Na, azért ez sejthető volt, és nem csak abból, hogy az évadzáró címe Lucifer Rising volt. Valamikor a negyedik évad 17. része felé elkezdett komorodni a történet, eltűntek a felhőtlen játszadozások, és még a kvázi humoros könyves alapötlet is elment durvába. Akkor már sejteni lehetett, hogy a fiúk egymás ellen fordulnak, és a 20. epizód végén már a miérteket is. Ami viszont meglepő volt, hogy ez mennyire belepasszolt a második évad történéseibe meg a harmadikéba.
Szóval Lillith (oldalsó kép) elpusztult, Lucifer jön, és az Armageddon elkezdődik az ötödik évadban. Gondolkodom, ezt hogyan lehet lejátszani, illetve hova tudják kihúzni még ezt a történetszálat? Mert hacsak nagyságrendekkel meg nem növelik a sorozat költségvetését, itt nem lesz Armageddon. Vérző mezők, lángoló égbolt, a démonok és angyalok seregeinekvilágot megrázó összecsapása, miközben az emberi világ romba dől… Na nem, ez biztos nem lejátszható az eddigi költségetésből.
Nemrég olvastam, hogy a Castielt játszó színészt (Misha Collins) az ötödik évadra állandóra vették fel, tehát az angyalok ott lesznek a szeren. Ezt tudva is csak találgatni tudok: vagy mindjárt az elején megkötik Lucifer erejét valamilyen csoda segítségével, és bár az Armageddon elmarad, a foglyul ejtett Lucifer erejétől jórészt megszabadítva ámokfutásba kezd; vagy elindul az Armageddon, amit valami időtöréssel vagy alternatív síkon kell majd megállítani az első pár részben, aztán a fiúk az angyalok ellen is hadat üzennek, hogy kiszabadítsák a 4/22-ben nekik segítő Castielt. Mert hogy Castiel a bűntetését tölti valahol…
Nem tudom. Ti, akik láttátok, mit saccoltok? A fiúk ismét egymás oldalán várják Lucifer kilépését az apácazárdában. Hogyan tovább?
Legutóbbi hozzászólások