Kétesélyes volt pénteken, hogy eljutok-e a Lucullus baráti társaság reneszánsz vacsorájára: a heti rohangálás végeztével úgy kidöglöttem, hogy fontolóra vettem az otthoni szunyókálás lehetőségét is. Ámde az utolsó pillanatban győzött a kíváncsiság és nyakamba vettem a várost, irány a Moszkva tér, onnan pedig a vár Bécsi kapuja, amelynek külső oldalán ott áll a Bonfini Kert, amely helyet adott a Lucullusos estének.

Az étterem egyszerűségében is szép: a fehérre meszelt falakon pár reneszánsz hangulatú kép függ, hátul virágos díszítőcsík. A bárpult és az asztalok sem túldíszítettek, egyszerű lakkozott nyersfa-szín, közöttük bonsaiok. A terítők fehérek, a pincérek udvariasak.bonfini_eloetel.jpg

A szokásos asztaltársaság fogadott, Gergő kivételével, aki ezen a délutánon az iskolai szünete ellenére sem akart feljönni vacsorázni. Berendeltem egy üveg vizet, és szemügyre vettem az étlapot. A beharangozó szerint szakácsok és történészek segítségével rekonstruált reneszánsz vacsorát kapunk majd, amelyben természetesen lesznek a mai ízlésnek megfelelő módosítások, illetve a Bonfini étteremre jellemző kicsit olaszos megoldások. Semmi baj, a reneszánsz amúgy sem magyar találmány volt: olaszokkal jött be és egy tál mérgezett fügével ért véget, amit egy édes olasz kacsó tett le Mátyás királyunk elé.

bonfini_nyulleves.jpgAz előétel füstölt angolna volt, tatárbifsztek-golyócska és kecskesajt, puha és kemény kecskesajtból kikeverve. Mellette pirított kiflidarabkák és zöld levélkék, benne rucola és ki tudja még mi (első kép, és igen paradicsom is van a tálon, ami viszont tudvalevőleg csak 1519 táján jutott el Európába, de hát meg lett mondva, hogy jelenkori ízek is lesznek a tálon). Az apró kis falatkák igazi étvágycsinálók voltak. Késői ebédem ellenére is hirtelen úgy éreztem, éhes vagyok, és rájöttem, a jó előétel veszélyes az ember fogyasztására nézve.

bonfini_csuka.jpgVörösboros nyúlragú-levest kaptunk ezt követően. A levesben az olaszoknál látott/megszokott zöld fűszernövénnyel töltött tészta úszkált a nyuszin kívül. A magyar levesek fűszeresebbek, emez lágyan fűszertelen volt, jobban átjött viszont a hús íze. Egyre levesesebb vagyok: akár három tányérral is megettem volna. Azt azonban sosem fogom megérteni, hogy az olaszok mit szeretnek ebben a tésztafajtában…

bonfini_csuka_talon.jpgÉrkezett a főételek első fogása: csuka egészben, hajdinakásával és gránátalmamártással. Gondolkodtunk, hogy mindenki egész csukát kap-e, és ha nem egész csuka jön, akkor az étel neve miért „csuka egészben”? Az étterem egyszerűen hidalta át problémánkat, kihoztak hat csukát egészben, aztán a szemünk láttára vágták fel és készítették el a tányérokat, precízen, gyorsan. A harmadik képen a csukákat még egészben láthatjuk.

A gránátalma édes volt, én keveset használtam belőle, de mindenképpen illett a szárazabb, szálkásabb halhoz. A hajdinakása is igényelt valami finomabb kiegészítést, így lett kerek ez a fogás (negyedik kép).

bonfini_furj.jpgA második főfogás nyúlmájjal töltött fürj volt. Ez volt az a pont, amikor rádöbbentem arra, hogy az évszázadok sokkal kevéssé választják el az emberek ízlését mint a kilométerek vagy a mérföldek. A hazai reneszánsz ételsor a látszólagos fűszerezetlenség ellenére is sokkal inkább ott volt az ízlésvilágomban, mint a kínai, thai, nigériai vagy a spanyol, vagy a görög ételsor.

A fürj sütés után burgonyával nyársra húzva jött ki, zöldfűszer- és paradicsomágyon. Miután elénk került, én kértem egy kis zöldfűszer-salátát. Ismerőseim tudják, hogy imádom a rukkolát, salátát és egyéb leveleket nyersen elfogyasztani – most egy kis olivaoljjal nyakönöntve kaptuk meg mindezt. Sebaj, gondoltam, többet nem kekeckedem, mert hogy rögtön grillezett krumplit, grillezett paradicsomot és uborkát is hoztak. Lóri kicsit szidta a fürj csontrendszerét, én azonban élvezem az ilyen lassan elfogyasztható étkeket. Az este aztán úgy hozta, hogy mi ketten repetáztunk is a fürjből – kár lett volna kihagyni.

bonfini_desszert3.jpgKihagytam viszont a fügés-mézes kalácsot, amely fügelekváros puszedli volt inkább tojásfehérje-bundában. Nem vagyok édességhívő, így egy falat kóstoló után bedobtam a közösbe, ahonnan Lóri halászta ki. Ezek után ittam egy limonádét, amit felvizeztem, mert az is túl édesnek bizonyult.

Hát, ez volt a reneszánsz este. Kis korabeli zenét még elviseltem volna, de egyébként minden rendben volt. A társaság korán oszlott, bár a végén belemelegedhettünk volna (én és az asztalnál ülő szkeptikusok társaságának tagjai) a reinkarnáció kérdéskörébe, és húzhattuk volna hajnalig. Ám elnapoltuk a témát, és hazatértünk szunnyadóra. (Miután sem én, sem Klári nem hoztunk fényképezőgépet, a bejegyzést Turóczi Gábor fotóival illusztráltam.)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás