(Előrebocsátom: az alábbi bejegyzés a Savages megtekintésére készülő mozilátogatók számára zavaró megjegyzéseket tartalmazhat.)

A Savages péntek esti megtekintése után számos negatív véleményt hallottam a környezetemben, ezért arra számítottam, hogy a mai közönség kvázi egy emberként esik neki Oliver Stone-nak. Persze nem így történt, csupán egy-két kritikus hang szólt ki a nézőtéri tömegből, de persze nem meglepő, ki is „merné” nyílt színen kritizálni az Oscar-díjas rendezőt (bár nem is ezért voltunk ott).

A film maga egy egyszerű thriller lenne, ha nem ennyire összetetten dolgozta volna föl Stone. A főbb szerepeket a karakterekre helyezte. A főszereplő két srác – Ben és Chon – egyetlen lányt szeretnek, O-t. Édeshármasban élnek Dél-Kaliforniában, és fűvet termesztenek, a legjobbat a földkerekén. Kis üzletük virágzik, a buddhista Ben járja a világot és rászorulókon segít, mint Bono, Chon, mint kiugrott ex-katona, a biztonságra figyel. Nincs is gond, míg fel nem fedezi őket a mexikói drogkartellek egyike. Közös üzletet ajánlanak, amit a fiúk elutasítanak. Ekkor O-t elrabolják a mexikóiak, és a két srácnak lépnie kell.

Nekem pár apróságtól eltekintve tetszett a film. A fenntartásaim nem a két befejezésnek, a szerelmes hármasnak vagy a drognak szóltak. Egyszer kiesett egy szereplő, másszor túl gyors volt a váltás, és igaza volt annak a nézőnek, aki a Királynő lányának elrablásánál arról panaszkodott, hogy a történet elveszítette a feszültségét. A Dennis nyomozót játszó John Travolta is gyorsan kapott súlyt, érezni lehetett, hogy ott valami hiányzik a hátteréből – hát, kéremszépen, az egész Uma Thurmanos szálat kivágták a történetből. Nyilván jót tett neki, hogy nem kellett egy asszony haldoklását a fő sztoriszáltól teljesen függetlenül plusz fél órában végignézni, de némi űrt azért hagyott maga után. Mint említettem, engem nem zavart a két befejezés és Salma Hayek kicsit chilei sorozathősnőkhöz hasonló karaktere sem. Benicio Del Torót is jónak találtam, komolyan, olyan volt, mint Brad Pitt mexikóinak maszkírozva. A ritmus is és a zene (mexikói hiphop) is a helyén volt… szóval szórakoztató film volt az erőszak ellenére is.

A Savages (magyar címe: Vadállatok) film kapcsán ismét bepillanthattunk a hollywoodi filmgyártás kulisszatitkai mögé. Mint Oliver Stone elmondta, saját pénzéből vette meg Don Winslow könyvét. Tette ezt azért, hogy senki ne szólhasson bele a filmbe, leginkább a stúdió ne. Mert ha a stúdióé a jogok, akkor bizony ott van a döntés is. A könyv szexről és drogról szólt, és ez kényes téma… nem is vállalta be sok filmgyártó, csak a Universal. Ők viszont beletoltak 46 millió dollárt.

Szóval Stone a maga ura akart lenni. Winslowal közösen dolgoztak az adaptáción, és a munka során sok minden változott a könyvhöz képest. Például a főszereplőnő személye vagy a zsarué, aki a könyv végén öngyilkos lett, a filmben viszont megdicsőül. A film szerkezeti vagy sztorit érintő változásai mind arra irányultak, hogy meggyorsítsák a történetet. A narráció alkalmazása, a karakterek fura ábrázolása ezt szolgálta. A rendező bele akart férni két órába; mint mondta, a könyvet néha itt olvassuk, néha ott, van ideje az írónak kibontani a sztorit. A Savages forgatókönyve kétszáz jelenetből állt, és kétféle verzió volt a végére. Gyorsítaniuk kellett. Itt elárulta, hogy a Királynő lányának elrablása nem is volt bent az eredeti változatban – ez meg is magyarázta a hirtelenségét.

Személyes döntés volt a színvilág kiválasztása. Stone szerint a modern filmek túl sötétek, bár szeretik őket a nézők (a World Trade Center volt a legsötétebb filmje). Desert Noire – fogalmazott a dél-kaliforniai sivatagi színekről. Ez a színvilág eléri azt, hogy a brutalitás nem olyan elszörnyülködtető, nem rántja be az embert a sötétségbe. Persze a marihuana is lágyabb megközelítést követelt… ”Modern western” készült.

Kérdezték a rendezőt az anyaggyűjtés menetéről. Elmesélte, hogy először a független marihuana termesztőkkel vette fel a kapcsolatot, akiknek Kaliforniában még magazinjuk is van. Jó anyagot nyomnak, szinte már legálisat, konferenciákat is szerveznek. Nehezebb volt a hackereket megtalálni. Stone elment a „rosszfiúkhoz” is, le Mexikóba, beszélt „komoly” emberrel, aki körül ötven testőr állt. Nem az addikcióról készítette a filmjét, emelte ki többször is (a droghoz való viszonyát elviccelte), és nem is az erőszakról. „Nem szeretem az erőszakot csak az erőszak kedvéért bemutatni, az a karakterekből ered.” Hozzátette: bizonyos országokban vágni kell. Japánban a szexet kell levágni, Angliában az erőszakot.

(Itt szóba került a Született gyilkosok is. Stone elmondta, hogy hétszer-nyolcszor el kellett menniük a filmbizottsághoz, akik miatt száznyolcvanhét esetben kellett vágniuk. Nem mondták meg, mit vágjon, csak éppen nem volt jó nekik a film. Ők a káoszt nem szerették abban a moziban. Stone: „Én azt szerettem benne.”)

A filmgyártás gyakorlati részét firtató kérdésekre úgy fogalmazott: olyan ez, mint a futball. Együtt kell dolgozni, egyik szekció sem lehet lenézett, és senki nem szíthat ellentéteket. Azokat vagy meg kell oldani, vagy kirúgni azt, aki nem tud együttműködni a többiekkel. „A zsonglőrködés fontos része a rendezőmunkának.” Figyelni kell a szereplőkre, hogyan tudnak koncentrálni. Nem a legnehezebb jelenetekkel kezdik a napot, hogy a színészek ráhangolódjanak a munkára. Ha kevesebb jelenet forog, az se baj, majd másnap visszatérnek rá. Sok minden közbejöhet, a forgatási beosztás változhat. Stone elmesélte, hogy amikor a Savages-beli Salma-Blake vacsora jelenetet forgatták, rengeteg ötletük volt. „Ott álltunk, és még mindig a dialóguson ötleteltünk, miközben az egész stáb várt.”

A mai napra is jutott a megtekintett mozitól független, általános téma. Ez a filmes struktúra betartására vonatkozott. Először mintha nem értette volna Stone a neki szegezett kérdést, de aztán kapcsolt. A túl szigorú strukturális szabályok megkötik a rendező kezét, mondta. Ő nem korlátozza magát, a jelenetek nőhetnek, túlnőhetnek magukon. Az író-rendező folyamatosan módosít. Kell a struktúra, mert annak segítségével mesélünk, de ha szükség van rá, nem szabad félni a megváltoztatásától, akár a film kellős közepén (itt megint felmerült a példaként leforgatott Uma Thurman-jelenetek kivágása, amik eltorzították volna a kész filmet. „Ha előrelátóbb vagyok, le se forgatom”, nyilatkozott a rendező).

Mivel tegnap is akadt egy olyan kérdéssorozat (akkor a mellékkarakterek kidolgozottságára vonatkozóan), amit Oliver Stone nem nagyon értett, nekem volt egy olyan érzésem, mintha a hallgatóság kicsit merevebben állt volna a filmgyártáshoz, mint az illusztris vendég. Ha konyhai párhuzamot akarnék vonni, azt mondanám, más dekára és decire kimér minden alapanyagot, mint a szakácskönyvből dolgozó szakács. Stone ugyanakkor felteszi az olajat, tetszés szerint rakja bele az alapanyagot és szemre fűszerez. Kóstól és újra ízesít, még egy csipet só, egy kis bazsalikom… és lesz, ami lesz. Végül is két rendezői Oscart (meg egy csomó más díjat) ez a módszer már hozott neki, tudhat valamit.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás