Tizennégy írásból lett kiválogatva az a nyolc mű – két kisregény és hat novella –, amely a november elején megjelenő negyedik Mysterious Universe antológiába bekerült. A válogatásban „kihullott” anyagok java része a következő antológiában benne lesz, mivel nem minőségi okokból, hanem terjedelmi szempontok vagy éppen az összeállítás egyéb nézőpontjainak figyelembe vételével maradtak el.

A kötet Az oligarcha vérvonala címet fogja viselni. Maradtunk annál a „hagyománynál”, hogy a címet az egyik írás (konkrétan Patrick J. Morrison novellája) adja majd. Az előző három novelláskötet is ilyeténképpen viselte a Birodalmi osztag, Az evolvens kalózai, illetve A Katedrális Őrzői címeket. A borítót Chris McGrath festménye díszíti (oldalt).

Minden novella előtt egy kis négyszáz karakteres bevezető lesz olvasható – az antológiák nem titkolt célja, hogy új olvasókat is bevonzzanak a Mysterious Universe világába. Ezekben a bevezetőkben konkrétan az írásra vonatkozóan és persze a korszakra vonatkozóan lesznek információk (mint A Katedrális Őrzőiben). A kötet eligazít a korszakok között is: a végén a harmadik évezred története is ott fog állni, illetve az eddig megjelent regények sora – az írók-főszereplők szerint sorrendbe állítva. A kronológiai szerkezetben összeszedett novellák azonban a MU eddigi regényeinek ismerete nélkül is olvashatók, legfeljebb a vájt fülűek olyan poénokat is élveznek majd, amiket a be nem avatottak fel se fedeznek (legfeljebb ha újraolvassák, miután felvásárolták és kiolvasták a fellelhető összes többi MU-regényt).

A szerzők között régi olvasóink sok új írót fognak találni. Reményeim szerint egyikük-másikuk hamarosan regénnyel is jelentkezni fog, megvilágítva a harmadik évezred új korszakait, mint például a gilleth-mutáns háború poklát. Én most egy könnyed York Ketchikan történetet adok közre, nincsenek benne fegyverek, se hullák, talán kicsit filozofikus is, de remélem tetszeni fog olvasóimnak. A sztori Az Excalibur keresése után játszódik három évvel, és feltűnik benne egy új alak, Milton Byrne, akivel remélem, még sokszor találkozunk…

És most a tartalom:

Alex Glover: Eva gyermekei
Patrick J. Morrison – Mickey Long: A nemzet virtusa
Patrick J. Morrison: Az oligarcha vérvonala
Eva Fulrice: Doktor Faustus hagyatéka
Andrew Fiddler: P-modell (kisregény)
Dwayne Hudson: Igazság, mely álarcot hord (kisregény)
Mickey Long: Robbanás Vlagyivosztok felett
Anthony Sheenard: Hogyan piszkáljunk bele gátlástalanul a múltba, avagy miért rángattam meg Lao-ce szakállát

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás