A nagy regényírás miatt a múlt héten sikeresen kimaradt egy fontos pillanat kiblogolása, sőt kettőé: először is sikerült az ELTE Világnézeti szemináriumán pár jó szándékú írópalántát eltántorítanom a regényírástól, és ehelyett a novellaírás felé terelni figyelmüket és energiáikat, ahol is kicsiszolhatják tehetségüket és gyorsabban visszajelzést kaphatnak állapottyukról; másrészt találkoztam Jerry O’Connell-lel, sőt, sikerült is kamera elé állnom vele (ami két napos budapesti találkozása alatt kívülállóként nem sokaknak jött össze – hölgyeim, lehet utálni érte).

Jerry O’Connellt a Sliders sorozatban ismerhették meg a sci-fi rajongók (és én is) John Rhyes Davis oldalán. Amíg benne volt a sorozatban, az addig rendben is volt, még úgy is, hogy Charlie öccsét is berántotta maga mellé. Aztán kiíratta magát és onnantól csak minden második epizódot néztem, ha néztem. Jerry aztán eltűnt, s jó sokáig így is maradt. A The Defendersben tért vissza Jim Belushi oldalán.

Nagyon jó választás volt. Ha valaki eddig nem nézte, akkor üljön le a sorozat elé (AXN: Jog/Ászok). Megint csak megerősödtem a hitemben, hogy két remek színész és két zseniálisan megteremtett karakter el tud vinni egy sorozatot. Las Vegas-i ügyvédeket alakítanak, akik részről-részre lenyomják az ügyészeket (nem úgy, mint az Ügyvédek-ben). Már most megelőlegezem azt, amit Jerry a sajtótájékoztatón nem mondott el: lesz második, sőt harmadik évad.

A fénykép története pedig rém egyszerű. A sajtótájékoztató végeztével nagyon gyorsan el szerették volna rángatni az AXN emberei Jerryt, pláne, hogy a rendezvény legalább háromnegyed órával elhúzódott. Jerry O’Connell viszont azt mondta: „miért ne?”, és beállt a fényképezőgépek elé. Rendkívül közvetlen, laza fickó. Szereti Budapestet, mi meg szeretjük őt. Naná, hogy odatoppantam mellé, fotóztunk és lekezeltünk. Egyszer meg kellene hívni SFportal Találkozóra is – komolyan mondom.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás