Éjjel megébredtem, na nem csak úgy, hogy fölriad az ember és visszaalszik, vagy félvakon kibotorkál a konyhába egy korty vízért, hanem tisztességesen; ledőltek az sfblogs bloggereinek szánt, postázásra váró könyves borítékcsomagok. Felvettem a szemüvegem, és amint körülnéztem az éjsötét szobában(komolyan, ilyen órája is van a napnak?), megláttam, mennyi apró fénypontocska vesz körül.
Vörösen világított a tévé és a hifi-torony jelzőfénye, a félig megdőlt optikai egér alja, narancssárgán a tetején a görgető gomb, és a villanykapcsoló idenyúlj-csíkja. A földön féltucatnyi apró zöld pontocska vibrált az internetdobozkán, és egy zöld pötty pihent a nyomtatón, egy a routeren, egy az elosztón. Szűrt fényháló derengett elő a számítógépházból, és négy apró csíkocska a hifi kijelzőjén és az évek óta nem használt videón: lám, ott az időt kéne jeleznie.
Kinéztem az ablakon, persze Budapesten nincs sötét sosem, az utcalámpák alatt már zajlott a hajnali élet. Visszafeküdni nem tudtam, bekapcsoltam hát a notebookot, hogy megírjam ezt a bejegyzést: a kapcsolás nyomán rögtön két kék és egy zöldes fényecske gyulladt ki. Immár a kék sem hiányzik a sorból…
Na, például ilyenkor is érzem, hogy neki kellene állnom A láthatatlan város folytatásának.
Legutóbbi hozzászólások