Az emberi történelem utolsó négy évezrede – az 1860-as évekig – egy „kis jégkorszak” története is egyben. Az általános klímaromlásnak ugyan nem ismerjük az okait, ilyenkor azonban a bolygónk átlaghőmérséklete 2-3 fokkal kevesebb az azt megelőző időszakéhoz képest. Ám nem csupán ez, a 19. századig tartó „kis jégkorszak” a felelős a kimagaslóan hideg telekért és – esetlegesen – nyarakért, amelyekből nem egy adódott az elmúlt évszázadok folyamán. A 15-19. század közötti években két kivételesen hideg időszak is volt: az első 1591-1650 között, a második 1810-1860 között. Ez utóbbi időszak bővelkedett a hidegrekordokban.
Réthly Antal földrajztudósnak köszönhetően ismerünk pontosabb adatokat is. Az 1594-95-ös év telén a Kárpát-medence folyói, közöttük a Duna is, mind befagytak, és nem is olvadtak fel tavaszig. 1620-21 telén – tőlünk kicsit keletebbre – egy egész tenger befagyott: a Márvány-tenger felszínét összefüggő jégpáncél borította be. Az időszak fagyos telei a magyarokat sem kímélték: két évvel később Bethlen hadseregében az őrszemek egy este lovastól megfagytak. 1685-ben másfélszáz embert ért csak Debrecen városában a fagyhalál.
Néha a nyarak is tartogattak meglepetéseket. Beszterce lakói 1562 június 2-án arra ébredtek, hogy behavazódott a városuk. Akkoriban esős-jeges idő járta, de ez akkor is meglepő lehetett. Ám havas augusztusban sem volt hiány: 1686-ban Buda visszafoglalása előtt is esett. Pár évre rá, 1716-ban Brassóra, 1725-ben Eperjesre,1795-ben pedig Désre köszöntött be a nyár vége hóval. Júliusban, a nyár kellős közepén a belényesiek kaptak a nyakukba váratlanul egy futó hózáport az 1799-es évben. 1816-ban az alacsony nyári hőmérséklet Európa-szerte kabátviselésre kényszerítette az embereket. 1918-ban szintén havazásokat hozott a június, habár akkortájt erre a politika és a háborúk miatt kevesebben figyeltek…
Legutóbbi hozzászólások