Szerdán az Írószövetségben a magyar fantasy volt soron, mint téma. Kolozsvári Zsófi előadásával kezdtünk., megtudtuk, hogy a fantasyt Tolkientől eredeztetik (leginkább a Mester iránti tiszteletből), bár létezett már korábban is. Az biztos, hogy a high fantasy legelső epikus ívű regényeket alkotó óriása Tolkien volt, de például a sword and sorcery már létezett ekkor kiemelkedő szerzővel és sorozattal, ezek pedig a Conan-történetek. Halhattunk a low-fantasyról, a dark vonulatról (ami nem a horror részhalmaza), a történelmi és a mesés fantasyről, illetve az erotikusról. Számomra a magyar szerzőket illető felsorolásból kimaradt Böszörményi Gyula, aki a mesés és darkos vonulat hazai nagymestere, a Gergő-sorozatért példának okáért József Attila-díjat kapott.
A magyar fantasy-re jellemző a high fantasy túlsúlya – mondta az előadó -, miközben a nyugati trendek azt mutatják a high fantasy csak felerészben uralja a piacot. Magyar oldalról a logóval rendelkező sorozatok leginkább az eladhatók, az önálló regények kiadása akkora kiadói kockázattal jár, amit nem mernek bevállalni. Emiatt is más a magyar piac, és nem látszódik ebből kiút. Bizonyos áramlatokra, mint például a szuperhős fantasy, a magyar olvasók nem vevők, Zsófi mindössze három novellát tudott megemlíteni e témában (az egyik, A rádiumember magányossága nekem Viktortól a kedvencem).
Emellett engem személy szerint zavart, hogy A láthatatlan város low fantasy besorolást kapott Zsófitól, én nem annak tartom, kérdés persze, számít-e, mit gondol az író. Akkor már inkább a Dreamworld világa az (a második kötet olyan friss, hogy a lapok szinte melegek), amely megfelel ennek a kategóriának, a valóság és mágikus világ keveredésének. A többi fantasyjeimet tekintve: fura a viszonyom a Kalandor-sorozathoz (és most nem a bedőlt kiadóra gondolok), mert három megjelent kötete valójában történelmi fantasy, bár én azt szoktam írni róla: „misztikus történelmi kalandregény”. Igen, rá kellett döbbenjek, én is logók alá írok, talán a hajdani Cherubionos fantasyjaimat (A szerencse zsoldosai, Parázs-varázs, Egy ghoul vacsorája) is be kellene tolni egy alá…
Find more photos like this on SFport.net
Zsófi előadását követően kerekasztal-beszélgetésre került sor,a melynek moderátora Kleinheincz Csilla volt, a résztvevői pedig az előadón túl Juhász Viktor és Tick Péter. Megállapodtak abban, hogy a fantasy felfutása húsz évvel ezelőtt kezdődött (a Galaktikának ugyan volt egy fantasy száma hajdanán, de nem csinált nyarat), a szerepjátékokkal karöltve. Megbeszélték az olvasói igények és elvárások kérdését, kitértek az írói szándékokra és tehetségekre, amely során Juhász Viktor volt a legoptimistább, amikor rejtett tehetségekről beszélt – nekem viszont hiányzott a 90-es évekbeli kiadói stratégia értékelése. A közös gondolkodásból kikerekedett egy érdekes tény, hogy a kiadók lényegében egy sorozatot sem fejeztek be, öngerjesztő kör ez, az olvasó nem veszi meg az első részt, ezért a kiadó ki se meri adni a másodikat… Mostanság a magyar olvasók fel sem hördültek azon, hogy Robert Jordan sorozata nem fejeződik be a Beholdernél (angol nyelvterületen befejezi egy másik szerző). Viktor szerint az olvasókra a tanácstalanság a jellemző leginkább.
Van is ebben valami: az olvasók mi alapján döntsenek? Elfogulatlan kritikára van szükség, hiteles kritikusokra, hogy az olvasók tudjanak választani. Igen ám, de ez is csak a neten tájékozódó olvasókat segíti. A többieknek marad a szájról-szájra híradó, az viszont lassú reklám, évekbe, évtizedekbe telhet. Másrészt az olvasó nem nézi az írót, ugyanattól a szerzőtől a sorozathoz csatlakozó regényt sokkal többen veszik, mint az önálló fantasyt (Jan van den Boomen volt a példa).
A kerekasztal-beszélgetés többször is hangzavarba ment át, hiszen mindenkinek volt véleménye a korabeli történésekről és a jelenkori tendenciákról, és a nézők ennek hangot is adtak. Az este amúgy is közérdeklődésre tartott számot, több mint harmincan voltak kíváncsiak a magyar fantasy-re.
Az előadás után a sörözésen Németh Attila letett elém egy listát az idén megjelenő fantasykről, amiben – ha jól emlékszem – háromszázhetven cím volt, igen ám, de ebben benne voltak a sokadik kiadások. Ennyi új fantasy nincs. Számolni nem számoltuk össze a maradékot, mert jött a vacsora, mindezzel együtt a magyar fantasy-kiadás szerintem most leszálló ágban van, és nincs, ami segíthet rajta.
Legutóbbi hozzászólások