Dublin, napsütés
A dublini szél megcsapott. Úgy megcsapott, hogy miután leszállt velünk a gép a Liszt Ferencen, én ágyba dőltem, és úgy is maradtam. Most, hogy már nem könnyezem, ha a monitort nézem, illetve a fejem mozgatásával nem leszek rögtön tudatában annak is, hogy ezerháromszázvalamennyi gramm agyat is mozdítok, megpróbálom összeszedni a benyomásaimat.
Röviden: Írország esős és hideg. És ha nem esik, akkor szeles. Ha nem esik, ragyog a nap és szép kék az ég, és visszakívánod az esőt. Inkább essen. Persze ha esik és fúj, akkor még rosszabb… Egy másik benyomás: az ír nők kemények. Én nagykabátban, sálban, kalapban, ők hajadonfőtt, mély dekoltázzsal. Ugyanakkor én itthon kúrálom magam, ők meg… ők meg szerintem ma is hajadonfőtt és mély dekoltázzsal szaladgálnak Dublin utcáin.
Egyébként az ország szép, joggal büszke a zöld megannyi árnyalatára. Ezzel együtt viszont nem valami változatos, legalábbis Dublin és Galway között: kőkerítések és birkák látványa teszi ki az utazás két és fél óráját. Meg hogy itt balra tarts van és jobbról előznek. Meg balra, kis ívben kanyarodunk. Megvan? Az elején a frász töri ki az embert. Az anyósülésen meg keresi a kormányt…
A Brazen Headben Dublinban
Galway egyébként egy tündéri kisváros (a fenti panorámaképen éppen áradás közeli a Corrib a városka közepén, a második panorámaképen viszont az apály utáni hajnali tengerpart látható), öt nap alatt szegről végre bejártuk, és még vissza is. A kávéjuk nagyon rossz, ennek ellenére minden sarkon van egy kávézó (ki érti ezt?). Én magam nem vagyok sörös, de csak megkóstolja az ember az ír sört, ha már arra jár (ír bort nem nagyon láttam, a boltot az olasz és ausztrál importborok uralják), kiváltképpen ha Dublin legrégebbi, 820 éves kocsmájába – Brazen Head – ül be az ember. Konklúzió: a belga sör jobb, na de persze ne hasonlítgasson az ember országokat, csak élvezze, ami van. Nekem legjobban a Smithwicks Red jött be. A Guiness csak a második helyen végzett.
Az étkezésből a reggeli és a vacsora a legfontosabb. Az ebéd többnyire csak egy szendvics. Sokáig kerestünk valami jellegzetesen ír kaját (a helyiek leginkább a fish & chips menüre buktak, ahogy láttam), aztán megkóstoltuk a birkát és a borjút ragusan. A borjú ízletesebbre sikerült. Nagyon jó volt a lazac is, és azt is megtudtuk, hogy a rövidke Corrib tavasszal-nyár elején tele van velük, szóval azt tuti megtanulták a helyiek jól elkészíteni.
Évi és a Moher-sziklák
Egy gyerekszínházi fesztiválon voltunk, én magam négy előadásra ültem be, de a többiek nyolcnál nem adták alább (illetve a Kolibri színház is képviseltette magát a Mi újság? előadásukkal). A nézőteret nézve: az ír apukák legalább akkora részt vállalnak a gyereknevelésből, mint az édesanyák. Mindenki mosolygós (az időjárás ellenére is… mondtam már, hogy milyen borzasztó az idő???), és rettentő készséges. Városnézés közben, ha meglátnak egy térképpel a kezedben hezitálni, nem úszod meg, hogy oda ne lépjen valaki, kell-e segítség.
Galway emellett tele van utcazenészekkel. Komolyan nyomják hajnaltól éjszakába nyúlóan, esőben, napsütésben, a szivárvány alatt. Olyan kis utcában is, ahol nincs egy szál gyalogos se. Csak ülnek az utca közepén egy üzlet küszöbén és gitároznak meg énekelnek (fotóim vannak ilyen emberekről).
Tettünk egy kirándulást a Moher-sziklákhoz, az Atlanti-óceán partjára (lásd az utolsó panorámaképet). Lenyűgöző. Egyszerre érezni az elvágyódást és azt, hogy vissza kell térni. Mindenütt tábla figyelmeztet rá, hogy ne menjünk a szélére, de persze vonz a meredély. A partvonal a mélybe bukik, aztán meg már csak a határtalan víz. Ezt tényleg látni kell, nincs mese. Illetve meseszép a maga letisztult egyszerűségében.
A történelem elragad
Az összbenyomás Írországról és az ott élőkről egészében véve pozitív. Az épületek nincsenek túldíszítve, a városképet a barna szín uralja, a templomok rém egyformák. Megnéztünk egy történeti kiállítást, jött ide is mindenki, mintha muszáj lett volna: hosszú út vezetett a modern Írországig, amelyre kíváncsi vagyok, milyen nyáron… bár a poénos hűtőmágnesekből ítélve akkor is esik és fúj a szél… És a birkák is ott legelésznek a kőkerítések tövében.
Legutóbbi hozzászólások