Könyvek, Vörösmarty, napsütés – ez együtt a Könyvhetet jelenti, öt nap forgást sok tucat pavilon között, színes borítók, érdeklődő arcok, baráti kiadók. Jól hangzik, mégis egyrészt fárasztó, másrészt néha lehangoló: ennyi új megjelenés között mire számíthat az író egyetlen könyvével? Szerencsére a 2045 – Harminc év múlva antológia (amit volt szerencsém az Ad Astrának szerkeszteni) tizenhat szerző írásait tartalmazza, tehát erőteljes túlsúlyban voltak az írók a bemutatón, mellettük pedig rengeteg ismerős és ismeretlen érdeklődő, így aztán eszembe se jutott, hogy a kötet maga eltűnhet a gigászi felhozatalban.
Jó móka volt, mondanám így utólag, megszerkeszteni. Remek írások érkeztek, mégsem kerülhetett be mindegyik, amit sajnálok (remélem, hogy valahol máshol, talán a Galaktika oldalain vagy más antológiákban majd találkozhatunk velük). Amik viszont bekerültek, azok közül képtelen vagyok kedvencet választani, és remélem, többen is így lesznek vele. Nem csupán a történetek, de az erőteljes hangulatok is uralják a kötetet, a ráadás pedig Sallai Péter remek borítófestménye. Köszönöm mindenkinek, aki novellát küldött vagy éppen dolgozott még velük. Én úgy érzem, megérte.
A könyvheti dedikálásról tettem fel pár fotót a face-re (és nem azért, mert ami nincs fent, az nem történt meg), remélem, ettől mindenki kedvet kap a kötet további dedikálásaira, sőt, hogy jövő évben kijöjjön megint a Könyvhétre és a tervezett harmadik, magyar szerzők műveit tartalmazó antológiát is kézbe vegye. Sokan olvasnak sci-fit, de a magyar olvasók a magyar írókat nem becsülik meg annyira – ezek remek alkalmak, hogy megismerkedhessenek szerzők és olvasók egymással. Jussanak el ezek az írások az olvasóikhoz, és akkor mindenki maradéktalanul jól jár…
Legutóbbi hozzászólások