Hétvégén telihold volt, azt hiszem ez meglátszott a pénteki sfportalos sörözésen. Először is tomboltak az érzelmek, másodszor pedig ha nem is kifejezetten emiatt, de az utóbbi idők legérdekesebb találkozója volt. Szokás szerint többen voltunk, de a Trombitásban már tudják, ha tizennégy főre foglalok, akkor húszan biztos leszünk. Leto személyében határon túli beszélgetőtárs is akadt, és persze jóval zárás után oszlottunk fel.
Ugyanakkor most hallottam, hogy a Sárkánytüzes dedikáláson is kiakadt a feszültségmérő. A M.A.G.U.S.-ügy régóta borzolja a kedélyeket, olvasókét és írókét egyaránt. Miután könyvek nem lennének kiadók nélkül, úgy kiadók is összecsapnak – bíróság előtt. Jövőre talán pont kerül a dolgok végére, de addig is, történnek érdekes dolgok.
A magam részéről megúsztam:sikerült rákattanni a Prison Break harmadik évadára. Szerencsére csak az első 13 részt kaptam még meg, így aztán amikor a részek elfogytak, vasárnap megírtam egy rövid sci-fi novellát is. Amolyan SF-játék volt, a történet Budapesten indul, a Trombitásban…
Legutóbbi hozzászólások