Ismerős arcok és ismerős hangulat fogadott Salgótarjánban, mint mindig, minden évben több mint másfél évtizede. A HungaroConoknak nem a változatosság az alapismérve: csendesen csordogálnak ezen a hétvégén a percek. Fent a kollégiumban, a napsütötte vagy taknyos-esős városi utcákon, a tér közepére kiépített sörsátorban vagy az éttermekben, melyek némelyike alig változott, mások viszont ahogy megszülettek egy használaton kívüli helyiségben, úgy meg is szűntek.
A társaság is ismerős, ami nagyon jó, mert tudom, hogy ismét látni fogom a tavalyi, tavalyelőtti arcokat – leszámítva párat, merthogy lemorzsolódás azért van. Most is így volt, csak most rájöttem, hogy minden évben egy-két ember, az tíz év után már feltűnő… és a bevont ezoterikus programok ellenére sem jelentek meg tömegével új arcok.
A HungaroCon hozta, amit vártam, nem többet, nem kevesebbet. Ez van, amikor jó, van, amikor nem. Kicsit mintha kifáradt volna, akárcsak Ildikó… Nem csoda: tizenhat év az tizenhat év. Ám az a gond, ha valaki másnak kellene szerveznie, annak az alapoktól kellene kezdenie: a helyszín megszerzése, programokra pénzkunyerálás, szállás szervezése… ezekhez Salgótarján a kezdetektől segítséget ad – a városvezetés színétől függetlenül, persze hol kisebb, hol nagyobb összeggel. És persze a Zsoldos Péter Díj is ide köthető, az Avana alapította, szerezte rá a díj összegét, és minden támadás ellenére életben is tartja. Szóval: kell egy hely, kellene még energia, és kellene érdeklődés… Ami most van, az az alap.
Azon gondolkodtam, hogy összeállítok egy fényképalbumot azokról a HungaroConokról, amelyeken megfordultam… A gáz csak az, hogy Salgótarjánban fényképeztem egyedül, pedig előtte is ott voltam pár alkalommal, amikor még a scifi rendezvény városról városra vándorolt – vannak valakinek fényképei abból az időből?
Legutóbbi hozzászólások