A pénteki súlyos irodalmi kalandozások után (persze volt lazítós szakasz is, köszi Gumipók) szombaton az SFportal előkarácsonyi bulija volt soron a Trombitás Gösszerezőben a Moszkva téren (igen, ott). Ez a negyedik év, hogy ilyet rendezünk a karácsony előtti utolsó szombaton, és bátran mondhatom, hogy egyre sikeresebb, tavaly már asztalt is foglaltunk. Idén erre nem volt szükség, elfértünk öt asztalnál, ha nem is lazán, de azért kényelmesen. Most a pultot foglaltuk el…
Azt hiszem, hogy az ünnepeknek pont az a célja, hogy összetartson családokat, barátokat, társaságokat. A tudományos-fantasztikum szeretete hozott össze bennünket évekkel ezelőtt, de azt hiszem, ez mára már lényegtelen lett (persze ez nem azt jelenti, hogy nem dumálunk róla). Egy jó beszélgetés, súlyos gondolatok, oldott tréfák, eszmék és látásmódok cseréje vagy ütköztetése, aztán közös fotózás, hátba veregetés, koccintás jöhet… igen, én ezt szeretem. Akik eljöttek, ugyanígy lehettek, mert ez most aztán vegyes társaság volt, a Filmírás forgatókönyvírói közül épp úgy megjelentek, mint a magyar szerepjátékos közösségből.
Egyet bánok: sosem sikerül mindenkivel beszélgetnem. Pedig még a szék is alig melegszik meg alattam. Hiába a nyolc-kilenc óra, vándorlás az asztalok között, kevés ez is. Többek között átbeszéltük az új Sas Tamás filmet, szót ejtettünk a következő Mysterious Universe novelláskötetről, megünnepeltük Manó születésnapját és ittunk Whysage emlékére. Kitti karácsonyi csomagocskákat osztott, ettünk Angee sütijeiből, koccintottunk Davóval a szerelemre, és dumáltunk Vastag Tomival, aki hajnaltájt beesett közénk. Volt zene és tánc is – na, a táncparkettre nem jutottam el, remélem, mások igen.
Find more photos like this on SFport.net
Kifejezetten örülök, hogy megtaláltuk erre a helyünket, ahol jól főznek, kedves a kiszolgálás, és sokáig bírják – most például hajnali háromnegyed hatkor szólt csak Zsolti, hogy ideje befejezni a bulit. És milyen zseniális már, hogy rögtön a Trombitás mellett van egy éjjel-nappali gyroszos!
Legutóbbi hozzászólások