Ma Magyarországon két írókat tömörítő szervezet van. Az egyik a Magyar Írószövetség – amelynek SF Szakosztályához és a Prózaműhely Egyesülethez tartozom magam is –, a másik a Szépírók Társasága. A Szépírók Társasága 1997-ben alakult, hogy az írók érdekvédelmi szervezete legyen. Ma a tagjai közé tartozik többek között Spiró, Esterházy, Konrád, Nádas, Dragomán, Kukorelly, Pormaniczky, Böszörményi... Elhunyt tagjai között pedig ott találjuk Faludyt, Eörsit, Szabó Magdát…
2004-ben a Tilos Rádióban az írószövetséges Döbrentei Kornél a következőket mondta: „Voltaképpen béketüntetésre gyűltünk itt össze, jó akaratú emberek. Mert az a jó, ha végre van akaratunk és késztetésünk tiltakozni a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború ellen! A magyarság erkölcsi holokausztja ellen, amelyet álpróféták, álruhában, álorcában – csak a szakálluk a valódi – vezényelnek. Itt és most, ahol kétezer év után a keresztényüldözés parancsa ismételten kimondatott, még ha percemberke fiók-Heródesek által is. Igen, ül a bibliai mondás: a hang Jákobé, de a kéz Ézsaué. Hát ez a fekete evangélium, szerzette a sátán.”
E nyilvánvaló (ma már a mindennapi ingerküszöböt alulról karcolgató) antiszemita beszéd ellen többen is tiltakoztak. Mivel ezt a Kalász Márton vezette Magyar Írószövetség hivatalosan nem tette meg, a lelkiismeretes írók a legvégső eszközhöz nyúltak, és kiváltak az Írószövetségből, mondván, hogy a jobboldal és a szélsőjobboldal között egyre inkább elmosódnak a határok, és ez ellen tiltakozni kellene.
Így kapott megerősítést akkor a Szépírók Társasága. A közel 400 magyar írót tömörítő szervezet ma a hazai kulturális élet egyik középpontja. 2003 óta rendezik meg az Őszi irodalmi fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Vannak pályázataik és rendezvényeik. Képviselik a magyar irodalmat külföldön és – ami a legfontosabb – alakítják a mai irodalmat itthon.
A legújabb hír: az Orbán-kormány megvonta az Őszi irodalmi fesztiválra ígért anyagi támogatást a Szépírók Társaságától. Ennek hozadéka: idén elmarad a fesztivál. Az új kormány kultúrpolitikája nem tűri a másképp gondolkodó írókat, és megpróbálja így ellehetetleníteni őket. Én, mint a Magyar Írószövetség tagja, prózaíró és gondolkodó szégyenlem magam az új kormányzat helyett is. Remélem, az Írószövetség ki fog állni hivatalosan is a Szépírók mellett.
Tudjuk: a politika mulandó, a művészet örök.
Legutóbbi hozzászólások