Ma a kaposvári Sportolók Egyesülete szervezésében vettem részt a Surján-völgye Kupa rendezvényén. Igen, ez egy kerékpáros verseny, ám a családban a kerékpáros fiúk a keresztszüleimhez születtek be, nem hozzánk, így én a rendezvényen nem tekertem, hanem a kultúrális program részét képeztem a középkori harcművészeti bemutató, a táncbemutató és a fehérnemű bemutató alatt, és a hastánc előtt.
Kissé nehezen kezdődött, mert mint utóbb kiderült a versenyindítás közben a szervezők elfelejtették bemondatni, hogy már megérkeztem, s hogy nem messze tőlem arcfestést is lehet rendelni. Így ültünk a kedves arcfestő lánnyal kettesben, s én az írásról beszéltem, ő meg megpróbált rábeszélni, hogy egy pillangót vállaljak be az orcám két oldalára. Mindenesetre megtudtam, hogy óvónő és hastáncol (és este meg is nézhettem), tehát nem unatkoztunk. Egy idő után eszünkbe jutott, hogy megnézzük a kitett plakátokat (a rendezvény a Praktiker előtti parkolóban volt), ám valamelyik fullagyas a plakátokat a Praktiker fotocellás ajtajára ragasztotta ki. Mondjam tovább?…
Ha az ember közel ment hozzá, az ajtó oldalra húzódott.
A nap azonban nem volt eseménytelen. Én itattam meg a sportolókat, amikor szomjasan visszaérkeztek, s az olvasók délutánra elő is kerültek. Volt aki este hatra, mint mondta, keresett egész nap, csak nem tudta, hol vagyok. Szóval szuper. A főszervező nem csak kerékpáros, hanem szerepjátékos is, és így kötötte össze a kerékpárt a játékokkal, s a fantasy világával.
Azért kellemes volt, amikor éppen nem fehérneműket vagy hastáncot néztem, vagy éppen jószolgálati munkát láttam el, és embereket mentettem meg a csúnya szomjhalál torkából, akkor írtam a következő regényem. lám, így is lehet: a szórakozás és a munka jól megfér egymás mellett. Csak ne lennék most este ilyen kimerült…
Legutóbbi hozzászólások