemelések, eltűnt viszont Stonehenge. A stáb maradt, csak a lapigazgató személye maradt ki az impresszumból. A lap ára 650 forintról 688 forintra emelkedett. Készültünk a III. Átjáró Napra is, díszvendégek: Chase Masterson (DS9) és Lolita Fatjo ST producer, illetve Ian Watson, akinek akkor jelent meg a Szukits-nál féltéglában a Warhammer univerzuma (a Szukits-tól senki nem jött el az ingyen promóra, ezt azóta sem értem).
A 14. szám hozta fennállásunk legnagyobb pofonját: sikerült egy április elsejei hírt ellenőrizetlenül leközölnünk. Meg is kaptuk érte a magunkét. Viszont egyedülálló emlékezést közöltünk az akkor elhunyt Rajnai Andrásról Vecsernyés Gábor tollából, foglalkoztunk a vámpírok eredetével (Kmilcsik Ágnes), és volt animés cikkünk is (Endbergnek köszönhetően). Nagy változás (lett volna), hogy a címlapokat ettől a számtól nem grafikusoktól vettük, hanem az éppen futó filmekből, tehát fotókra tértünk át. A terveink szerint még színesebbé tettük volna a lapot, erőteljesebb hangsúlyt helyeztünk volna a játékokra (Jun szerkesztésében), ám a betördelt, nyomdakész 16. szám (2004. augusztus) 128+4 oldalon sajnos már nem jelent meg. Vérzett a szívem, de ár ellen nem tudtam úszni. Kiléptem a közös cégből, Michaleczky Peti pedig később ezekből a novellákból és másokból kiadott egy, a magazinnál vastagabb antológiát – Arnyfal -, részint az előfizetők kártalanítására.
Ha összevonom a két magazint (Átjáró és SF&F Átjáró), akkor összesen 15 számot éltünk meg két és fél év alatt. Megközelítőleg 150 novellát közöltünk, és sok egyedi anyagot a hazai könyvkiadás és sci-fi élet berkeiből. Támasztottunk vitákat is, de remélem, hogy ennél többen emlékeznek jó szívvel az irodalmi kínálatra és cikkeinkre, rendezvényeinkre, amin megfordult még Harry Harrison, Mira Furlan, Adrian Paul, Garrick Hagon, Gerald Home. Néha még ébredek úgy, hogy de jó lenne folytatni – jó mulatság volt.
Legutóbbi hozzászólások