Egy új szuperhős sorozat startolt a minap, s a szereplők között ott található a babás terminátorlány, Summer Glau, a VIII. Henrik melletti főatyaúristen, James Frain, a kemény markú Vinnie Jones de még az elnök embere Richard Schiff is, természetes tehát, hogy kellő türelmetlenséggel ültem le a pilot elé, nem várva semmi többet holmi laza szórakozásnál. Mióta szuperhős a szuperhős, köpenyének kell lennie, ezért aztán a sorozat címe nem volt meglepő: The Cape.
A sorozat alapötlete szerint Palm Cityben a közrend védelmét átveszi egy ARK nevű magáncég. Ezt azért teheti meg, mert a városban persze nincs minden rendben, egy végletekig gonosz bűnöző rettegésben tartja a polgárokat. Persze hogy ez a bűnöző az Ark milliárdos tulajdonosa. A jófiú David Lyons (a beszédes név szerepét Vince Faraday látja el) tudatlanul átszerződne az Arkhoz, ám csapdába csalják, rárögzítenek egy maszkot, és ráeresztik a rendőrséget, saját volt kollégáit. Lyons felrobban, de csodával határos módon túléli. A visszatérésére azonban nincs lehetőség, mert azzal a családját sodorná veszélybe, ezért maszkot ölt és egy cirkuszi társulatnál remek illuzionista trükköket tanul meg. És persze kap egy köpenyt, ami nem akármilyen köpeny.
Tom Wheeler jegyzi a sorozatot (creator and executive producer), aki eleddig íróként dolgozott más produkciókban. Sajnos a sablonok olyan halmazát építette fel, ami mögül ne látszik ki semmi eredeti. Ha górcső alá vesszük a fenti történetet, szinte minden momentumát láttuk már valahol, a karakterek megalkotása során pedig a fantázia helyett csupán a képregényes tájékozottság vezette munkája során.
A The Cape első epizódja sokkal többet akart markolni, mint amekkorát szabadott volna: Lyons családi élete, tőrbe csalása, átalakulása mind-mind bele lett szuszakolva. A pilot nagyon töredezett lett, jelenetről jelenetre ugrálunk, és valahogy nincs meg az összetartó matéria vagy egy egységes ív: két vagy három részre kellett volna bontani a sztorit. A felrobbant zsaruból tíz perc alatt lesz szuperhős, belső lelki vívódásai nem követhetők, a város pedig egyáltalán nincs bemutatva. A szuperhős csak belebotlik Orwell nevű segítőjébe, és pikk-pakk összebarátkoznak, ami azért különös, mert Orwell egy rejtőző alkat (a kiismerhetetlen arcú Summer Glau).
Az összecsapott első rész után majd két napot vacilláltam, van-e kedvem a második részhez, aztán csak leültem elé, hátha. A második epizód már lassul, de komoly összefüggések maradnak homályban (az epizód követéséhez szükséges lépések), és továbbra sem nyílik ki a főbb szereplők motivációja. Pár alapdolog kicsit izzadtság szagú, például a köpenyes igazságosztó-szerep pont megfelel egy Palm Cityben közkedvelt képregényhős figurájának, és persze Lyons fia is rajongó. Elgondolkodtató, mi van, ha a cirkuszosoknál varázsnyíl van, miközben a gyerek varázsköpenyes képregényt olvas. Túúúl sok a véletlen egybeesés, csak hogy legyen legenda.
A képi világ nem különös, semmiben nem üt el egy kissé fantáziátlan képregény-világtól: a hős persze megtalálja a legmagasabb toronyház tetejének erkélyét, ahol lobogó köpennyel mered az éjszakába; tiszta tekintetű gyermeke a tűzlépcsőn lesi az ismeretlen szuperhős érkeztét; Palm City persze nappal modern, este gonosz; a cirkuszosok meg mintha 1930-ból léptek volna ki és van kis emberük is, tele erővel, lazán le is veri Lyonsot a maga 120 centijével – ez is kicsit kínos. A legszörnyűbb azonban maga a köpeny, illetve az a digitális trükk, amivel megalkották. Én úgy mondanám: ezen kellett volna még egy kicsit dolgozni.
Ennyi volt, a The Cape számára nálam nincs tovább. Ennél még egy következő Heroes-évad is jobb lett volna.
Legutóbbi hozzászólások