Ritkaságok sora esett meg velem az éjjel, például láttam a napfelkeltét. Aki ismer, az tudja, hogy ez nálam ritkaság. Persze most sem azért esett meg, mert korán keltem, hanem mert még nem feküdtem le addigra. Álltam a Duna partján és néztem egy korlát magasából, hogy hajnalodik Pest felett. A Szabadság-híd különös, halványzöld fényben úszott, és arra gondoltam, Budapest gyönyörű város (szúrás: sokkaldesokkal szebb, mint Róma).
Persze ritkasággal kezdődött az este is: egy fehér limuzinnal gurultunk a Rió elé: ez sem esik meg velem minden nap. Miközben ott várakoztunk, csendesen iszogattam a whisky-teát (igen, teát, tessék csak kipróbálni: cukros-citromos tea whisky-jéggel vagy ahogy még inkább jobb – melegen), mivel a srácok voltak olyan kedvesek és beszereztek nekem a coca-cola helyett valami ihatóbbat a tömény mellé, amit még ritkábban iszok.
A buli kellemes volt, bár a zenét nem rám szabták, de ugye minden a társaságtól függ. Ritka bepillantás egy tőlem viszonylag távoli kultúrába, amiből kaptam most egy adagot, nem mondom, hogy ellenemre. A limuzinos belépőt is meg lehetne szokni, viszont – igaz ami igaz – függővé lehetne válni.
Ja, és még egy ritkaság: ritka ronda a vörösbor a fehér nadrágon, úgy meg kiváltképp idegesítő, ha nem saját magad iszod le.
Legutóbbi hozzászólások