Talán a negyedik szegedi fantasztikus táborban voltam először, akárhogy is számolom, immár húsz éve. Akkortájt elég forró fejű voltam, és hasonlóan izgága csapatot találtam lent, akiket szinte katonai módszerekkel igyekezett a vezetőség megregulázni (mondjuk a Köjál miatt kellett is). Nem számított azonban a reggeli ébresztő, a szabályok sora, a társaság mindent megért, és az elmúlt húsz évben a nyaraimat mindig a táborhoz szabtam. Egyszer, egyetlen egyszer esett meg, hogy öt napot voltam csak a táborban.
Persze időközben sok minden megváltozott, a tábor és persze mi is. Először is megnőttek a fák és a sövény, míg más fákat ki kellett dönteni. A szobákba emeletes ágyak kerültek, járólap a konyhába. A kemence már nem kemence, viszont van csobbanáshoz medencénk. Ki kellett dönteni a fát, amelyhez a röplabdahálót kötöttük, de már nem is ugrálunk nyakra-főre. Volt tábor, amikor egész nap röplabdáztunk, manapság hódít a társasjáték és a póker…
A táborban egyre több lett a gyerek. Vittem én is a fiamat, aki az asztal tetején hintázott másfél évesen, azóta pedig évről évre csipkésre rágja a fülemet, mikor megyünk már a táborba. Pistiék ott nászutaztak, hozták a fiaikat, most meg már akkorák, hogy egyikük a jogsivizsga miatt marad otthon. Nem baj, van utánpótlás.
Szóval ez a tábor sok ember életét összekötötte. Párunkét évtizedekre vagyis egy életre. Mások jöttek egyszer-kétszer, aztán nem többet. De közöttük is vannak visszatérők, akik eltűntek évekre, most mégis itt vannak megint. Mindig vannak újak, mostanság annyian, hogy már bővíteni kéne a táborhelyet. Visszatérnek az előadók is, és ahogy észreveszem, nem csak az előadások miatt. A csapat a 23. táborban is ugyanolyan érdeklődő, mint az elején, viszont már eltűnt a forrófejűség – a megdöbbentő elméletekkel megjelenő előadókat már csendes elnézéssel hallgatjuk. Tíz éve még szétszedtük az ufózó Hargitai Károlyt, ma más kellemesen eldumálunk a holdi légkörről és marsi civilizációkról előadó Aranyi Lászlóval.
Voltak persze súrlódások – többnyire butaságok miatt -, de ezeken is túlléptünk, pontosabban szólva a helyén kezeltük őket. Néha azon gondolkodom, hogy az egész sci-fi életben miért nem lehet ugyanezt megtenni? Lehet, hogy mindenkire ráférne egy ilyen tíznapos összezártság, benne ping-ponggal, csocsóval, bográcsozással, esti gitározással, mozizásokkal, karaokéval (bár ez néha nagyon romboló hatású tud lenni)…
Most megint a tábor jön, tíz nap, meg egy kis ráadás. A 23. Szefantor ez, nem is lesznek egy ideig blogbejegyzéseim, utána viszont egy rakat kép kerül majd fel a netre. A tábor nyitott, bárki, bármikor lejöhet, információ az SFportal.hu Szefantor fórumán.
Legutóbbi hozzászólások