Ma kint voltam egy kis időre Párkányban, amit Stúrovoként is hívnak. A hivatalos ügyek mellett beszélgettem egy hölggyel, és valahogy a magyarságra terelődött a szó. Teljesen jogosan volt felháborodva, amikor azokat a szlovákiai születésű magyar fiúkat említette, akik úgy próbálnak meg „nagymagyarok” lenni, hogy nem tanulják meg a szlovák nyelvet második nyelvként sem. Itt iskolásokról is szó van…

Az jutott eszembe, mennyire ügyesen meg tudunk maradni a periférián, a tanya-magyarságban, és hogy ebben mennyire jól tudjuk érezni magunkat – örömmel dagonyázunk benne, mint disznó a sárban. Hihetetlen, hogy páran azt hiszik, azzal lesznek jó magyarok, ha elzárkóznak a szellemük kitágításától, ha öklüket rázzák, és síppal füttyögetnek vagy tojással dobálóznak – lényegében akárkire, aki nem vackolódik be melléjük a dagonyába.

Pont fordítva kellene csinálni: megbékélni, elfogadni a többi embert, élni és élni hagyni, és nyelvet tanulni, hinteni a gondolatokat a világban, s hozni a gondolatokat haza. Ezer színben fürdetni az országot, és ezer arcunkat mutatni a világnak. A bakancs és fekete egyenruha, illetve a záptojás nem tesz magyarabbá. Csak taplóbbá.

Hazafelé egy megerősítést is kaptam: a rádió hírt adott arról, hogy meleg-olimpiát rendeznek Spanyolországban. A bemondó kiemelte, hogy ott nem lesznek balhék, és a spanyol állam 30 millió Eurós bevételt remél az eseményből. Nem véletlen emelte ki a bemondó: verbálisan ő is behúzott egyet a provincialitásnak, a kőkorszaki ősmagyarságnak.

A hír után egy tegnapi eset is eszembe jutott. A villamoson utaztam, amikor egy hajléktalan felszállt két óriási zacskóval, majd leült, és elkezdte szortírozni a napi begyűjtött anyagot. Lazán kivágta a nyitott ajtón a járdára, a megállókba azt, ami nem kellett neki. Közben dúdolgatott, amiből kihallottam egy sort. A Süsüből volt: „Ha én pillangó lehetnék…”

Vannak dolgok, amik nem rajtunk múlnak. De sok minden igen. Hogy egy zacskóban turkálunk, úgy hogy a testünk szaglik… vagy hogy az öklünket rázzuk az utcán és a gondolataink büdösek. Ezeken lehetne változtatni, igényességgel, akarattal, érzékenységgel, odafigyeléssel… akármivel…

Ki mondja meg, hogyan lehet változtatásra bírni ezeket az embereket? Egyáltalán: érdemes? Vagy fogjuk csak be az orrunk, mint Az idő urai rajzfilmben az a két kis pukkancs gömböcske. És közben próbáljunk meg elkerülni ezeket az embereket? Mert mást úgy se tehetünk?

Sose lesznek „pillangók”, ugye?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás