A Lucullus Baráti Társaság következő vacsorahelyszíne a Liszt Ferenc téren nyílt szír-libanoni étterem volt, az Al Basha (a „Főnök”). A nagy, kiülős éttermek sorának végén (a Király utcához közel) egy aprócskának tűnő homlokzatrészen van az étterem, én túl is szaladtam rajta, a szomszédhoz kukkantottam be a Lucullusosokat keresni. Miután visszairányítottak, a bejárat utáni lépcsősoron leballagtam a pincébe, ahol kinyílt a tér: rengeteg asztal, egy hosszú bárpult és kellemes hangulat fogadott. Meglettek Turóczi Gáborék is. Megérkeztem.
A baráti társaság hírlevelében a következő szerepelt a mai estről: „Ha valaki azt gondolná, hogy az arab konyha meglehetősen sok fogást vonultat fel, az egy grúz, vagy kínai konyha után, az bizonyára enyhén csalódni fog. Ugyanakkor a világ legjellegzetesebb fűszereit használják fel gabonafélékkel, sok vöröshagymával, birkahússal, datolyával, lapos kenyérrel, paradicsommal, paprikával, burgonyával, sült zöldségekkel, és szezámmagkrémmel [tahini]. Az ételek erőteljesen fűszeresek, a fűszerek közül a legkedveltebbek a fahéj, a koriandermag és -levél, valamint a jamaikai szegfűbors. Érdekes módon a gránátalma is jelentős szerepet kap. A száraz magok közül a pisztácia és a fenyőmandula a szíriai konyha jellemző kelléke, valamint gyakran használják a rizst és a törtbúzát [burghul].”
A tulajdonos a vacsora előtti bevezetőjében nagyjából felvázolta, milyen az szír-libanoni konyha, miket használ (az első képen látható Turóval és egy fél vízipipával). Kiemelte, hogy legalább száz féle salátájuk van, ebből később remek ízelítőt is kaptunk. A későbbiek folyamán egyébként az asztalnál körbejárva minden ételről elmondta, miből készült. Én szorgalmasan jegyzeteltem, aztán az est végén a jegyzeteimet ott hagytam, úgyhogy most minden fejből megy…
Hamarosan kijött az első fogás, a lencseleves, egy aprócska fehér tálban. Előtte bedobtunk egy ágyaspálinkát, ami erősen kihatott az ízérzékelésünkre, ám annak dacára is lehetett érezni a lencse kellemes, azt ne mondjam, lágy ízét. Csendesen bekanalaztunk, a társaság még csak ismerkedett – az asztalnál a II Kaukázusi Rali (Ádám, István, Zoltán) versenyzőivel szemben ültem, balról Eloy, jobbról Gasztromami, vagyis Klára, aki a mamitól azért még messzebb van, és hamarosan saját gasztronómiai műsora lesz… (Gratula.)
Na, nem csapongok tovább. Az előétel salátákból állt, párosával kaptuk, homosz, beiruti homosz, padlizsánkrém, baba gannuzs volt rajta. A harmadik fotón mindez jól látható: a mustárszínű a csicseriborsó, mellette a fehéres az padlizsánkrém. Alatta töltött padlizsán és szőlőlevélbe tekert rizs, amellett pedig padlizsánsaláta. A csicseriborsó nem a kedvencem, most is csak megkóstoltam. A nem-kedvencem-a-humusz kategóriát nem írta felül, de el kell ismernem, ha valaki szereti, akkor ez minden bizonnyal elégedett mosolyra fogja késztetni. A többi előételről szólva: ellettem volna ezekkel egész este. Kivédhetetlen ízek jellemezték. Padlizsánból egyébként sosem elég, én a krémből (padlizsán, fokhagyma, joghurt, tahini) kikértem még egy adagot, közben pedig Klárától kaptam egy jó kis receptet…
Jázminrizs érkezett, sokfűszerrel, édesen, amolyan meleg előételként ezután. Megkóstoltam, mert milyen lett volna, ha nem, de annyi elég is volt belőle, nem vagyok rizses, a húsokra vártam. A főétel először elkerült minket, már mindenki jóízűen falatozott, amikor a pincérek észrevették, hogy Ádám és én kimaradtunk a sorból, és gyorsan helyrehozták a hibát. A főétel az ötödik fotón látható, szíriai kebab, aleppói kebab, shawerma tál, Shish Tauk sorakozott egymás mellett kis káposztalevélre helyezett fűszeres zöldsalátával és fokhagymakrémmel (amit, ha jól emlékszem, arab majonéznek hívtak).
Jelen esetben a húsok fűszeresek, puhák, harmonikusak voltak. Köret sem kellett hozzájuk, ám a fokhagymakrém miatt én egy fél pitát elrágcsáltam melléjük. Mire a tál végére értem, már csak a szemem kívánta az ételt és a lendület tartott… fájt a szívem minden ott hagyott falatért.
Szokás szerint le akartam mondani a desszertről (még az is megfordult a fejemben, hogy becsomagoltatom Gergő barátomnak), de amikor elém került a vaníliás tejberizs, kókuszreszelékkel és némi pisztáciával a tetején, akkor meggondoltam magam. Eloy szerint (ugye ő a Lucullus desszert-divíziójának elnöke, ezért beszédet is mondott a tejberizs előtt – hatodik fotó), a desszert máshová megy, nem oda, ahova a főétel. Na, ha máshová megy – gondoltam – akkor lesz még helye, így bevágtam. Eloy, bár a főétel felét elcsomagoltatta, a desszertből Kláráét is lenyomta. A divízióvezetés kötelez.
Ezek után már csak a beszélgetésé, anekdotázásé volt a főszerep, nem az ételé. Ittunk egy mentás teát (a hatodik fotón Gasztromami teljesen belebújik a teás pohárba), úgy kollektíve mindenki, én meg Nyakas-féle száraz chardonnay-irsai olivér cuvée-t (sokan döntöttek a széles borválasztékból ezen bor mellett). A fűszerek és a húsok kívánták a folyadékot, mi meg a jó történeteket. Turó megígérte, hogy a Kaukázusi Raliról és a paprikás krumpli, illetve paprikás csirke főzésről külön beszámolót fog tartani. Addig is: maradnak a blogbejegyzései…
Legutóbbi hozzászólások