Veszprémi plakátverseny győzteseVeszprém. Pár napja itt vagyok, és persze, hogy beleütköztem valami olyasmibe, amit megint csak nehéz megérteni. A történet nem mai, már pár napos is megvan, de én most szembesültem vele a tegnapi Naplót olvasva.

Történt pedig, hogy óriásplakát pályázatot írt ki a város, Veszprémbe csalni a turistákat. A pályázatra huszonnégyen neveztek, összesen ötvenöt plakáttal. A zsűri elnöke Geszti Péter; a tagjai: Péterné Rózsa Mária, a kulturális, turisztikai és vallásügyi bizottsági elnöke (érdekes párosítás), Jokesz Antal fotóművész, Mészáros Zoltán, a turisztikai egyesület elnöke, és Hegyeshalmi László képzőművész.

Baukó Krisztina egyik pályaműveSzó se róla: kellemes plakátok születtek, nem volt könnyű dolga a zsűrinek. A nyertes Ujhelyi-Kovács Sándor lett, ám az út szélén nem az ő plakátjait lehet majd látni (az első képre kattintva megtekinthető), hanem Baukó Krisztina pályázatának (második képre kattintva előjön) egy átdolgozott változatát. Ezzel sem lenne nagy gond, mert hiszen a szakemberek-művészek döntése nem kell feltétlen egybeessen egy városvezetés döntésével, lassan ez is megszokott kis hazánkban, mármint hogy a szakmai grénumok javaslatát a politika lazán felülírja. Miért? Mert megteheti, hiszen a politikusnak hatalma van, a művésznek csak tehetsége, a szakembernek meg csak tudása.

Molnár Melinda és Törő Péter egyik munkájaSzóval, mint mondom, ez megszokott nálunk, ám most az indoklás az, ami zavar, illetve az indoklás mögött álló emberi hülyeség megint. A győztes plakáttal kimondottan az a gond, hogy tiszteletlen államalapító királyunkkal és királynéjével szemben. (Egy tiszteletteljes plakátterv a harmadik képre kattinva nézhető meg.) A Napló szerint a polgármesteri hivatal konzultált ez ügyben a veszprémi érsekkel is, na ez tetszett a legjobban az ügyben.

Nem vagyok híve a vallási (vagy történelmi) ikonok szentségtörő vagy sértő felhasználásának, bárki, aki olvassa blogomat, az megtalálhatja az ilyen irányú megjegyzéseket mint Mohamed, mint Jézus kapcsán. De a fenti eset nevetséges, sőt röhejes. A plakáttal semmi gond nincs, a művész hitelesen meg is indokolta elképzelését, és külföldi párhuzamokat is felsorolt hozzá. Szerintem nem sérti sem államalapítónkat, sem az emlékét, sőt bevonja a mindennapokba, érdekessé teszi – és elgondolkodtat. Emellett a zsűri szerint tökéletesen el is látná a figyelemfelkeltés és az üzenetátadás utcaszéli feladatát.

A szűklátókörűség, a populista megfelelni vágyás és a szimpla emberi hülyeség áldozatául esett Ujhelyi-Kovács Sándor. Maximum csak annyiban vigasztalható, hogy az ilyen politikusok neve szépen elsüllyed a történelem során, míg a művészeké fennmarad.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás