A Veszprém Megyei Levéltár épülete impozáns épület, valaha orosz bakák bokáztak benne, aztán sikerült megfelelően újrahasznosítani az épületet. A minap szükségem volt egy 1977-es irat mellékletére, lesétáltam hát, hátha szerencsém lesz.

Szerencsém volt. Az irat meglett – gyorsan és gond nélkül. Amikor azonban a színes fénymásolatára lett volna szükségem, nem várt problémába ütköztem. Nem volt a levéltárban színes fénymásoló. És nem működött a beszkennelem és színesben kinyomtatom variáció sem. Ilyenkor mi a teendő?

A segítségemre siető ügyintéző megtalálta a megoldást: „Felviszem az igazgatóhelyettes úrhoz, és ő majd kiszínezi”, mondta. És felvitte és valóban kiszínezték, színes ceruzával és pontosan, hogy aztán rákerülhessen a hivatalos másolatot igazoló pecsét (2000 forint illetékbélyeg mellékelve).

A portás menteni próbálta a helyzetet és miközben a színezés elkészültére vártam, elmesélte, hogy vannak olyan gépeik, amelyek az összegyűrt lapot teljesen kisimítják, helyreállítják, illetve a levéltári különlegességeket légkondicionált, páramentesített szobában tartják, van technika, persze hogy van…

Csak színes fénymásoló nincs. Egy állami hivatalban, melynek szolgáltatásai közé tartozik hivatalos okiratok másolása és kiadása. Nyilván nem a hivatal hibája, hogy költségkeretéből nem futja…

Viszont vannak színes ceruzák. Tehát vagy volt már más is hasonló helyzetben, vagy az igazgatóhelyettesnek néha bejönnek az unokái a munkahelyére, és akkor rajzolgatnak…

(Nem elhanyagolható ugyanakkor, hogy mindenki milyen segítőkész volt: a hivatali ügyintézés megszokott kéthetes átfutása két napra szűkült le. Köszönöm mindenkinek a hozzáállását és gyors segítségét. Jólesett… )

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás