Egy jobb világ, de persze nem az, sehol nem az. Agresszió egy afrikai menekülttáborban, agresszió egy dán kisváros utcáin és agresszió az iskolában. Vékony civilizációs máz van rajtunk, ami rendre felfoszlik és ami feltárul mögötte az erőszak véres világa. Persze, ha Afrikáról van szó, háborús övezetekről, akkor valahogy elfogadjuk a létezését, ugyanakkor a mindennapi életünkben vagy a gyerekek között nem akarjuk meglátni – és ha megmutatják, nem fogjuk jól érezni magunkat.
Az Egy jobb világ két helyszínen játszódik. Anton orvos, aki egy menekülttáborban segít a rászorulókon. Ha onnan hazatér, akkor egy dán kisváros várja, kétségbeesett és eltávolodó feleségével és Elias nevű fogszabályzós fiával, akit az iskolában Patkányarcnak csúfolnak. Ebbe a kisvárosba költözik vissza Christian is az édesapjával, miután az édesanyja meghalt. A két gyerek gyorsan egymásra talál: az átlagnál értelmesebb, hatalmas fájdalmat és érzelmi feszültséget hordozó Christian egy biciklipumpával félig agyonveri Elias egyik terrorizálóját, majd kést szorít a torkához. A kés ezután eltűnik.
Az iskola persze képtelen kezelni az ügyet, a tanárok alkalmatlanok ténylegesen megoldani a problémát, ráadásul a látszatmegoldás kielégíti őket. Erre azonban a szülők sem képesek, mindenki elhiszi, hogy nem volt kés. Anton, aki afrikai missziójában sokszor szembesül erőszakos halállal, igyekszik a gyerekeket megtanítani rá, hogy nem az agresszor az erős, de Christian lelkéhez ő sem jut el, így aztán a történet tragédiába fordul. Nem csak a dán kisvárosban, de a menekülttáborban is – még Anton sem tudja saját tanítását megfogadni, és eljön a pillanat, amikor elveszti a fejét. Mert az élet nem olyan, mégsem.
A filmet Susanne Bier rendezte, és írta is Anders Thomas Jensen részvételével. A gyerekfőszereplők, Markus Rygaard (Elias) és William Johnk Juels Nielsen (Christian) hihetetlen jól játszanak, minden egyes pillanatában ott vannak a filmnek. Elhisszük nekik ezt a furcsa barátságot és elhisszük a fájdalmukat is. Anton Mikael Persbrandt, a felesége Trine Dyrholm, Christian apja pedig Ulrich Thomsen alakításában jelenik meg. Anton kivételével a felnőtteknek kevesebb szerep jut a történet kibontásában, az érzelmi háló azonban megfeszül közöttük.
A film gyönyörű képei – mind Afrikáról, mint a dán vidékekről – és a Johan Söderqvist komponálta zene lágy, melankolikus hangulatot ad a mozinak és átsodor minket a történéseken, mint valami a könnyed, meleg szellő. Ez valahogy feloldja a mindennapi szörnyűségeket és még jobban kiemeli a védtelenségünket velük szemben. Az Egy jobb világot Golden Globe-ra jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Akár megkapja, akár nem, érdemes megnézni. A magyar bemutató dátuma 2011. február 10.
Legutóbbi hozzászólások