Mindig megváltozott tudatállapot kíséri egy-egy könyv vagy novelláskötet leadását. Az ember mintha dimenziókat lépne át, és egy vizes, magas viszkozitású közegből friss levegőre kerülne. Ez először kiüti, majd egyre inkább pezsdül vére, és fedezi fel a könnyedebb világban a könnyű mozgás örömét.
Leadtam A láthatatlan város novelláskötet utolsó, tizennegyedik novelláját is. Úgy érzem magam, mint a főhősöm… az író, akit Sándornak hívnak, és azokat a könyveket írja, amiket én, és akit hozzám hasonlóan Budapest fogadott be pár éve, de mégsem ez a város vesz körbe, hanem egy másik: felfedezem a világot, és pár napig ebben élek.
Aztán jöhet egy másik valóság, egy másik regény.
Legutóbbi hozzászólások