Oliver Stone a Magyar Nemzeti Filmalap jóvoltából péntek-szombat a Puskin moziban találkozik (találkozott) a munkája iránt érdeklődőkkel. A pénteki napon az 1987-es Tőzsdecápák vezette fel az Oscar-díjas rendezőt, majd két beszélgetés következett vele. Este a legújabb filmjét nézhettük meg…
Értelem szerint Stone forgatókönyvhöz-forgatókönyvíráshoz való kapcsolata érdekelt engem leginkább, és szerencsére rengeteg szó esett erről. Az többször is elhangzott, hogy a történetközpontú filmeket kedveli leginkább, és a jó sztori minden film alapja. Már 19 éves korában megírta első forgatókönyvét, amit elutasítottak. A vietnámi háborúból visszatérve még inkább a film felé fordult, ahogy mondta: a vizualitás jobban kezdte érdekelni, mint maga a szöveg, ezért a novellaírás helyett a történeteit filmen szerette volna látni. Tulajdonképpen hamar be is jött neki: 32 évesen megkapta az Oscart az Éjféli expressz (1978) forgatókönyvéért.
Sok jó tanáccsal szolgált. Az első az volt, hogy addig nem szabad elkezdeni egy filmet, míg nincs teljesen kész a forgatókönyv, de legalább is 85 százalékban. S hogy hol lehet lemérni a 85 százalékot? Más-más filmeknél másutt. Mert – ugye – akadnak olyan színészek, akiknek erős elképzelésük van a szerepekről, de változhat a forgatás alatt is, a környezet miatt… A film előtt próbálnak, és ezek alatt a dialógus próbák alatt is formálódhatnak a szövegek. Csak a forgatás napján lesz végleges, bár nem hisz abban, hogy az első felvétel a jó felvétel.
Figyel a nézők igényeire is. Szeret szerelembe esni egy-egy sztori vagy forgatókönyv irányában, de azt el kell adni a piacon. Ez is többször elhangzott, bár az elővetítésekről szólva megjegyezte, hogy vannak filmek, amiknek rosszat tett a nézői vélemény. Arra akkor kell figyelni, ha megerősíti a rendező sejtéseit. Nem nagyon szereti, ha egy stúdió rátelepedik, de szerencsére nem sok ilyen volt. (A Fox-szal mindenesetre nem dolgozik többet. Soha. Ennyit a Tőzsdecápákról.)
Mivel Stone írással kezdte a pályáját, a módszerére is rákérdezett a közönség. Az elején napi két alkalommal összesen hat órát írt – mesélte. Délután és kora este. (Megemlítette, hogy vannak forgatókönyvírók, akik délelőtt és kora délután dolgoznak, hogy este elmehessenek inni.) A pályája elején rengeteg treatmentet írt magának. Ha forgatókönyvet ír az ember, fontos, hogy a fejében meglegyen a koncepció – mondta. Ha elkészül az első változattal, azt meg se mutatja a producereknek, mert ha rossz az első benyomás, azt már nem lehet javítani. Dolgozik még rajta egy kicsit.
Szeret dolgozni, élvezi az írás magányát, a kreativitás és nyughatatlanság pillanatait átélni. Az írás magányos cselekedet, harminc éve vezet naplót és általában évente két forgatókönyvet ír. Persze sok forgatókönyvíróval dolgozott, volt, akikkel jól ment, másokkal kevéssé. Egy kérdésre, hogy mit tesz, ha elakad, azt válaszolta, hogy akkor a társ-forgatókönyvíróhoz fordul segítségért. Utána ő is frissen tud ránézni az addigi munkára.
Fura volt hallani, hogy egyszer egy filmjénél szándékosan kihúzott olyan jeleneteket, amik megzavarták volna a Warner Brothers producereit. Aztán amikor elfogadták a könyvet, azok a jelenetek visszakerültek. Máskor, a Minden héten háború (1999) előkészítésénél más forgatókönyvet kapott Al Pacino és mást a stúdió. Nem olvasták egymásét, és Stone karácsonykor és januárban öt hét alatt dolgozta össze a kettőt úgy, hogy azt már kölcsönösen megismerhette a színész és a gyártó. „Elég ijesztő helyzet volt” – mesélte.
A karakterekről szólva kijelentette: a főszereplőket határozottan körvonalazza. Emellett nem elég jó karaktereket alkotni, fontos, hogy ezek áradjanak a történettel. Cselekedniük kell. „A karakter a végzeted.” Maga a karakter persze nem maga a mozi – állította Oliver Stone –, bár van karaktermozi, amely akár még Oscart is nyerhet. Szerinte az ideális moziban legfeljebb tíz karakter mozog, egy-két sztár, és nyolc mellékszereplő… sok eseménnyel. Nem minden karakter fejlődik (de jó, ha igen), például Nixon nem fejlődött sem a filmen, sem élőben.
Nem kell szeretni minden karaktert (a színésznek sem a sajátját), ő sokszor csak empatikus érzéssel fordult a szereplői felé, nem szimpátiával. A türelem fontos – mondta később a színészek kapcsán -, a színészeivel türelmetlen rendező nem lehet sikeres.
És ha kész a film? „Leginkább öngyilkosság közeli állapotba jutunk, amikor megnézzük az első vágást.” – mesélte, és a katonasághoz hasonlította a vágás folyamatát. – „Nagyon kemény.” De ha sok jó szakemberrel dolgozik együtt, végül összeáll a kép. Jó ilyenkor visszaolvasni az első feljegyzéseket, mert segíthetnek.
Szóba került a beszélgetések során a Nagy Sándor (2004) című mozija is. Említette, hogy három órára le kellett szorítania a terjedelmét, amit nem szabadott volna megtennie. Ezt követően az USÁ-ban megbukott, bár Európában jók voltak a visszajelzések. 2007-ben elkészítette a film négy órás változatát, ami közelebb áll az eredeti forgatókönyvhöz, ezt viszont Európában nem forgalmazták a disztribútorok (az Amazonról megrendelhető). 2013-ban el fog készíteni egy harmadik változatot is, amit – reméli – majd a mozikban is lehet látni. Nekem ez jó hír volt, mert szerintem összetetten és eredetien dolgozta fel a macedón uralkodó életét, így érdekel az a négy órás anyag.
A Savages című film megtekintésével zártuk az estét. De erről majd holnap, ennek kielemzése a szombati délelőtt programja lesz…
Legutóbbi hozzászólások