Erre az országra a legjellemzőbb a másik oldal. Mármint a ló másik oldala, ahova az egyikről át szoktunk zuhanni. Két cikket is olvasok a neten, mindegyik erről árulkodik. Az egyik szerint a Pall Mall egy Spar-hálózatos promózásáért 300 milliót kell fizessen a cigigyár, 70 milliót a Spar, és 100 milliót a promóciós cég bűntetésnek. Értem én, hogy a nemdohányzókat védeni kell, védjék is csak őket (én sem cigizem), de nehogy már a promóciót végző cégnek, aki megbízást teljesít 100 milliót kelljen letennie az asztalra, mert elvégzett egy munkát, amelyben más bögréit és pólójait osztogatta más boltjában egy szerződés alapján. Tiszta idiotizmus.
A másik, amely már politikai idiotizmusról árulkodik (már ha az elmúlt tizenegynéhány év nem árulkodott erről a lehető legmaximálisabban), az az, hogy a plasztikai műtéteken átesett nőknek kötelezővé tennék a rendszeres felülvizsgálatot. Megint csak értem, hogy az állam vigyáz az egészségünkre (bár akkor inkább a stresszmentes országot próbálnák megteremteni), de ha a TB nem fizet ilyen felülvizsgálatot, akkor hogyan, mi jogon is lehetne azt kötelezővé (!) tenni? Persze minisztériumi szinten. Csak azt tudom elképzelni, hogy valaki fönt szeret tapogatni vagy ilyen jellegű magánklinikája van. Ha egyik sem állja meg a helyét, az rosszabb, mert az azt jelenti, megint hülye valaki valahol – de nagyon.
És persze még lehetne ezer példát hozni, a kimagaslóan szigorú médiatörvényt emlegetve, vagy a karikákat a tévécsatornák sarkában… végtelenségig hosszú a sor. Civil társadalmat parancsszavakkal nem lehet megteremteni. Egészségmegőrzést, felelősségteljes gondolkodást rendeletekkel irányítani meg egyenesen lehetetlen. Ez egy sértett ország, és nem úgy kellene kezelni a gondokat, hogy ráüvöltünk az emberekre vagy őrködünk felettük.
Persze megszoksz vagy megszöksz – tartja a mondás. Hát én egyre kevésbé bírom az üvöltözést…
Legutóbbi hozzászólások