Szőcs „Julianus” Géza kulturális államtitkár a keleti ősmagyar génkészlet keresése után újabb ötlettel állt elő íróasztala mögül: pornó- és giccsadót vetne ki. Régi adónem ez már (tehát minek is megint külön kiemelni?), az NKA kasszájába két évtizede csorog be kulturális járulék címén, legutóbb két éve változtattak rajta, akkor egyszerre bővítették, és bizonyos területeken szűkítették is a kört. Sok szakértő mondja egyébként, hogy nehéz behajtani és még nehezebb körülírni, mire is lehet adót kivetni, ráadásul aprópénz, ami befolyik, mégis tartja magát. Sőt, mint látszik, kormányzati szinten a megerősítésére törekednek.
Az Új Galaxis bemutatása utáni sörözésen váltottunk is pár szót erről, és kitárgyaltuk, hogy még a pornóadó is okozhat meglepetéseket. Mert hogy vannak olyan művészeti alkotások, amik pornográfnak is számíthatnak. A Tizenegyezer vessző, a Szép asszonyok egy gazdag házban vagy a Lady Chatterley szeretője bizony pornó, de vannak a történelemben olyan alakok, akik miatt még a történelemkönyveket is meg lehetne adóztatni – egy de Sade vagy egy Casanova életrajz önmagában is adóköteles lehetne. Ám ha beszedik utánuk is az adót, akkor az erősen erkölcsősz-magatartás, viszont ha nem, akkor az azt jelenti, hogy az irodalmi pornó nem pornó?
De mindegy is, a sci-fit a pornóadó elvétve fogja veszélyeztetni, ez nem az a műfaj, amelyben olajtól sikamlós testek vonaglanak egymáson – gondoljunk csak a jó öreg Star Trek szériára, ahol még a sármos Kirk kapitánynak sem sikerült pár puszin túl valami extrát kicsikarnia az idegen nőkből… legalábbis a kamerák előtt.
Ugyanakkor más a helyzet a giccsel. A sci-fi, amely a közönségszórakoztatás platformjáról startolt és keményen ponyvairodalom volt évtizedekig, hiába változott, érett, teljesedett egyre jobban ki az utóbbi időkben, az irodalomtudorok szemében még mindig nem más, mint ponyva. Nem mondom, a fantasztikus irodalomnak egy jelentős része tényleg az, de mint minden tematikában, itt is megjelent a minőség, sőt, jelen is van egy ideje Vonneguttal, Updike-kal, Bradburyvel, Lemmel, Gaimannel… és lehetne még sorolni. Sőt, hát a mi irodalmi nagyjaink is írtak elvétve egy-egy fantasztikus novellát, néha regényt… és azokra csak nem akasztjuk ki a giccs-táblát?!
Honi viszonyaink között mindez nem számít, már csak azért sem, mert a giccsé nyilvánítás csak félig lesz irodalmi kérdés, a döntési szempontok másik fele politikai. Most nem arra akarok kilyukadni, hogy új kormányunk a kultúra irányítását kétharmados létének tudatában éppen úgy természetes úton megszerzett jognak tartja, mint minden mást (miért ez lenne kivétel a jog, a gazdaság, a tévék, az újságok és az internet irányítása mellett?), hanem arra célzok, hogy Szőcs Géza első interjújából bizony már az is kiviláglott, hogy vigyázó szemünket a szkíta végekre kell vetnünk, és nyilván azon magyar témák ideje jött el, amik bizonyítják történelmi nagyságunkat. Nincs ezzel persze baj, ha nem többségi lesz ezen témák támogatása, ám minden bizonnyal a sci-fi még akkor sem fog a kultúra támogatási körébe beletartozni (talán A korona hatalma című regény sem) ha egyszer pl. Spíró ösztöndíjat kap a Fidesztől.
Azon töprengek egyébként, honnan lehetne megközelíteni a giccsadó kivetésének alapját (akár húsz évvel ezelőtt is eltöprenghettek volna azon, hogyan lehetne). Ha szigorúan a kultúra fogalmából indulunk ki, akkor Kroeber összegyűjtött 157 kultúrafelfogását kellene megvizsgálnunk, bár nem hiszem, hogy ezt bárki a kormányzatból megtenné. Ha igen, egyre rájöhetne: a kultúrát senki nem tudja irányítani, és ezzel a giccsadóval nagyon rossz irányba indulnak el.
Kiemelek két kultúrameghatározást, amit én el tudok fogadni. A kultúra Geertz szerint (1973) „szimbólumokban megjelenő értelmezések, szimbolikus formában átöröklődő fogalmak történelmileg kialakult rendszere, amelyek segítségével az emberek kommunikálnak, ismereteket szereznek és az életet látják”, azaz a kultúra körülöttünk van, és mindannyiunké, őseinké és kortársainké is. Markarjan ugyanakkor bevonja ebbe az ember által létrehozott termékeket is 1971-ben: a kutúra „nem más, mint az embereket sajátosan jellemző tevékenységi mód és a tevékenység különböző termékekben tárgyiasult eredménye.”
Elővadászhatnék más meghatározásokat is, a lényeg azonban egy: minden, amit gondolunk, ahogy gondoljuk és amit előállítunk, az a kultúra része. Igen, még a Győzike show is; ez van, ez a magyar kultúra egy része manapság. Persze a német idealista szellemtörténeti iskola (és követői) szerint ugyan a kultúra érték, tehát maga a kultúra a civilizáció értékesebb része, de akkor is: az értéket soha nem megállapítják, hanem azzá lesznek, tehát ha ebből az irányból nézzük a giccsadót, örülhetünk, ha ez csupán pénzügyi lépés lesz, nem kulturális.
Mindegy. Nyilván a kulturális adó kivetése nem filozófiai alapon fog zajlani, így lépjünk vissza gyakorlati síkra: ki fogja és mi alapján megállapítani, mi a giccs, pontosabban, ki fogja eldönteni, vajon a Galaktika az összes megjelent könyve után csengessen-e be pénzeket az NKA kasszájába vagy más alapba. És aki megállapítja, az olvasott-e valaha sci-fit, vagy Galaktika könyvet?
Olyan sokat blogolunk és kommentelünk arról, hogy a sci-fi gettóban van, meg a „műfaj” haldoklik, hogy ezzel bele is lökjük a tudományos-fantasztikumot itthon a kerítések közti területre. De még ez sem számít szerintem, mert úgy vélem, a giccsadó automatikusan rárakódik majd az SF-könyvekre, teljesen mindegy, hogy hiszünk-e a tematika művészi színvonalában, szépirodalmi eszméjében, avagy nem.
De lehet-e lobbizni érte? A Magyar Írószövetségnek van egy SF Szakosztálya, aminek kvázi vezetőségi tagja vagyok. Talán az Írószövetség oda tudna hatni a rendelethozókra, bár kötve hiszem, hogy megteszi. Az érdeke ugyanis az, hogy elválassza az ocsút a tiszta búzától, és bizony – a tiszta búzáról elég jól körülhatárolt képzetei vannak, amibe a tudományos-fantasztikus irodalom nem fér bele. Mondjuk, erre a kemény értékelvűségre szüksége is van, mert az általa kiválasztott „szépirodalmi” könyvek többségét állami támogatás nélkül aligha lehetne kiadni, mert a maga 48 olvasójával biztosan nem termeli ki a következő kötetek költségeit. Ugyanakkor ha felteszem magamnak a kérdést, hogy ha én döntéshozó helyzetben lennék, kivetném-e a sci-fire a giccsadót – akkor a válaszom igen lenne.
Miért is? Egyrészt mert nem lehet könyvenként súlyozni, senki nem fog leülni és elolvasni évi 14 ezer címet és kiválogatni belőle a „giccset”. Tehát témakörönként veszik kalap alá a megjelent műveket. Így viszont elég rossz a kép. Mert amíg a sci-fit a Deltavision-Cherubion antológiák kalandtörténetei jelentik, amíg a sci-fit a wikipédiás oldalakról leszedett féltudományos regények jelentik, amíg az olvasók ragaszkodnak a novellák végén a csattanóhoz, amíg egy Elizabetta Vernier becsúszhat a Galaktikánál is a kínálatba, és amíg egy amíg Ted Chiang menő írónak számít és hazai epigonjai szerint ez az igazi Trebi… izé, igazi sci-fi, addig a hazánkban megjelenő tudományos-fantasztikum giccs, és az is marad.
Végezetül csak egy jó tanács Kuan Cu-tól, amit érdemes lenne megfogadni politikusnak és írónak egyaránt (pláne tudományos-fantasztikus írónak) : „Ha egy évre tervezel, vess magot. Ha tíz évre tervezel, ültess fát. Ha száz évre tervezel, tanítsd a népet. Ha magot vetettél, egyszer aratsz, ha fát ültettél, tízszer aratsz. Ha tanítod a népet, százszor aratsz.”
Előbb-utóbb minden megváltozik, csak alapozzuk meg és győzzük kivárni.
Legutóbbi hozzászólások