Tegnapi hír: kamatokkal együtt 1 millió 380 ezer forint kártérítést ítélt meg a bíróság Novák Elődnek, aki a Jobbik volt szóvívőjeként ismert, illetve most az Ifjú Magyaroknak Egyesületének elnöke. Az indoklás szerint Novákot indokolatlanul és durván állították elő 2006 október 23-án, aztán három napig őrizetben ült – értelem szerűen jogtalanul.
Nem egyedülálló az eset: a Lelkiismeret88 vezetője, Kocsis Zoltán, először szintén 1 millió forintos kártérítést kapott volna (mérsékelték végül 750 ezerre), szintén három napos fogdáért. Ő 2004 május 23-án emlékezett meg Izrael megalakulásának évfordulójáról, mint lelkiismeretes „goj”. Bevitték, perelt, fizettek neki. Az ügyvéd szerint igenis megérdemelt ekkora összeget, mert taszigálták, rángatták, lökdösték.
Egész jó óradíjak járnak arrafelé három napért.
De persze van az éremnek másik oldala is: két magyarcsanádi férfi, Gán Miklós és Zoltán tizenöt hónapot ült előzetesben gyilkosság vádjával. Tizenöt hónap után bebizonyosodott, hogy ártatlanok. Két-két milliót kértek, 1,2-1,2 milliót kaptak. A bírónő szerint azért, mert nem is érthették, hol vannak, „az átlagosnál primitívebb személyiségükből kifolyólag”. (Egyébként még mindig bírónő, a drága, a helyén van.)
Pusoma Dénesről film is készült. Őt 1994-ben tartóztatták le, több mint két évet ült ártatlanul. Ő a jogszabályok szerint akkor még nem kaphatott pénzt, ám egy jogvédő iroda felkarolta az ügyét. Pusoma annyira nem bírta a meghurcolást, hogy felakasztotta magát, kártalanítást nem kapott, sem ő, sem az örökösei.
Jut eszembe: miközben a neten keresgéltem, belebotlottam egy pécsi orvosi műhibaperbe. Ott egy srác elvesztette a fél veséjét. Azért hárommilliót ítélt meg a bíróság. Dekára tudható már akkor, mi az árfolyam: két közismert személy jogtalan letartóztatása megfelel egy vesének. A másik vesét esetleg egy roma két és vél évi jogtalan fogva tartására lehetne beváltani.
Hogy miért gondolkodtam el a párhuzamokon? Talán azért, mert irreálisan magasnak tűnik három napért ekkora kártérítési összeg. „Lökjétek a földle, de dulván” – mondta Pilátus a Brian életében. Azért a jelenetért a mai magyar bírói gyakorlat szerint egymillió plusz kamatok járnának Briannak (lehet, hogy több is, de az antiszemitizmust nem lehet bizonyítani). Nem értem… Persze a gondolat és a szándék nem bűntethető, és nem is azt várom el, hogy az előállított „fehér bárányok”-at jogaiktól megfosszák. De az erkölcsi felelősség nem csak a rendőrségé. Október 23. ötvenedik évfordulója szégyenteljes volt, és nem a rendőrök miatt. Odamenni Izrael megalakulását „ünnepelni”, mint „goj”, megint csak átlátszó dolog. És egy letartóztatásért még egymilliót is kiszedni az államból… Na, az a pofátlanság.
Mondjuk mától tilos tojást dobálni, tehát valami megváltozott. Remélem… Bár a bíróságban egyre kevésbé bízom… Illetve a bírókban, akik szintén emberek, néha nem is az értelmesebb fajtából.
Legutóbbi hozzászólások