hangraforgo300.jpgKedves feleim, megkövetlek benneteket a cserbenhagyásos sörözésért. Az egész Kántor István dzsentri barátom lelkén szárad, amidőn is még a trinidad-tobagós vacsora utáni hajnalon nekem szegezte a kérdést, van-é-e kedvem Nagykállóban megtekinteni a Ratkó József Szavalóversenyt. Nos hát én gondolkodás nélkül (ez az én bűnrészem) igent mondtam, mert egyrészt sokat hallottam már eme szavalóversenyről, illetőleg régóta nem voltam versközelben, meg hát rájöttem, hogy annyi dolgom lenne hétvégén, hogy jobb ha elmenekülök hazulról. Ébredés után aztán ráébredtem arra is, hogy péntek estére Trombitásban is kötelezettségeim lennének – de mire kettőt pislantottam István le is szervezte a nagykállói utat nekem is. Így esett meg, hogy háromkor már egy kocsiban ültem az autópályán, esőben és zivatarban Antall István rádiós szerkesztő anekdotáit hallgatva.

Voltam már Nagykállóban, még tavaly egy író-olvasó találkozón, így a hely nem volt teljesen ismeretlen. Időnk szűkre szabott volt, szinte a megnyitó elejére estünk be. A gimnáziumban tartott ünnepi beszélyen nem csupán a szervezők, de Ratkó József költőtársai is megnyilatkoztak, s mellettük István is, aki tíz éve portréfilmet készített a költőről. Megzenésített Ratkó-versek is elhangzottak, fiatal, amatőr próbálkozások, majd a Hangraforgó Együttes két tagja a Hetek költőcsoport hét versét énekelte és játszotta el.

Nem tudom, hányan ismerik a kortárs költőket, s Ratkó József nevét. A Magyar Életrajzi Lexikon ezt írja róla: „Iskoláit Pesterzsébeten kezdte, majd vidéken lelencgyerekként folytatta. Élt Vámosmikolán, Sándorfalván, Budaörsön, Miskolcon, Parasznyán, Erdőbényén, Hajdúhadházán, Tiszadobon, Nyíregyházán. Dolgozott állami gazdaságban, borpincészetben, segédmunkás volt az Építéstudományi Intézetben. Hallgatója volt a szegedi tudományegy.-nek, m.- olasz szakon tanult. 1955-től közölték verseit a folyóiratok (Alföld, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Élet és Irod., Kortárs, Szabolcs Szatmár Népe). Első verseskötete, Félelem nélkül, önéletrajzával 1966-ban jelent meg. Nyíregyházán újságíróként dolgozott, majd a nagykállói Krúdy Gyula Járási Könyvtár ig.-ja volt. Az ének megmarad (Hetek) versantológia költői közösségéhez tartozott. Színpadi művét, verses drámáját, Segítsd a királyt, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatta be (1985).”

Ennél sokkal színesebb élet és energikusabb ember bontakozott ki a pályatársak beszélgetéseiből és a versekből, melyeket hallhattam. Furcsa melankólia lett úrrá rajtam a megnyitón, mert a hetvenes-nyolcvanas évek túl erősen köszönt vissza, s a visszaemlékezések bizony az idő megfordíthatatlanságát jelezték. Kellett a megnyitó után a lelkemnek az a kis beszélgetés-borozás, ami kötetlenül kezdődött meg egy közeli, átrendezett osztályteremben.

Itt aztán két remek zenésszel ismerkedtem meg közelebbről. F. Sipos Bea és Faggyas László kötetlenül is elővették gitárjaikat és játszani kezdtek. Versek és költők, versek és zene, bor és zenészek, akárhogy is nézem: jó párok áprilisi péntek estékhez. Itt aztán el is feledkeztem Trombitásos kötelezettségemről (ezért is megkövetek itthon mindenkit). Aztán már István is kézbe vette a gitárt, hogy ráhangolódjunk Dinnyésre másnap, és szólt és eljött Oroszország, s a vodka virága.

És ez csak a péntek volt… Hamarosan összeszedem a gondolataimat a szombatról is.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás