Pénteken és szombaton a Csodák Palotájában rendezte meg a Fade in az első magyar forgatókönyvbörzét. A fadeinesek célja kettős volt: egyrészt felhívni a figyelmet arra, hogy a forgatókönyv az alapja minden filmnek, s ennek megfelelően legyen súlyozva (volt nem is oly rég egy olyan filmplakát, amelyen a forgatókönyvíró neve nem is volt feltüntetve), illetve a másik cél az volt, hogy a lappangó jó magyar forgatókönyveknek producert keressenek.
Ezeknek megfelelően már hónapokkal ezelőtt meghirdettek egy pályázatot, amelyre 69 forgatókönyv érkezett be. Az előzsűri kiválasztott tizenkettőt. A kiválasztottak között ott volt Dunaveczky Anikó és Fonyódi Tibor forgatókönyve, A fekete vitéz legendája, illetve Odegnál Róbert képregényének animációs változata a Hívó is. (Odegnál Robi, aki számos Mysterious Universe címlapképet is készített, az első kép bal oldalán látható a forgatókönyv börzén.) Az eredményhirdetés ezen a két napon volt, ott akartam tehát lenni – ám csak pénteken sikerült, a szombat a családé lett. De találkoztam szerencsére Anikóval, Tiborral és Robival is…
A pénteki napon a csapat két részre oszlott: tizenkét kiválasztott film forgatókönyvírói szakmai felkészítésen vettek részt, ugyanis az ő feladatuk lett másnap prezentálni alkotásukat a Bereményi Géza vezette zsűri előtt. A többiek – általában forgatókönyvírók, de nem csak országhatáron belülről, hanem a visegrádi országokból – meghallgathattak a filmkészítés hátteréről előadásokat, illetve kerekasztalbeszélgetést producerekkel és forgatókönyvírókkal.
A producerek beszélgetéséből persze kiderült, hogy a négy visegrádi országban nagyjából azonos a helyzet, talán csak egyedül Lengyelország az, amelyik a moziforgalmazással a nem túl drága filmjeit valamennyire nyereségessé tudja tenni. Nem csoda: több mint négyszer annyian beszélik azt a nyelvet, mint a magyart. Különbség viszont, hogy például a cseh nézők sokkal inkább elkötelezettek a hazai filmjeik felé (és persze a szoros kötelékben dolgozó szlovák filmek felé is), mint a magyarok például. Koprodukciós partnert nyugatról egyformán nehéz szerezni – olyankor bele kell írni a partner kedvéért valami külföldit is a dologba. Hidasi Dalma előadása a Mázli című filmről ezt a hazai gyakorlatban is illusztrálta. A film a koprodukciós partner miatt került az osztrák-magyar határra. Persze a sors fintora, hogy aztán az osztrák szál megszakadt. (A második fotón feketében a film rendezője, Keményffy Tamás és a forgatókönyvíró Hegedűs Bálint. Bálint jegyez néhány Tűzvonalban epizódot is, így aztán elmondhatom, hogy dolgoztunk már „együtt”.)
Szóval mindannyian megerősödtünk abban a hitünkben megint, hogy a filmgyártás a megszokott nehézségekkel küzd errefelé, Európa keleti felén. Hosszú és nehéz folyamat, csöppet sem nyereséges, viszont a közönséget nehéz megmozdítani. (A Mázli ötlete 2003-ban merült fel, és mostanra lett belőle film. A forgatókönyvet tizenhétszer írták át.) Muhi András nem is tartotta magyar rendező számára elérhető útnak a nyereséges közönségfilmgyártást.
Szombaton azért csak felhívtam Tibit, milyen eredménnyel zárult a bemutató. Nem ők nyertek, de a prezentációt legalább ötvenen hallgatták, és sokan odamentek hozzájuk, hogy remélik, előbb-utóbb film lesz A fekete vitéz-ből. Szerintem is, az idő nekik dolgozik, nem ellenük. És a filmben türelmesnek kell lenni. Nem olyan, mint a könyvkiadás. (A második képen a produceri kerekasztal, balról jobbra: Silvia Panáková, Chris Grabowski, Hidasi Dalma, Richard Nemec, Witold Iwaszkiewicz és Muhi András.)
Legutóbbi hozzászólások