Két hatalmas kristálylény sétál be a vidékre. Átlátszó, kékes fényben szikráznak, mintha jégből lennének, lassú, döngő léptekkel közelednek, ráérősen, át a mezőn. Harminc, negyven méter magasak. Megállnak egy sziklafal előtt, és hátat fordítva annak, zengő, mély hangon tudatják a világgal: ” Jön Fenrir”. A kijelentés áthullámzik a dombság felett és megremegtet minden élőt.
És csakugyan, jobbról bivaly nagyságú fehér farkasok érkeznek, nyomukban fehérbe borul, jegesedik a vidék, mindent beborít a hó. A farkasfalka teljes erejéből fut, rohan. Egyenes sorban átszáguldanak az erdőkön, a mezőn, utánuk érkezik, hömpölyög a tél, ami élénk, friss zöld volt, az egy pillanat alatt mind hótakaró alá kerül.
Eközben a kristályóriások mögötti sziklafalra egy vékony gyalogúton kecske kapaszkodik felfelé. Az óriás érte nyúl, markába veszi. A kecske lefekszik és elalszik. Egy ember lép rá a tenyérre az ösvényről, és nyugodtan, ráérősen a kecske mellé fekszik, ketten egy kört alkotnak. A kristálylény óvatosan betolja a markát egy kis barlangba, és leteszi a két alvót a földre. Ha felébrednek, ők fogják majd elhozni a tavaszt.
Legutóbbi hozzászólások