Hétfőn lenéztünk Kántordoktorral és Viktorral a Filmszemle záró estéjére, ahol a magyar film ünnepének díjkiosztására került sor. Közel negyven díjat, életműdíjakat és legjobbaknak járó elismerést adták át. A negyedik sorban sikerül a forgatókönyvíró kollégákkal helyet találnunk (a harmadikban Demszky ült, az ötödikben Hiller doktor). Eltréfálkoztunk a díjkiosztó alatt, mert ahogy láttam, érzéseink kettősek voltak: egyrészt a magyar filmszakma tart valahonnan valahová, ami lehet akár jó is, ugyanakkor a csökkenő nézőszám és a melegítőben átvett díjak mintha jeleznének valamit, amire figyelni kellene… (Ahogy Herendi Gábor megjegyezte a színpadon zakójában: kicsit túlöltözött a díjkiosztóhoz.)
Az estét fogadás követte, ami megint jelzett valamit, leginkább azt, hogy a Sportmax épülete kevésbé alkalmas a Filmszemle zárására, mint a Millenáris (a MOM mozija a Filmszemlére detto). Összefutottam a Millenáris programigazgatójával (az Átjáró fesztiválok alatt ez sokkal gyakrabban megesett): ez nem az ő döntésük volt. Akárkié is: nem jött be.
Na mindegy, vissza a fogadáshoz: jó forgatókönyvíró nem hagyja magát a helyszín által befolyásolni (mondjuk, szerintem, a rossz forgatókönyvíró se). Elborozgattunk és beszélgettünk: gratuláltam pár díjazottnak, találkoztam a Tűzvonalban Pircsijével (Hábermann Livi – édes, mint mindig), fogyókúrás tanácsokat kaptam egy Dél-Afrikában modellkedő sráctól (szerepel a Stricik című rövidfilmben), dumáltam az Intim fejlövés rendezőjével, Szajki Péterrel, és egy veszprémi színész és zenés sráccal – Vastag Csabi – sikerült kitalálni egy új filmet is. (Az első fotón Laska Pál, a versenyben levő Bunkerember írója, a másodikon K. M. András.)
Remek este volt, még úgy is, hogy aztán elsétáltunk az afterparti miatt egészen a Moszkváig, aztán visszataxiztunk a Sportmaxhoz. Mea culpa… mondom és szórom a fejemre a szmogtól koszos budapesti havat… Mindenkitől bocs, aki engem követett.
Nem mellékesen, a buli után szinte rögtön munka. Egyrészt úgy se csinálja meg senki, másrészt ötletek jönnek számtalan egy ilyen estén. Közben persze megvágtam Az elnök embereinek a negyedik évad huszadik részét, ahol az egyik kedvenc jelenetsorom, a tojásállításos látható. Forgatókönyvírói bravúr, elegáns megoldások, úriasan finom poénok, és akkor nem beszéltem egyéb szakmai profizmusról. Jaj, ha egyszer ide eljut a magyar sorozatfilm-gyártás, komolyan, aranyos pezsgőt bontok…
Alább beollózom a részletet, ne csak én élvezzem.
Legutóbbi hozzászólások