A Paradox című sorozatból csupán öt rész készült el még 2009-ben a BBC megrendelésére. A történet szerint a Védelmi Minisztérium alá tartozó űrkutatási intézetben dr. Christian King egyszer csak olyan képeket fog, amik 18 órával későbbről, azaz a jövőből datálódtak. A nyolc fotó egy terrorcselekmény bekövetkeztét sejteti. A doki bejelentést tesz a rendőrségen, mire kiszáll egy nyomozónő, aki előbb ugratásnak fogja fel a dolgot, majd mégis rászáll a nyomok egyikére. Akárhogy is: a végére kiderül, hogy a képek tényleg a jövő bekövetkeztét ábrázolták, s máris jöhet a második rész, ahol egy halott gyereket és a nyomozócsapat egy halott őrmesterét ábrázolják a fotók…
Először is a sorozat pozitívumai: nem csupán a rendőri munkát mutatja meg és a nyomozást, hanem a történésekhez vezető eseményeket is. Ezáltal van egyfajta végzet-hangulata az epizódoknak. Azt érezzük, hogy világ nagyon finom ok-okozat összefüggésekből épül fel, és az apróságokat láthatatlan szálak kötik egymáshoz. Lehet izgulni, lehet gondolkodni, hogy a jövő megváltoztatható-e. Emellett nem minden mentőakció végződik pozitívan, ami az utolsó pillanatig fenntartja a feszültséget. Nagyon jó dr. King karaktere, Emun Elliott megformálásában, kevés beszéde jóval többet rejt, mint a többiek folytonos veszekedése. A harmadik epizódnak pedig más a szerkesztése, nem ismétli a sorozat önmagát.
Nézhető tehát a Paradox, nekem személy szerint még se jött be. A nyomozócsapat két tagja, Rebecca Flint (Tamzin Outhwaite) és Ben Holt (Mark Bonnar) személyes kapcsolata volt az, ami először az idegeimre ment. Az addig oké, hogy lefeküdtek egymással, de az ebből eredő feszültség kiabálással és csapdosással, egymás logikátlan francba küldésével vagy éppen a létfontosságú telefonok fel nem vételével vezetődik le – amit egy nyomozás közben profiktól nem várna el az ember. Amikor emberek élete a tét és három óra van már csak hátra, akkor nekem ne hisztizzenek a nyomozók hosszú perceket a képernyőn. Ráadásul nem csak ők veszekednek, Rebecca állandóan beleköt a dokiba, és vele is kiabál, számon kéri a képek eredetét, meg lelkizik, hogy megváltoztathatják-e a jövőt, ezt a témát elhúzza több epizód hosszán át. Ez a témája egyébként Holtnak is, aki nem hisz az egészben a logikus magyarázatok ellenére sem – milyen nyomozó már az ilyen? Túl sok a lelkizés, basszus, tudják, hogy megölnek egy nőt 50 perc múlva, a főszereplő meg azt kérdezgeti, nem miatta alakul-e így a jövő – amire mellesleg a történet szerint már két hete az a válasz, hogy: NEM.
Az idegesítő faktorok közé tartozik a Védelmi Minisztérium két mittudoménkicsoda alakja is. A karakterek teljességgel kidolgozatlanok. Ülnek az irodájukban, megfigyelnek, keresztbe tesznek, néha bemennek dr. Kinghez, kioktatják és veszekednek vele. Se motivációk, se okok, se profizmus.Csak azért vannak, hogy ha leülne a sztori, kicsit megkavarják – alapos indok nélkül. Egy indokuk van, a titoktartás szükségessége, de kérem!, emellé egyéb célok is kellenek. Ne már, hogy ha egy ilyen helyre a jövőből képek érkeznek, akkor hat ember veszekedéseiből álljon a nyomozati munka!
Mondjuk megdöbbentő az is, hogy mennyire nem nyomozóként viselkednek a terepen a rendőreink. Rebecca betör a gyanúsított házába, vagy a kocsijába – ez még hagyján, mert ilyet csinálnak amerikai sorozatokban is a hősök. De hogy aztán a bizonyítéknak számító telefont a csatornába dobják, az már sok. Emellett a tanúk felének hazudnak, nem rendőrigazolvánnyal kérdezik ki őket, hanem mindenféle okokat kitalálva. Ez a Supernaturalban a Winchester-fivéreknek szükséges, itt azonban felesleges. Életszerűtlenné teszik a sorozatot. Ráadásul a nyomozócsapat harmadik tagja, a visszafogott és kicsit kockás Callum Gada (Chiké Okonkwo) az ötödik epizódban hirtelen átmegy némi Dexteres motivációval rendelkező Jules Winnfieldbe (Ponyvaregény, megformálója Samuel L. Jackson) és a Biblia idézgetése mellett rendőrből gyilkossá válik – a Paradox nem emeli az angol rendőrökről alkotott képet.
A legnagyobb gond mégis csak az a sorozattal, hogy az időutazás az a téma, amit nem lehet angol nagyvonalúsággal kezelni. Ott van például a Primeval, ahol el kellett fogadnom, hogy bizonyos logikai bakugrások „színezik” a sztorit, és ezután már lehetett élvezni is, de egy időparadoxonos történetben ilyet nem engedhet meg magának a forgatókönyvíró vagy a rendező, mivel pont a sztori lényegét öli meg ezzel. És innentől spoileres leszek…
Az első rész logikai hibái még nem az időutazásból erednek, csak egyszerű hülyeségek. Mert ha rendőrként tudom egy leendő bűncselekmény vagy baleset pontos helyét és időpontját, akkor odaállítom egy emberemet, nem pedig az utolsó pillanatban ugrom be az autóba és rohanok megakadályozni. És ha már látom a tartálykocsit, ami fel fog robbanni, akkor a dudát nyomva megyek szembe vele az úton, nem pedig kiszállok száz méterre és a karommal hadonászva kiabálok, hogy álljon meg, álljon meg! Ja, és meg lett volna a lehetősége annak, hogy a vonatot megállítsák terrorista-fenyegetésre hivatkozva.
A második epizódban a két halott fotója az, ami oltári nagy hiba, és ez már a Paradox időhurokbeli nagy-nagy logikátlansága. A halott fiú a jövő kiszámíthatatlansága és nem-ismerete események miatt fullad meg. A második, a nyomozó, csak azért lehet halott mert a fotók előkerültek, s ők a jövő ismeretben nyomozni kezdtek. Ha az eseményekbe nincs beletervezve a nyomozócsoport, Holt őrmester holt képének nincs keresnivalója a jövőből jött fotók között. Ha viszont bele van tervezve – nos, akkor a képeken a megmenekült gyermeknek kellene látszódnia.
A harmadik rész idegesítő párbeszéde a fotók eredetéről szólt. Volt közöttük ugyanis egy műholdfelvétel, amelyet a dr. King által felügyelt Prométeusz 2-ről fotóztak az űrből. Persze, hogy szemfüles női nyomozónk az asztalra támaszkodva rákérdez, honnan van a kép, és közben szigorúan néz a dokira, de eszébe sem jut, hogy az addigi 23 fotó egy része belső fotó! És megeszem a kalapom, ha egy műhold egy éjszakai diszkó bárpultján lefényképez egy tortát. Aaannyira jó lenne, ha a nyomozóink gondolkodnának is!!!
Ez azonban nem jellemző az utolsó két epizódra sem, bár a negyedik rész a legélvezhetőbb, ott nem veszekednek egymással a szereplőink, bár Callum Gada van annyira hülye, hogy nem tud kinyitni egy irodai ablakot, de betörni sem tudja, csak áll rátapadva, mint holmi nagy fekete plüssfigura, akinek a keze helyén tapadókorongok vannak. Az ötödik rész azonban megint visszatér az első részekhez, van benne veszekedés, logikátlan cselekedetek, rossz következtetések, bár a végén felfedeznek egy féreglyukat a föld mellett, basszus, persze valaki mondja már meg a féreglyukból hogyan jönnek át képek úgy, hogy azokat senki nem fényképezi le? Ó, persze, párhuzamos világok… De az a sorozat már a Fringe.
A Paradoxnak nincs folytatása, bár a minisorozat minden lényeges kérdést nyitva hagyott. A BBC nem vállalt be többet. Nem csodálom. Egy biztos: az amerikaiak ebből az ötletből egy feszesebb, logikusabb, élvezhetőbb sorozatot csináltak volna. Ott ugyanis figyelnek a részletekre…
Legutóbbi hozzászólások