Húsvét. Családi vacsora vacsora délben. Látogatás a szülői házban, bóklászás a gyermekkori emlékek között, fényképnézegetés, fiókhúzogatás. Mindez megvolt most is.
Fiókhúzogatás közben azonban találtam pár érdekes dolgot. Először is két, kézzel írott regényt, amit még sárga, négyzetrácsos (!) füzetbe jegyeztem le. A mágusok városa az egyik, ezt talán még megírom, illetve befejezem talán egyszer, és egy időutazós-dinoszauruszos regény a másik, amit huszonegy éve írtam Időpiramis címmel… hacsak valaki be nem gépeli, ez bizony elvész az utókor számára. Megtaláltam a Rohammunka című Monas após történet kézzel írott változatát is – nem is emlékeztem rá, hogy ez kézzel íródott volna.
Megtaláltam a régi ellenőrzőimet is, amelyekből kiderült, hogy mennyire rossz gyerek voltam általánosban harmadikos és negyedikes koromban. Verekedtem, kidobtam a tízóraimat a szemétbe, feleseltem a tanárokkal és galambot vittem számtan felmérés alatt az órára. Ja, és telefirkáltam az iskola falát zsírkrétával. Hm. Félek, művészi korszakom eme alkotása ma már nem látható, az iskolát ugyanis újra nevezték és újra festették.
Aztán kezembe akadt néhány régi kiadvány, még a kilencvenes évek elejéről. Marsyas klub tájékoztató, szegény Hajagos Jani örökül hagyott emléke, vagy a nyíregyházi főiskoláról a rektori székre áhítozó Borsodi Sör Párt kiadványa. Ennek hátulján van három rajzolt arckép – Lina, Berger és én, a párt triumvirátusa -, amikről a saját fiam nem ismert fel. Persze, akkor más szemüvegem volt, más arcélem és még haj is volt a fejemen… Szép idők… (A képen 1993-ban én vagyok, a papíron a felirat: A HŐS)
És megtaláltam azt a bőrkötésű kis füzetecskét, amibe a nyolcvanas évek végén a regény- és novellaötleteimet feljegyeztem.
Hát, mit mondjak? Kábé negyven regényötlet és hatvan novella. Ha ehhez hozzáadom a mostaniakat, lazán duplázódik a szám. Rendben, a régiekből jó pár ötletet már csak mint más regények vagy novellák részeiként használnék fel, de akkor is: évtizedekre előre adhatnék munkát magamnak. Évszázadokra, ha mindent meg szeretnék írni és ha a tempómat (lustaság) figyelembe veszem. Jó poén: Vonnegut ötletek tucatját szőtte bele műveibe, azt hiszem, nekem is ki kellene találnom egy sci-fi írót, akinek munkásságába felvehetem a régi sztoriterveimet, hogy ne vesszenek el…
Hogy aztán bárki használja egészséggel.
Addig is: hamarosan A beavatás szertartása, aztán a Dreamworlds-regény, majd A láthatatlan város folytatása, talán A halhatatlan város címen… és persze Gin Bowman és York Ketchikan és Monas apó és a Városalapítók második és harmadik (befejező) része. Ó… a mindenit… van még mit befejeznem!
Legutóbbi hozzászólások